Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-359

304 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. De ki beszél erről és ki akarja a küzdelmet az erőknek ezen terrénumára vinni ? (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon és a néppárton.) Hiszen az a czél, hogy a parlamentáris eszközöknek kihasználásával elhárítsuk ezen erőmérközéseknek minden egyéb esetét. Épen az a czél, hogy azon kényszerhelyzet elé állitsuk a dinasztiát, hogy vagy meghajoljon a nemzeti akarat és nemzeti jogok előtt, vagy pedig kénytelenek legyenek olyan lépésre magukat rászánni, a mely a nemzetben legalább a helyzet tisztaságát idézi elő, hogy itten teljes abszolutizmussal kormányozni semmi körülmények között nem akarnak. (Igaz! JJqy van! a szélsöbalóldalon.) És nem félünk ezt a helyzetet felidézni és nem akarjuk a nemzetet ilyen szituáczió elé helyezni, hogyha nem volna a mi hátunk mögött az, a mi van, hogy ha mi uj jogokért és uj vívmányokért küzdenénk. De a mi küzdelmünk tárgya a törvénykönyvben van lefektetve. A mi jogunk a király által van szentesítve. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.j A midőn azt mondja, hogy a két állam között a teljes egyenlőség és dualizmus kell, hogy felállíttassák. (Igaz! JJgy van ! a szélsöbalóldalon.), És akkor én nem keresem azt, a mit t. képviselőtársam, Kossuth Ferencz mond, hogy ez nem programmja a függetlenségi pártnak, hogy ez a 67-es alap. Ez a dolog én előttem rendkívül mellékes körülmény. Én nem vizsgálom, hogy programmja-e vagy nem, én csak azt mondom, hogy a magyar nyelv olyan értékes kincse ennek a nemzetnek, hogy ha nekem segítségül jön az, hogy még egy élő törvény által is meg van védelmezve és stipulálva van a hadseregben, akkor én még ezt az eszközt sem utasítom el. Egyébiránt nem a szavakon való nyargalás, nem a paragrafusrág mely politikát kell, hogy képezzen az országban. (Igaz! JJgy van! a szélsöbalóldalon.) Nekem ne mondjanak dekralácziókat, ne deklarálják, hogy ez a nemzeti akarat forrása, hogy az a forrása mindennek. Dehogy forrása. Más sem forrása. A törvény sem forrása. Törvényeink vannak királyi szentesítéssel, még az sem forrása, mert itt a valóság mindig ellentétben áll azokkal, a mik deklaráczióba vannak foglalva. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbalóldalon.) Ne terheljék ezt a nemzetet ujabb frázisokkal, ujabb szólamokkal. Hiszen a Felség kijelentéséből, hogy t. i. »én ragaszkodom az eddigi egységéhez a hadseregnek, a melyet nem engedek semmiféle nemzeti tartalommal megváltoztatni stb.« eléggé láthatom, hogy ebben az irányban semmiféle változás be nem következett. Hogy ne essünk bele a múltnak azon bűnébe, hogy örökké papiros jogokkal akarják a nemzet szemét kiszúrni, hogy ne ismét egy hamis csapásra vezettessék a nemzeti élet, nekünk épen az a törekvésünk, hogy a valóság mérlegén állitsuk elő az egyensúlyt. Azért csatlakoztunk barátainkhoz és azért kezdtük meg ezt a karczot, mert láttuk azt az igaztalanságot, a mely épen a való életben állott elő. Ezt aa egyenlőtlenséget akartuk megszüntetni. Nem gondoltuk mi azt, hogy a többség olyan könnyen fogja magát megadni. Nem hihettük ezt, mert tudtuk az ő elfogultságát és láttuk, hogy fokozatonkint, a mint az udvar engedékenyebbé vált, az ő viselkedésükben is visszatükröződött az. A mint az udvar hozzájárult a javaslatok visszavonásához, a szabadelvű párt is magáévá tette azt. a mint az udvar hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos állítólagos engedmények tétessenek, a t, túlsó oldal is magáévá tette azokat az engedményeket. De a mi eddigi harczunk csak előkészítés volt. Mert a katonai erőt fenn lehetett tartani ideig-óráig, néhány hónapon keresztül, de a katonai erőt törvényhozási hozzájárulás nélkül többé engedmények nélkül fentartani nem lehet, mert egy nagy hatalomnak, amelynek diplomácziai és nemzetkőzi állása van, az ő legális hatalmát nem lehet törvénytelen alapokra, ex-lex-ben való sorozásra alapítani, (ügy van! a szélsöbalóldalon.) Most kell tehát ennek a kényszerítő eszköznek utolsó eredményeit kivívnunk, hogy azt a czélt, a melyet elérni akarunk, el is érjük. A magyar vezényszó elismertetésében rejlik a csúcspont, a melyhez el kell jutnunk. A többit mind értéktelenné és hallatlanná lehet tenni, mert mi ellenőrzésünket nem gyakorolhatjuk. Arra például, hogy az iskolákat szaporítják, mindig megvan a lehetőség, hogy az csak papíron marad. De ha egyszer a magyar vezényszó ki lesz mondva, az már ellenőrizhető vívmány lesz, a melytől való eltérés, visszaesés nem lehetséges. (Helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) Ezért törekszünk arra, hogy ezt a pozicziót elfoglaljuk és a kik nekünk szemünkre hányják, hogy ez a mindennek követelése, hogy ez túlfeszitóse azoknak a dolgoknak, a melyek elérhetők, azoknak reá kell mutatnunk a 67-es alapon megvalósítható többi más lényeges dolgokra. Hiszen tulajdonképen ez csak egy kicsiny kérdés: saját területünkön érvényesítése államiságunknak. Hol van még a közös hadügyminisztériumban, a közös iskolákban, a közös szervezetekben való paritás? Hol van a külügyekben, az udvartartásban, a nemzeti jogok keresztülvitele? Ez csak egy kis lépés, ha olyan tempóban akarjuk ezeket a lépéseket megtenni, hogy eredményeket érhessünk el. 35 év óta tart ez a 67-es állapot és ez lenne az első lépés, a mely szembetűnő, a mely vissza nem csinálható, a mely intézményileg megerősített. De önök még ezt sem akarják. Mikor következik a második lépés: a külügyek, a harmadik: az udvartartás, a negyedik: a katonai adminisztráczió terén, mind a 67-es törvény alapján, nem is említve a nagy függetlenségi programmot, a melynek megvalósítása ilyen méretekben talán Mathuzsálem korában következhetnék be valamikor, de nem véges időszámítás alatt. Mi nem kicsinyeljük azt, ha egy kormányzat más téren jön engedményekkel, ha jön szo-