Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-369

140 369. országos ülés Í90b január 7-én, csütörtökön. Ugron Gábor: Hol fordul elő a magyar törvénykönyvben a pragmatika szankczió elnevezés ? Okolicsányi László: Hiszen, t. képviselőház, nálunk egyszerűen szólásmód az, hogy az 1723. évi I., II. és III. törvényczikkeket pragmatika szankcziónak nevezzük. Ugron Gábor: Egészen mások voltak a pragmatika szancziók! Azok szerződések voltak külföldi államokkal! Okolicsányi László: Ezen 1723-ik évi törvényekbe a 67-es törvényhozás belemagyarázta a kölcsönös védelem kötelezettségét. A mai gondolkodásban már meglehetősen meggyökerezett ez a felfogás, pedig hogyha az 1861. és 1867. évi tárgyalásokra visszatekintünk, meg fogunk győződni arról, hogy ez a felfogás sem volt általános abban az időben, és igen tekintélyes politikusokra lehet hivatkozni, a kik ezt a felfogást abban az időben nemcsak hogy el nem fogadták, hanem határozottan tagadták. Elsősorban bátorkodom rámutatni Deák Fcrencznek az 1861-ik évi első feliratára, a melyben ő az u. n. pragmatika szankcziónak tartalmát és terjedelmét egészen határozottan körvonalozta, a következőket mondván (olvassa): »Felhozzák ellenünk, hogy a birodalom érdeke a legfőbb tekintet és annak az egyes részek kötelesek saját érdekeit alárendelni. Xem vonom kétségbe ezen állítás igazságát oly birodalomra nézve, mely ugyanazon egy közjogi alapon áll, melynek egyes részei feltétlenül csatlakoztak egymáshoz, melyet szorosabb reálunió köt össze. De Magyarország az uralkodóházzal szerződött, nem az örökös tartományokkal; szerződött az örökösödés felett és nem valamely szorosabb közjogi kapcsolat felett, sőt még ezen szerződésben is kikötötte független önállásának biztositását.« Deák Ferencz tehát azt mondja, hogy az örökösödés felett szerződött a magyar nemzet az uralkodóházzal és semmiféle szorosabb közjogi kapcsolat felett. Már pedig egy kölcsönös védelmi kötelezettség az ő Felsége uralkodása alatt álló egyéb országok és tartományokkal szemben már csak mindenesetre szorosabb kapcsolat lett volna. De azután az 1867-ik évi tárgyalások idejében még határozottabb kifejezést adott annak a felfogásnak, hogy ilyen kölcsönös védelmi kötelezettség az u. n. pragmatika szankczióból nem folyik, egy másik kiváló államférfiú, a kit bizonyára a t. túloldalon is tekintélynek fognak elfogadni, t. i. Tisza Kálmán, 0 a 67-es bizottságban tartott beszédében a következőket mondta az 1723. évi I. és II. törvényczikkről (olvassa): » Egyik kötelességünk elismerni a trónörökösödés* azon rendjét, a melyet az 1723. évi I. és II. törvényczikkelyekbe beczikkelyezett örökösödési törvény vagy örökösödési rendelkezés megállapittatott. A másik kötelezettségünk, hogy védjük fejedelmünk jogait külmegtámadások ellen. És itten annyiban térek el a bizottsági javaslattól, hogy én ezen védelmi kötelezettséget is egyenesen a fejedelem személyére óhajtanám vitetni és ugy magyaráztatni, mint a mely védelemmel ,a fejedelemnek és a fejedelem jogainak tartozunk. Az én meggyőződésem szerint tisztán folyik ez a perszonál-unió alapjából, mert ez én meggyőződésem szerint különben egyedüli kapocs Magyarország és a magyar király egyéb országai és tartományai között a fejedelem ugyanazonossága.« Tehát az országnak kötelességei is csak a fejedelem irányában lehetnek, egyáltalában csak a fejedelem irányában, tehát a honvédelemre nézve is. És ugyanekkor Ghyczy Kálmán ugyanebben a 67-es bizottságban igy nyilatkozott (olvassa): »A pragmatika szankczió elfogadásának egyik indokául ki van ugyan az 1723. I. és II. törvényczikkelyben fejezve az, hogy a női örökösödésnek elfogadása által az ország külmegtámadások ellen is biztositható lesz, de arra nézve, hogy Magyarország is határozott kötelezettséget vállalt volna a védelemre, a pragmatika szankczióhan formulázott kifejezések nem foglaltatnak. És habár onnét, hogy az egy fejedelem uralkodása alatt álló országok és tartományok közösen, elválaszthatatlanul és feloszlathatatlanul birtoklandók, és onnét, hogy az uralkodóház megajánlotta, hogy Magyarországot is védelmezni fogja, a dolog természete szerint következik, hogy Magyarország is viszont ő Felségét jogaiban mindig védelmezendi, mint eddig is védelmezte.« Deák Ferencz, Ghyczy Kálmán és Tisza Kálmán voltak tehát abban a véleményben, hogy a pragmatika szankczióból még a kölcsönös védelmi kötelezettség sem származik, de belemagyarázták azt az 1867-iki törvénybe, és ennek a belemagyarázásnak következménye lett az 1867: XII. törvényczikk, ugy, a mint az most is fennáll. A kérdés tehát most ezen törvényjavaslat czime szempontjából az, hogy az 1867: XII. törvényczikk teremtette-e a közös hadsereget, igen vagy nem ? Annál is inkább erre a törvényre kell a súlyt fektetni ennek a kérdésnek megvitatásában, mert maga az 1889: VI. törvényczikk is az 1867: XII. törvényczikkre hivatkozik. De nemcsak hivatkozik, hanem a 14. §-ban azt mondja, hogy »az 1867: XII, törvényczikk 11., 12., 13. és 14. §-aiban foglalt alkotmányos jogok alapján és azok fentartása mellett.« Tehát az 1889 'VL törvényczikk teljes mértékben fentartotta az 1867:

XII. törvényczikknek ezen szakaszait is, és ennek következtében, ha az 1867: XII. törvényczikkben nem találunk támpontot a közös hadsereg fogalmára és kifejezésére, akkor az 1889: VI. törvényczikk nekünk közjogi forrást nem képez, és közjogot nem állapított meg, az 1867: XII. törvényczikk pedig erre nézve semmiféle támpontot nem nyújt. Ennek a törvényczikknek 1. §-a hivatkozik az