Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-369

369. országos ülés Í90k január 7-én, csütörtökön. 143 »Elleninditvány a 404. számú törvényjavaslat czimére vonatkozólag. A czim helyett tétessék : Törvényjavaslat a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének számára az 1889. évi VI. t.-cz. 8., 14., 25., valamint az 1890. évi V. t.-cz. 3. és 14. §-ai rendelkezéseinek megfeleló'leg az 1903. évtől számítandó 10 esztendőre megállapítandó ujonczjutalék tárgyában.« (Helyeslés balfelöl.) T. ház! A hadsereg a folyó év január elseje óta ex-lex állapotban van. Ezt, ha beigazolnom kellene, igazolnám Münnich Aurél előadó ur legutóbbi beszédével, a ki egész határozottan beismerte ezt a szomorú helyzetet, a mikor azt mondotta (olvassa) : »] 899 óta évrőlévre, sajnos, kénytelen volt a magyar országgyűlés az ujonczjutalékot megszavazni azért, mert a szerves véderőtörvény a maga egészében nem feküdt a ház előtt, mivel azt nem lehetett tárgyalni.« Ugyanezt a felfogást állapítja meg a törvényjavaslat indokolása, a mikor beismeri, hogy (olvassa): »Ezen ujonczlétszámok az 1889. évi VI. törvényczikk 15. §-a értelmében 10 évre voltak érvényesek, mely határidő az 1898. évben lejárván, minthogy a viszonyok az 1899., 1900.. 1901. és 1902. években sem változtak, a fennebb emiitett törvénynyel megállapított ujonczlétszámok az 1899. évi II., 1900. évi I, 1901, évi I. és az 1902. évi I. törvényczikkekben évről-évre változatlanul fentartattak.« Tebát ugy a törvényjavaslat indokolása, mint az előadó ur szavai kétségtelenül bizonyítják, hogy az 1889-iki védtörvény a maga egészében lejárt, mert 10 évi határidőre alkottatván, ezen határidő elmultával kötelező erővel létezni megszűnt. Épen azért állott be annak a szüksége, hogy az egymásután következő kormányok beterjesztettek törvényjavaslatokat, a melyeket azon rövid szóval szoktak jellemezni, hogy egyévi provizóriumok a hadsereg törvényes létszámának megáílapitására. Ebből az okból találkozunk évről-évre azzal a különös körülménynyel, hogy két törvényjavaslatot kapcsolatosan kell tárgyalnunk, mert az első meghosszabbítja a már nem létező véderőtörvényt, a második pedig ennek alapján szavazza meg az ujonczokat. A második törvény megfelel a véderőtörvény azon rendelkezésének, hogy az ujonczok évről-évre szavazandók meg, az ujonczlétszám azonban a régi törvény szerint 10 esztendőre volt megállapítandó. Mi következik ebből? Hogy a hadsereg, sajnos, ex-lexállapotban van. A helyzet ugyanaz, a mi a közös vámterület kérdésében beállott, — hogy hasonlattal éljek — midőn letelvén a kiegyezés, a melyet elfogadott a magyar törvényhozás, de az osztrákok mellőztek, s nem lévén megállapítva a vámközösség, provizóriumok jöttek, és ezekben irtuk mi törvénybe királyi szentesítéssel azt a kijelentést, a mely a Széli-féle formulában van megfogalmazva : hogy Magyarország az önálló vámterület jogalapján állva, tartja fenn a viszonosság feltétele, s egyéb feltételek mellett a vámközösséget és annak mindenféle módozatait. Szakasztott ugyanaz az állapot ma a hadseregre nézve. De az, a mit mi hallottunk erről az oldalról ós amonnan is, az előadó úrtól is, a közös hadsereg nomenklatúrájára, szervezetére stb-re vonatkozólag, ez mind az exlex-állapotnak bekövetkezésével jogilag megszűnt, erejét vesztette. Tényleg, a valóságban nem változott az állapot. Á hadsereg ugy van szervezve az 1867 : XII. t.-czikk szerint, a hogy volt, semmi lényeges dolog annak belszervezetére, vezényletére nézve, szóval semmiféle tekintetben nem történt: azonban a jogalap, a mely 1867 után következett, vagyis az összes véderőre vonatkozó törvények mind elvesztették hatályukat és ma már nem létezőknek tekintendők. Ez tehát hibája Münnich képviselő ur felfogásának, a ki beszédében ismételve hivatkozik azokra a törvényekre, a melyek a kormány által benyújtott törvényjavaslat czimében is felsoroltatnak, de a mely törvények, t. i. az 1889. ós 1890-iki törvények, mint joghatálylyal biró törvények, ma már nem léteznek. Már most, ha ez áll, mit tehettem egyebet és mit tehet a törvényhozás egyebet, mint hogy, a miként Széll Kálmán megcselekedte a vámkérdésben, ugyanúgy jár el a katonai kérdésekben, s azt mondja •— a mint én is indítványozni bátorkodom, hogy az a czim vétessék alapul, a mely a még most is és folytonosan jogerővel biró 1867-iki törvényben foglaltatik, s az intézkedések azután történjenek a czélszerüség belátása és megítélése szerint. Az a czim pedig nem lehet az, a mely itt ebben a törvényjavaslatban van, hanem csak az, hogy: »a magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része számára megállapítandó ujonczok«. Ebből induló^ ki. És most legyen szabad még azt is kiemelnem ebben a czimben, a mely előttünk fekszik, hogy az az ujonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartását indítványozza. Hát ez akkor, mikor ezt a törvényjavaslatot benyújtották, logikus és helyes czim volt; akkor még azok a törvények, a melyekre itt hivatkozások történtek, nem vesztették el határidőhöz kötött érvényességüket, akkor még az ujonczmennyiség megszavazása az 1903. évre szólott, azt tehát meg is lehetett szavazni; hanem az mégis csak egy logikai képtelenség, hogy valaki megszavazzon, vagy fentartsoü ideiglenes törvényeket, provizóriumokat az 1903. év végéig, a mikor már az 1904-ik évben vagyunk. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon) Ez a logikátlanság, t. képviselőház, nem csak olyan véletlen, avagy játék a fogalmakkal és az évszámokkal, mert ennek — a honvédelmi miniszter ur bizonyára igazat fog nekem adni — nagyon lényeges következményei is vannak az ujonczozásnál. Tessék csak megfontolni a dolgot. Az 1903- évben ujonczozás nem volt. Az 1904-ik évben lesz ujonczozás