Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-360

360. országos ülés Í903 deczember 19-én, szombaton. 335 Császári és apostoli Királyi Felség! Nehéz válságnak súlyos térbe borult a ma­gyar nemzetre. Törvényhozói munkánk rendes menete fennakadt. A kormány országgyülésileg megszavazott költségvetés nélkül rendelkezik hazánk közterhei fölött. Ez a körülmény meg­ingatja az alkotmányos biztosítékokba vetett közbizalmat. Törvényhozói munkánk fennakadása következtében az évenkintí ujonczmegajánlás sem történt még meg. Ez a körülmény rést üt a Felséged uralkodása alatt lévő áüamoknak ka­tonai tekintélyén. E/en nehéz válságnak súlyos terhe méltán érinti Felséged nyugalmát az érdekközösségnek azon szilárd kapcsa alapján, mely a nemzetet a koronával összeköti. Épen ezért bizalommal fordulunk Felségedhez és a valódi hűség őszinte­ségével tárjuk fel a rendkivüli helyzet okait. Az 1867-iki év forduló pontot jelent Fel­séged uralkodási rendszerében. Balsikerü kísér­letezések és nehéz megpróbáltatások érlelték meg Felségedben azt a meggyőződést, hogy a trón biztonságának legerősebb támasza és a nemzet fejlődésének legjobb eszköze a népek alkotmányos szabadsága. Ezen meggyőződés kö­vetkeztében Felséged rálépett a törvényesség te­rére, kiadta a királyi hitlevelet, letette az esküt a magyar alkotmányra és a nemzet a szent korona által apostoli királyivá avatta Felsé­gedet. Miként minden koronázás, ugy ez is ma­gán viselte az államjogi szerződés jellegét. Tár­gyalások, alkudozások, megállapodások előzték meg a koronázást. Előlegesen Ígérte meg Fel­séged, hogy alkotmánj unkát elfogadja, megtartja és megtartatja, minek következtében a politikai­lag, pénzügyileg és katonailag amúgy is össze­roskadott összbirodalmi eszméről véglegesen le­mond. Viszont a nemzet megígérte az 1723. évi L, II., Ill-ik törvénynek olyan értelmet adni, hogy a kölcsönös védelmi kötelezettség m»ga után vonja a külügyek bizonyos részének és a hadügynek közösségét. Egyszersmind meg­ígérte a nemzet, hogy az említett közösügyek alkotmányos kezelésére törvényt fog kidolgozni. A nemzet köteles hűséggel teljesítette igére­tét : pedig ez az ígéret nehezen elviselhető pénz­ügyi és még nehezebben elfogadható államjogi áldozattal járt. Nehéz volt és most is nehéz elviselni azt az áldozatot, hogy hazánk évenkint 60 millió koronával járuljon a kizárólagosan Ausztriát terhelő államadósságok kamatterheinek födözéséhez. Még nehezebb volt elfogadni azt, hogy a magyar királyságnak számos régi tör­vények és szerződések által, ujabb időben a pragmatika szankczió által, az 1791. évi X.-ik törvény, valamint az ] 848. évi Ill-ik törvény által biztosított szuverenitása csorbát szenvedjen. Már pedig súlyos csorbát szenvedett független államiságunk, mikor közös ügygyé tette a tör­vény az állami kormányzás két fontos ágát és annak kezelésére és intézésére befolyást engedett Felséged többi országai és tartományai alkot­mányos képviseletének is. Ezen áldozatok daczára a nemzet hiven teljesítette mindazt, a. mit ma­gára vállalt. Ellenben Felséged kormányai nem vál­tották be egész mértékben és utógondolat nél­kül a Felséged igéretét. Harminczhat év telt el az 1867-diki kiegyezési törvény megalkotása óta és ennek a törvénynek jelentékeny részei a mai napig sincsenek életbeléptetve. Ezen törvény megállapította a Felséged uralkodása alatt levő két államnak viszonylatában a jogegyenlőséget, továbbá a külügyi és hadügyi közösséget. A jogegyenlőséggel kapcsolatos közösségnek nincs más értelme és magyarázata, mint az, hogy a kö­zössé tett ügyek irányában egyenlő jog illeti meg egyfelől hazánkat, másfelől Ausztriát. Ezt az értel­mezést és magyarázatot Felséged kormányai minden alkalommal elismerték, de sohasem foganasitották. Ezen mulasztás vonta maga után azt a súlyos törvénytelenséget, hogy sem a külügy, sem a hadügy nem tétetett közössé, hanem megmaradt mind a kettő a korábbi abszolutizmus hagya­tékául, az összbirodalmi eszmét jelképező osztrák császári hatalom intézményének. Mindkét intéz­mény megtartotta az önkényuralomtól örökölt szellemét, mely nem a mi szellemünk, zászlóját, mely nem a mi zászlónk, czimerét és nyelvét, mely nem a czimerünk és nem a mi nyelvünk. Pedig a jogegyenlőségre alapított közös intéz­ményeknél a magyar állam nyelvének, czimeré­nek, zászlójának és szellemének érvényesülni kell. A kormányok mulasztásából származó tör­vénytelenség a hadügynél ölt legtürhetetlenebb alakot. Az 1867. évi XILt.-cz. 11. szakaszában a magyar nemzet Felségedre ruházta a magyar hadsereg vezérletére, vezényletére és belszerve­zetére vonatkozó felségjogokat. Kimondja ez a törvényszakasz, hogy Felségedet ezen jogok sa­ját alkotmányos jogai alapján, tehát az alkot­mány korlátai között illetik meg. Kimondja ez a szakasz azt is, hogy a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része. Tehát nem ön­álló; de nem is valamely szervezetnek beolva­dóit alkatrésze. Hanem kiegészítő része az ösz­szesnek. A miként kiegészítő része az ausztriai hadsereg is az összes hadseregnek. Minélfogva egy magyar hadsereg és egy osztrák hadsereg, a vezénylet, vezérlet és belszervezet egységénél fogva, képezik együtt az összes hadsereget. A miként nem szűnt meg hazánk törté­nelmi állam lenni az által, hogy politikai és gazdasági szövetségre lépett Ausztriával, holott önrendelkezési jogából törvényesen meghatáro­zott részeket a szövetségnek áldozatul hozott: akként a magyar hadsereg külön jellege sem semmisült meg az által, hogy kiegészítő része lett egy összes hadseregnek. Annyival kevésbbé semmisülhetett meg a magyar hadsereg külön jellege, melynek az élén Felséged áll mint fő­vezér és a mely egy teljesen organizált fele az összes hadseregnek, mivel ezen magyar hadsereg

Next

/
Thumbnails
Contents