Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-359
300 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. kvalifikácziónak és iskolája annak az elernyedt politikai rendszernek, a mely Magyarországot 30 éven keresztül üldözte, fosztogatta, (ügy van! a szélsöbaloläálon.) B. Kaas fvor: Miniszteri pepinéria ! Holló Lajos: Mindig azt hallottuk ott a miniszterelnök úrtól, hogy Magyarország áldozatkészsége a katonai terhek terén nincs arányban az állam többi szükségleteivel, hogy nem hozzuk meg aránylag azokat az áldozatokat, a melyeket meg keíl hozni a monarchia és saját védelmünk biztosságának érdekében.Ez az arány, hogy csak röviden mutassunk rá, közelről ismét hogyan néz ki ? Magyarország a quóta arányában a 356 milliót kitevő hadügyi költségekből és a múlt évben megállapított 38 millió póthitelből 136 millió koronát visel. Ha ehhez hozzáveszszük a honvédség czéljaira a múlt évi költségvetésben megállapított 28 milliót, ez összesen 171 millió korona, ezt az összeget kell ennek a naturális gazdaságban élő szegény országnak évenkint hadiczélokra fordítania. És hogy ez milyen auányban áll az egyéb szükségleteinkre fordított összeggel, arra nézve elég rámutatni arra, hogy összes belügyünk, közoktatásügyünk, igazságszolgáltatásunk, kereskedelmünk és földuiivelésünk, tehát egész kultúránk és gazdaságunk fejlesztésére az 1899-iki zárszámadások szerint 163 millió koronát fordítottunk, tehát 11 millió koronával kevesebbet, mint a hadügyre. Igen, mert a túlterjeszkedő militarizmus mindent felemészt és hiába jön ide a kultuszminiszter népiskolákért könyörögni olyan falukban, a hol a nép tudatlan, hiába jön a földmivelésügyi miniszter, hogy rakjuk le a gazdasági lét alapjait, szervezzünk szövetkezeteket, telepítsünk: minden segédeszközt meg kell tagadni, mindezen czélokra 11 millióval kevesebbet lehet csak fordítani, mint a hadügyi költségekre egymagukban. És mindezt teszszük csak azért, hogy az országot szervezetlenségben hagyjuk, hogy egyes politikusok érvényesülésének útjait egyengessük. Mert a kikre reá van bizva a nemzet sorsának intézése, azok elforditják tekintetüket a nemzet igényeitől és csak a hatalom elérhetéseért és az érvényesülésért küzdenek, ez az, a mi szemük előtt lebeg. De, t. ház, ha ilyen küzdelemnek és karcznak más czélja és más eredménye nem lenne is, már magában véve nagy előnynek kell elfogadnunk, bogy felderíti a parlamenti helyzetet. hogy mint egy nagy reflektor bevilágít azokba a rejtekhelyekbe, a melyek eddig megvilágítva nem voltak, hogy mint egy nagy tisztító tűz megemészti azt a sok salakot, elválasztja a tiszta szinigazságoktól, összetöri a hazugságoknak, a kendőzésnek és alakoskodásnak egész rendszerét, a mely parlamenti és közéletünkben eddig fennállt. Nem szabad ezen a tévelygő utón a nemzetnek tovább baladnia. Nekünk a történelem tanulságait gondosan fel kell használnunk, hogy ezt az időt, a mely a nemzet kialakulására és megerősödésére szükséges, hasztalanul el ne pocsékoljuk. Minden nemzet megragadja a rendelkezésére álló eszközöket és ha a népek versenyében, a világforgalomnak ama nagy forgatagában megállani, belytállani, fejlődni és előmenni akarunk, akkor Magyarországnak sem szabad elmaradnia, s ebben az irányban a további lépéseket nekünk szintén lázas sietséggel kell megtennünk. (Ugyvan! Ugyvan! a szélsőhaloldalon.) Ott, a hol nemzeti dinasztiák vannak, ott egy nemzet elalhatik. elszenderedhetik, ott a nemzeti erők elszunnyadhatnak, azon nemzeti dinasztia a nemzetnek még ezen szunnyadásában is annak r nagyságát műveli, annak kultúráját fejleszti. És midőn látjuk, hogy a nagy német császár, Vilmos, miket tesz népe anyagi jólétének, iparának fejlesztése érdekében, még ha a legabszolutisztikusabb czélok is lebegnének szeme előtt, benne a nemzeti nagyság képmását találjuk meg. És midőn a mi nemzeti királyaink, egy Mátyás, az Aujouk, az Árpádok nagy politikai, nemzeti abszolutizmust vittek bele, a mennyiben belevittek az ő kormányzásukba, mindig a nemzetnek nagysága volt hozzáfűzve, mindig a nemzetnek előrehaladása volt az eredmény ezen dinasztiák alatt. De a midőn bekövetkezett az idegen kormányzás, azt látjuk, hogy azoknál, a kik a Habsburg-politikának és hatalomnak lerakói voltak, a nemzet-elaltatás és elzsibbasztás nem azon czélból történt, hogy ezen szendregési idő alatt a dinasztia vegye át a nemzet fejlesztésének munkáját, hanem az elaltatás azért kellett nekik, hogy a nemzeti sajátságokat elöljék és a dinasztiái nagyság alapjait rakják le ezek segítségével. Meg kellett fosztani a nemzetet egyéniségétől, jogaitól és függetlenségétől azért, hogy egy nagy egységes birodalmi eszmébe, birodalmi hatalomba és egységbe vonják be az idegen országok népeit és tartományait. És, t. ház, milyenek voltak az eszközök, a melyekkel egy ilyen dinasztikus törekvés dolgozott? Ezek az eszközök nem az erkölcsi alapoknak ápolása; kipusztítása mindennek, a mi az erkölcsi tartalmat megadja egy nemzetnek; (ügy van! TJgy van! a baloldalon.) a nemzet vezető elemeinek megrontása, hiúságaiknak, pénzvágyaiknak, hatalomvágyaiknak kielégítése: ez volt az a történeti tradiczió, a mely végigvonult ^ezeknek a dinasztikus törekvéseknek utján. És e mellett még egy másik törekvés is volt: szétbontani a nemzetnek egységes társadalmát felekezeti és vallási villongások által. A mikor egyetértés volt a nemzetben, nem kellett más, csak lerakni időközönkint a vallási érzékenységnek egy-egy sérelmi fészkét, hogy akkor évtizedeken keresztül a jogaikban és vallási érzületeikben megsértett rétegek, osztályok és felekezetek más czélt ne ismerjenek, mint
