Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-360

360. országos ülés 1903 deczember 19-én, szombaton. 319 ket tovább elodázni nem lehet és nem szabad, mégis néhány pillanatra hozzászólok. Még azt is előre kell bocsátanom, t. ház, hogy az én egész multammal ellenkezik — és nem volna jó, ha figyelmeztetés nélkül hagynám — mintha az én túloldalon ülő t. képviselőtársaimnak akár helyeslésére, akár tapsaira számítanék, sőt kérek e tekintetben óvatos tartózkodást, (Derültség halról.) mert lehet, hogy lesznek beszédemnek oly részei is, a melyek a túloldalon tetszésre fognak találni, czólja és politikai jelentősége azonban felszólalásomnak legtávolabbról sem az, hogy onnan akár kegyeket keressek, akár jóindulatú támogatásra számítsak. Az én felszólalásomnak lényege, értelme és czélja az, hogy a politikai vitatkozások mezején az, hogy egymás politikai nézeteit, meggyőződéseit, érveit, sőt eljárási módozatait is a parlamentben bírálat tárgyává tegyük, nemcsak jogosult, nemcsak helyes, hanem kötelességszerű dolog is. Sohasem lesz szavam az ellen, ha a bár elvi szempontból, a függetlenségi eszme szempontjából egyetértő t. társaink bármi tekintetben egy pártnak, a melyhez tartozom, eljárását a parlamentben megengedett módon bírálat tárgyává teszik, sőt ellenkezőleg, mint mondám, azt helyesnek fogom tartani. A legutóbbi napokban azonban, sőt mondhatnám hetek óta mélyrehatóan sajnos jelenségről kellett meggyőződnöm, t. i. arról, hogy nem a politikai vitatkozások terén és nem a meggyőzés és az igazság fegyvereivel, hanem ugy itt a házban, mint a hírlapirodalom terén, és az utóbbiban legkivált, találkozunk olyan támadásokkal, a melyek a lap élén álló politikai vezérférfiak palládiuma, hogy ugy mondjam reputácziójának fedezete alatt jelennek meg, és a melyekről itt megemlékezni azért is kötelességemnek tartom, mert talán még az utolsó órában sem késő az idő arra, hogy az iránt tisztában legyünk, hogy t. barátaim mennyire identifikálják magukat azon támadásokkal, a melyek a pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van, nemcsak érdemes és tiszteletreméltó vezérét, Kossuth Eerenczet, hanem magát a pártot is lépten-nyomon az árulásnak, a hazaárulásnak és a vesztegetéseknek bélyegével illetik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Én a magam részéről nem szándékozom azt az egész irattárt itt bemutatni, a mely az én állításomat támogatja, egyes epizódokra utalok csak reá. A »Magyarország« lapjain napról-napra megjelennek, nem ritkán névtelenül, aláirásnélküli közlemények, a melyekben a gyengédebb kifejezések közé tartozik az, hogy a Kossuth Ferencz vezetése alatt álló pártot Grörgei-pártnak nevezik. Bartha Miklós: Ha ez gyengéd kifejezés, akkor mi az erős? Polónyi Géza: Az, hogy egyenesen árulással és vesztegetéssel vádolják ezt a pártot. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsöbaloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Négy Tcrajczárért! Zaj.) Bartha Ferencz: Olcsó dicsőség! (Zaj a baloldalon.) Polónyi Géza: T. képviselőház! Ha ezek a rágalmak és gyanúsítások olyan lapban jelennek meg, a melynek felelős szerkesztője Holló Lajos t. képviselőtársam, vezérczikkirőja ós főmunkatársa pedig az a Bartha Miklós, a ki legjobban tudja, hogy talán nincs a földkerekségén senki sem, a ki őt jobban tiszteli és becsüli, mint én: mondom, ha azok a rágalmak és gyanúsítások ilyen férfiak lapjában jelennek meg, t. ház, a könnyen hivő közönség előtt, akkor azzal a megerősítéssel jelennek meg, hogy ezeket ők maguk is helyeslik és magukévá teszik. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsöbaloldalon.) Már most én ugy okoskodom: ha igaz. hogy magukévá teszik, akkor kell birniok a férfias bátorságnak azzal az erejével, hogy rámutassanak a tényekre és személyekre, a melyek ezt tőlük joggal megérdemlik s akkor majd Ítéljen a nemzet a felett, hogy rágalom-e az, vagy valóság ; vagy pedig ha maguk is, mint hiszem, megveséssel sújtják az ily vádaskodást, akkor azon férfiaktól, a kik tudják, hogy Magyarországon mennyire lehet büntetlenül sajtó utján má^ok becsületét könnyelműen megpellengérezni, (Ugy van! Ugy van! a szélsi'ibaloldalon.) épen azon férfiaktól joggal várhatjuk el, hogy ők mondjanak kárhoztató ítéletet a felett, midőn névtelenül egy egész pártot ilyen módon megrágalmaznak a nemzet közvéleménye előtt. Endrey Gyula: Az a czéljuk! (Mozgás a baloldalon.) Polónyi Géza: Nem személyekről beszélek! A függetlenségi nagy eszmének szolgálatában állunk mindnyájan. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem hiszem, nem hihetem, hogy az ilyen természetű támadások a függetlenségi eszmének szolgálatára lehessenek, még ha egyeseknek hasznára válhatnának is. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ugron Gábor: Hát mikor engem támadtak? Polónyi Géza: Azt sem helyeseltem soha! De bocsánatot kérek, itt rendszerről van szó. (Zaj a baloldalon.) Mikor Ugron Gábor képviselő urat és másokat igy megtámadtak, akkor is e véleményben voltunk és voltam, azt is helytelenítettem; most, t. képviselőtársaim, nem szabad helyesnek tartanunk ma azt, a mit helytelennek tartottunk egy vagy két évvel ezelőtt másokkal szemben, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Már most, t. ház, messze vezetne, ha részletezném a kérdést. De mégis, hogy a kérdésnek parlamenti összefüggését helyreállítsam, rámutatok arra, hogy hallottuk tegnap Holló Lajos t. képviselőtársamnak beszédét, melynek egyes pontjaira majd reá fogok utalni. De mikor aztán megjelenik Holló Lajos beszéde után az