Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-364

12 36'i, országos ülés 1903 deczember 28-án, hétfőn. nyel? joga vétessék törvénybe. — ha ezen törvényes intézkedésre vonatkozólag ő Felségének szankcziója nem lesz kieszközölhető, akkor ez nem lesz törvény, de meg lesz mentve egy közjogi elv az, hogy az intézkedési jog a törvényhozást, a szentesitési jog ő Felségét illeti.« íme meg volt adva a válasz, és a mi válaszunk is az: tessék a nyelv jogát törvényjavaslat alakjában felterjeszteni. Azt mondják, ő Felsége nem fogja szentesíteni? Halljuk meg, mik ő Felségének érvei, mik azok a fontos nyilatkozatok, hallja meg az ország, és ha az ország belenyugodnék, akkor azután egészen máskép áll a dolog, vagy pedig ujabb érvekkel fogunk előállni, és végtére sikerülni fog ő Felségét meggyőzni arról, hogy ez elodázhatatlan, nemcsak régi törvényes jussa a nemzetnek, hanem az ő állami létének is egyik feltétele. (Igaz! a baloldalon.) Holló Lajos: Az állam joga! Szederkényi Nándor: íme, t. képviselőház, ezeket az idézeteket azért kellett felolvasnom, hogy bebizonyítsam, hogy a t, miniszterelnök urnak ellenünk irányzott érvelése, hogy mi az 1867 után történteket helytelenül magyarázzuk, nem áll meg, nem áll az, hogy ő Felsége a német nyelvnek alkalmazását az 1867: XII. törvényczikk 11. §-ában foglalt jogánál fogva törvényesen gyakorolta, és nem áll az, hogy ez ellen felszólalás nem történt volna. A miniszterelnök ur állítása nem felel meg a történeti igazságnak, a mint a felolvasott idézetekből is bebizonyítottam. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. elnök ur, kérek szünetet, mert még van mondani valóm. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket báró Feilitzsch Arthur foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szederkényi Nándor képviselő urat illeti a szó. Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Azon érvelésekkel, a melyeket a t. miniszterelnök ur ellenünk fordított, hogy azzal a mi álláspontunkat mintegy megsemmisítse, foglalkoztam. Kimutattam, hogy a történetből vett érvelései nem felelnek meg a történeti tényeknek, nem felelnek meg a történeti igazságoknak. A. t. miniszterelnök ur közvetlen felénk is fordul azután és azt a — nem tudom, lehetetlen elméletnek tartsam-e, vagy pedig csak ugy tévesen szájából kirepült állitásnak — megjegyzést koczkáztatja . . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Szederkényi Nándor: . . . nevezetesen Ugron Gábor egy közbeszólására, hogy ezt a mostani küzdelmes eljárást miért nem csináltuk 1867 óta, azon idők folyamán és azért, mert ezt nem csináltuk, méltán a hazafiatlanság vádjával illethet bennünket. A t. miniszterelnök ur, hogy ezen küzdelmes eljárás 1867 óta a hadsereg kérdésében meg nem indíttatott, ezzel mintegy közvetve ránk hárítja a felelőséget és mint olyanokat állit oda bennünket, hogy ha mi most ezen cselekedetünket és mostani küzdelmünket kötelességérzetből folyónak mondjuk, ez a kötelességérzet hiányzott, midőn ugyanezt az eljárást 1867 után nem követtük. Lehet, hogy van valami igazsága a t. miniszterelnök urnak és az ő állítása csak azt bizonyítja, hogy ha a múlt évtizedekben történt volna egy ilyen hatalmas lépés, akkor most talán már czélunknál is volnánk. De ha ez igaz. akkor kettőzötten kötelességünk a megkezdett küzdelmet abba nem hagyni addig, inig az győzelemre nem vezet. A t. miniszterelnök ur erre két irányban is tett észrevételt, mondván, hogy az a küzdelem, a mely ezen érdekért folyik, sok veszélylyel jár. Azt mondja továbbá, hogy sokkal nagyobb károkat okoznának a küzdelmek, mint a milyen előnynyel a győ/.elmes harcz ebben a tekintetben járna. Tehát a t. miniszterelnök ur a győzelmet magát nem zárja ki, csak ugy állítja fel a kérdést, hogy a harcz utáni győzelem, tehát nj elvünk érvényesítése a hadseregben, megéri-e szokat a károkat, a melyeket a küzdelem okozott a nemzetnek, Midőn az állam épületének teljes kiépítéséről van szó, midőn egy hiányzó rósz betetőzését kívánjuk, az a kérdés, hogy felér-e az ezzel járó küzdelem nehézségeivel az eredmény, akkor nem hiszem, hogy mindenki kész ne lenne a felelettel — s habozna kijelenteni, hogy Magyarország létfeltételét kell kiépítenünk nyelvében. (Ugy van! balfel'-l.) Az esetlege? károkat a t. miniszterelnök ur nem jelölte meg, tehát nem is tudhatjuk, melyek azok. De ezekről a képzelt károkról előttem szóló t. barátaim annyiszor kimutatták, hogy azok csaknem nevetségesek, hogy felesleges is ismételnem, hogy azok az államhitelre káros befolyással abszolúte nincsenek. De nem lehet oly káros következménynyel a póttartalékosok behívása sem, mert hiszen ezek olyan kötelességet teljesítenek, a melyet máskor kell leróniok. Ha ezt a kárt állítják szembe a nemzeti nyelv érvényesülésével, akkor ezt minden magyar ember eltűri. (Igaz! Ugy van! baJfelől.) A t. honvédelmi miniszter urnak is voltak a múltkor egyes észrevételei, a melyeket nagy figyeleimnel hallgattunk. Felhasználta ép ugy, mint a miniszterelnök ur. még a drámai mozzanatokat is. Romboló dolog az, a mit mi cselekszünk, az ország határain lángok fognak csapkodni! így beszélni hat a képzeletre és a kedélyre is. A t. miniszterelnök ur az árvák és özvegyek könnyeit törülgette, siró anyákat és gyermekeket emlegetett, természetes, mind azért, hogy hasson az érzelmekre, mert hiszen nagy nemzett politikát, érdekeket leküzdeni igen sikeresen lehet az egyéni érzelmek felkeltésével. Én ezt rossz néven nem is veszem, hogy ezzel is érveltek. Én csak azt állítom elébük, hogy