Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-352

352. országos ülés 1903 deczember 5-én, szombaton. 91 cserélő uri embertől ilyen hazafias nyilatkozatot akkor, a midőn a díszes egyenruhát polgári ruhával cserélve fel, a miniszteri székbe ült és ezért kötelességemnek tartom őt üdvözölni. Azonban mégis a miniszter ur, a ki programmját itt szabatosan és röviden előadta, — természetes dolog, — hogy törekedett bebizonyítani a t. ház előtt a kormány álláspontjának helyességét. Szabad legyen nekem ezzel szemben néhány nézetet röviden nyilvánítani. A mint már mondottam, az elhangzott határozati javaslatból kifolyólag megszületett a másik határozati javaslat, melynek lényegére és velejére kívánok utalni és a t. ház figyelmét a következőkre óhajtom felhívni. (Halljuk! Halljuk 1 Olvassa): »Mivel a kormány az államháztartás szükségletének fedezésére nem rendelkezik sem a folyó évi költségvetéssel, sem a múlt évi költségvetési törvény keretében való intézkedésre felhatalmazási törvénynyel, következésképen az állam bevételeinek felhasználására és kiadásainak folyósítására törvényes alapja nincsen, kötelessége volna tehát mindenekelőtt az alkotmányos kormányzás törvényes feltételeit magának megszerezni, a jelenlegi kormány azonban kísérletet sem tett, hogy a felhatalmazási törvényt a képviselőházban tárgyalás alá vétesse és ekként a maga cselekedetével hozzájárult a törvénytelen állapot fentartásához, a mi vétkes mulasztást és törvénysértést jelent: indítványozzuk ennélfogva, hogy a képviselőház utasítsa a minisztériumot, hogy az 1901. évi ujonczjutalék mennyiségének meghatározásáról és az ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának félbeszakításával azonnal tűzze ki napirendre az 1903. évi deczember hó végéig viselendő közterhekről és állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot«. Itt röviden összegezve van az, hogy a t. kormány tulaj donképeni álláspontjából kifolyólag ezt a dolgot visszájáról veszi: felhatalmazása nincsen és felhatalmazást kérni nem kísérletté meg. És most mégis azt mondja a t. kormányt: hogy az ujonczlétszám megállapítását szavazza meg a törvényhozás. Az ujonczlétszám megszavazása, illetőleg megajánlásáról szólva, ha a törvényjavaslat strikte és rigorózusan számszerűleg ugyanazt a mennyiséget tartalmazná, mint a mennyi volt, akkor talán indokolásaimnak nagy része elesnék; de ez nem igy van, és pedig azért nem. mert a most napirenden lévő törvényjavaslat tulajdonképen 186 ujonczczal többet kivan az országtól, és pedig meglehetős ügyesen burkoltan. Az én álláspontom ezen a téren feltétlenül az, — akár 186 ujoneztöbbletről van szó, akár csak egyről — hogy a javaslatot meg nem szavazom, és pedig azért nem, mert ha most akár katonai irodák szakszerű működésének szükségletei fedezendők, akár más ügyes felosztással — felteszem, hogy a legjobb indulattal és akarattal — sikerül ezt a 186 tartalékembert bevenni, akkor sikerülhet jövőre bevenni 3086-oí is. Már pedig ilyen praecedenst statuálni én részemről nem akarok. Ezt a 186 ujoncztöbbletet súlyos dolognak tartom, és pedig azért, a mint az előbb emiitettem, mert nagyon valószínű, ha időközben akármilyen parlamentáris válságok mellett, esetleg még egy ilyen 11 — 12 hónapos vajúdás után szükség volna preczedensre hivatkozni, a mi a nagyon t. kormánynak mindenkor módjában van, egyszerűen hivatkozhatnának arra, hogy a ház többsége, a mely állítólag a nemzeti akarat megnyilvánulása, már megengedte a múltban is, hogy a rendes ujonczletszámon felüli mennyiség soroztassék be. Ezt én részemről elvfeladásnak tekintem és azért kell, hogy rövid néhány perczig pár szót mondjak erről is. {Halljuk! balfelől.) T. ház! A mai nagy vitának, mely igazán az egész országot, hogy ugy mondjam, minden egyes rétegében felrázta, mi az oka? Oka egyszerűen az, hogy nem talált a t. többség, a hatalmon levő párt módot arra, hogy a hadseregnek magyar részére nézve a nemzetnek jogos, természetes óhajtása érvényesíttessék, t. i., hogy a hadseregnek magyar részébe a magyar vezényszó behozassák. Ez a mai ex-lex-es állapotnak kardinális pontja és oka annak, hogy a mi közgazdaságunk fel van forgatva, és hogy kifejlődött ez az óriási vita, a mely tulajdonképen csak bizonyos törvényeknek és tradiczióknak félremagyarázásából született meg, mint korcsszülött a parlamentarizmusnak terén. Én részemről mindenkor ellensége voltam annak, hogy akár kisebb keretben, akár nagyobb keretben, különösen pedig az ország ügyeinek elintézését kezében tartó törvényhozás működését mecrakadályozólag olyan természetellenes fegyverhez nyúljanak, a melyet obstrukcziónak neveznek, szóval, hogy megakaszszák a törvényhozás kerekeinek rendes mozgását. Midőn a véderőbizottságban először volt szó a katonai javaslatokról, akkor még a póttartalékosok behívásáról, mely azután odamódosult, hogy az ujonczlétszám felemeléséről szóló javaslatot terjesztették be, a mi később szintén módosult: akkor Kossuth Ferencz t. képviselőtársam még Széll Kálmán miniszterelnöknek azt az ajánlatot tette pártja nevében, hogy ha bizonyos engedmények és parlamentáris garancziáknak elismerésébe belemegy a kormány, akkor ő és pártja keresztül hagyja menni azt a törvényjavaslatot, a mely a normális, a rendes létszámot kívánja. És mi történt? Történt az, hogy, a miről előbb voltam bátor szólni, megnyilatkozott az országnak óhaja elementáris erővel, hogy a hadsereg magyar részénél a magyar nyelvet érvényesítve lássák. Ennek ellenére a mostani kormányelnök, gróf Tisza István ós kormánya oly lépésre határozta el magát, a melylyel azokat a törvényes, alkotmányos garancziákat, a melyekkel az ellenzék, mint védbástyákkal rendelkezik, egyszerűen a hatalom erejével lerombolja. Bekövetkezett, a mint nagyon jól tudjuk, a paral12*