Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-360

320 360. országos ülés 1903 deczember 19-én, szombaton. általa szerkesztett, illetőleg az ő felelős szerkesztősége alatt álló lapban egy kommentáló közlemény, a mely beszédének visszhangjakép adatik a lapban: akkor nekünk jogunk van nemcsak a beszédben elmondott szavakra reáutalni, hanem jogunk van állítani azt, hogy az az intencziója volt annak a beszédnek, a melyet ezen lap a maga részéről helyesnek tart a következőkben proklamálni (olvassa): »Tisza beadta a derekát az udvarnak. Kossuth Ferencz megadta magát Tiszának, a Kossuth-párt lemondott a magyar nyelvről vezére kedveért . . . Kossuth Ferencz: Soha életében nem tette! Polónyi Géza: . . . s a kettő együtt Magyarországot ajánlja és áldozza fel a bécsi hatalmasoknak.* Hát mi a tény, t. képviselőház ? Az a tény, hogy a Kossuth-párt lemondott a nemzeti nyelvért való küzdelemről és azt Tiszával szövetkezve felajánlja Bécsnek? Ez egy hitvány rágalom! (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon és a jobboldalon.) Szatmári Mór: Aljas hazugság! Polónyi Géza: Azt mondja folytatólag (olvassa): »Vagy elérték volna most katonáékkal szemben és a németek ellenére, ha Tisza nem vállalkozik rá, hogy a chlopyi hadiparancs politikáját végrehajtja és Kossuth Ferencz ebben őt egy határozati formula árán nem segiti.« Hát, t. képviselőház, én nem szándékozom az én pártvezérem felett panegirist mondani, de én azt hiszem, hogy Magyarország történelmében és Magyarország függetlenségi harczainak mostani stádiumában is nem utolsó kincse a függetlenségi eszmének az, ha valakit Kossuthnak hivnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon és a jobboldalon.) Kossuth Ferencz: Engem megvéd a tisztesség ! Polónyi Géza: Én nem hiszem, t. képviselőház, hogy szolgálatot tegyen a nemzetnek az, a ki szüntelenül ilyen vádakkal és rágalmakkal illeti azt az embert, a kit pedig, ha másért nem, a történelem révén is több okuk volna megbecsülni az uraknak. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Szatmári Mór: Hiszen világosan a Kossuthkultusz ellen törnek! Polónyi Géza: Azt mondani egyfelől, hogy azzal a határozati formulával, a mely nyilván a felségjogok kérdésére vonatkozik, mi gróf Tisza István segítségével Bécsnek szolgáltattuk ki az ügyet s másfelől ugyanannak a férfiúnak ezt a határozati javaslatát benyújtani . . . (Felkiáltások a jobboldalon: Pfuj! Perfidia! Disznóság! Nagy zaj a baloldalon.) hát mi ez, t. képviselőház? Vagy hiszek abban, hogy ez a nemzet szent ügye ellen elkövetett ámítás és árulás s ekkor nem tehetem meg azt, hogy magam adjam be azt a határozati javaslatot, vagy pedig magam bizonyítottam be az ország szine előtt azt, hogy igenis én magam is hiszek annak értékében s így nem jóhiszemüleg cselekszem akkorj a mikor másokat ezért megvádolok. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Szinte rosszul esik, hogy a szenvedély hangján kell szólanom; de, bocsánatot kérek, akkor, a mikor egy párt becsületéről, egyének becsületéről van szó, akkor ebben a képviselőházban mindig jogosult volt a megnyilatkozó szenvedélynek hangja is. T. barátaim és régi bajtársaim! Soha köztünk — legalább énnálam — véleményeltérés nem volt a felett, hogy a legjobb hiszemüséggel hittük és vallottuk, hogy egyformán akarjuk szolgálni e nemzet függetlenségi ügyét. Bartha Ferencz: De ők nem szolgálják! Ugron Gábor: Azt ön meg sem érti! Bartha Ferencz: Bécsbe menjen beszélni! (Zaj a baloldalon.) Ugron Gábor: Bécsben is azt mondom, a mit itt, s a mit ön itt meg nem ért, Bécsben sem érti meg. (Zaj. Elnök csenget.) Bartha Ferencz: Látszik! Elnök: Csendet kérek! Polónyi Géza: Azt pedig könnyű megérteni Ugron Grábor t. barátomnak — épen ő neki — hogy mit ér az, ha véletlenül egy taktikai kérdésben két párttöredék egyet nem ért s hogy ebből következik-e az, hogy a másikat árulással és vesztegetéssel megvádolni szabad ? Ezt könnyű megérteni és meg kell neki értenie, hogy ez nincs megengedve és hogy a politikai fegyverek között ilyen nem szerepelhet! (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) Zboray Miklós: Csalódtunk! Endrey Gyula: Ne bolonditsák a világot! Önök nem küzdöttek] Zboray Miklós: Én ott voltam! Endrey Gyula: Akkor ne a párt nevében beszéljen! Gyalázat! Szemfényvesztők! Ok küzdöttek ! A néppárt a magyar vezényszóért ? (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Zboray Miklós: Én igenis küzdöttem! Jogom van ezt mondani! Nagyképüsködéssel nem lehet ezt elütni ! (Zaj. Elnök csenget.) Olay Lajos: Zboray és Kaas küzdöttek, de a néppárt soha, az ellene volt; ez az igazság! (Zaj balfelöl.) Polónyi Géza: De térjünk az objektivitás terére és méltóztassék nekem megengedni, hogy megkíséreljem a t. testvértábort is, de az országot magát is meggyőzni. (Felkiáltások jobbfelöl: Jó testvérek! Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem fogadjuk el! Nem kérünk belőle!) Ugron Gábor (a jobboldal felé): Erről hallgassanak"; nézzék meg, hogy vannak önök egymás között! (Zaj. Elnök csenget.) Polónyi Géza: Rátérek arra, hogy igyekezzem történetimen rövid vonásokban a Kossuth Ferencz vezetése alatt álló függetlenségi és 48-as párt eljárását, ugy a mint azt mi felfogtuk, igazolni és annak kimutatásával foglalkozni, hogy meggyőződésünk szerint hazafiasán