Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-359
35y. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. 299 kormányban többé nem bizhatnak, érdekeiket meg nem védi, tehát az ellenzék kegyes kezébe teszik le a sorsukat, bogy a mennyiben ez a harcz békével fejeztetnék be, ezen békeföltételek közé az ő érdekeik megvédése is belevétessék. (Helyeslések a szélsöbaloldalon.) És ezen jogos és helyes védekezés arra birja a hatalomnak eszközét, Bars megye főispánját, hogy sorba járja az illető tisztviselőket, egyenkint czitálja ezen mozgalomnak szerzőit maga elé, odarendeli hivatalába azt a szegényke függő hivatalnokot, a kit állásában nem védelmezett meg az eddigi rendszer semmiféle fegyelmi tör vény nyel, vagy szolgálati pragmatikával. Mert a mikor felállították és szervezték az országnak nagy hivatalnoki szervezetét, gondosan elkerülték azoknak a védőeszközöknek is felállítását, a melyek ezen nagy szervezetet a hatalomnak miniszteri kezelőjével szemben megvédelmeznék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sehol és soha nem bírtuk elérni, hogy ezen tisztviselői kar részére a szolgálati pragmatika és fegyelmi törvények felállíttassanak. És midőn itt a békefeltételek közé apró szocziális előnyök felvétetnek, sehol sem látjuk azt, hogy a szolgálati pragmatika és a fegyelmi törvények megalkotása is egy ilyen előnyként, egy ilyen megoldandó feladatként kijelöltetett vagy követeltetett volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A ki igazi károsodásokról akar megemlékezni, a melyeket előidézhetünk az állami életben, az nem az obstrukezióra fog tekinteni, hanem arra fog tekinteni, hogy sehol egy országban sincsen a termelő munka azzal a súlyos teherrel megterhelve, mint nálunk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A hol a tőke csak egy pillanatra is megjelenik, t. képviselőház, hogy nyilatkozzék, hogy van és létezik, egy adásvevési szerződésnél, egy örökösödésnél, a hol megjelenik a tőke, mert meg kell jelennie a változásnál fogva a nyilvánosság előtt, ott az a kielégíthetetlen moloch, az államkincstár rögtön odamegy, hogy kíméletlenül kivegye a maga sarczát és részét. A hol megjelenik az emberi szükségletek kielégítése az egyéni fogyasztásnál, bármilyen vállalkozásnál vagy szállításnál, odaül rögtön az állam, hogy az emberi szükséglet e kielégítésére rátegye a kezét. Es így következett be Magyarországon az, bogy valóságos deposszedálása állott be az egyes társadalmi osztályoknak, hogy az ország legjobbjai, munkás kezei és termő erei kimennek innen, s megélhetésüket keresik másutt, és a mi még szomorúbb, hogy ez az ország valóságos lerakodó helyévé vált a nemzetközi szemétnek és terméketlenségnek, (Igaz! Ugy van! a néppárton és a szélsőbaloldalon.) a mely idegyülemlik, mert kellő védelem hiányában a nép megrontása, a népnek birtokából való kifosztása tág teret nyit itt minden kétes vállalkozásnak és minden kétes exisztencziának. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi minden népfaj, minden vallásfelekezet iránt a legnagyobb türelemmel és szeretettel vagyunk, a milyennel nemzetek valaha voltak, csupán saját fajunkat, vérünket, nemzetiségünket nem védelmezzük, hanem kiteszszük ennek a kozmopolita pusztításnak, ennek a kincstári rablásnak, a mely még csak nem is az állam érdekében, hanem egy nagy moloch jogosulatlan szenvedélyének kielégítésére történik. Ha még az állam kiépítésére, kultúrájának fejlesztésére, gazdasági jólétének megteremtésére nyiilnánk ezekhez a keserves eszközökhöz. De nem, hozzányúltunk azért, hogy egy ferdén magyarázott dinasztiái érdeket elégítsünk ki, hogy a dinasztia olyan katonaságot találjon ebben az országban, a mely az ő po?iczióját megvédelmezze. Ezért a felfogásért vettük magunkra a militarizmus terheit és ezért deposszedáltuk az országot, ezért fosztottuk meg azoktól az anyagi forrásoktól, a melyek máskülönben a nemzet erőinek kifejtésére szükségesek. És mikor a nemzeti könyörgés, a nemzet minden jajszava felhallatszik, akkor nincs egy könyörületes érzés, a mely megszánná a nemzet szenvedéseit. Mint szajkók veszik az ajkukra, hogy »semmi terhet sem kívánunk a nemzettől«. Egészen bevésett mondások már, hogy »tiszteletben tartjuk a nemzet anyagi erejét; nem megyünk túl a kellő határokon.« De ezekben a mondásokban az igazság soha semmi mértékben sem volt meg, mert ezek csak a leghatározottabb kihasználást, kiélést, kipusztitást jelentik, a mely évtizedek óta itt folyik. Az a félszeg szervezet, mely a nemzet védelmére be lenne állítva törvényeinkbe, a delegáczió, sohasem siet az ő nemzeti érzelmeivel. Beleesik egy nagyzási hóbortba, midőn törvényhozássá fújja fel magát. Megjelenik a király előtt, hogy trónbeszédet hallgasson meg, hogy üdvözlést intézzen ő Felségéhez, megjelenik a tanácskozási teremben, hogy indemnitásokat szavazzon meg, holott neki megszavazási joga nincs, csakis összegeknek tételszerii megszavazása van jogában, a melyeket ide kell beterjesztenie, hogy a törvényhozás szavazza meg és állítsa be a költségvetésbe. E mellett a nagyzási hóbort mellett lekisebbiti saját magának szerepét, mert a kritikának még csak legcsekélyebb mértékét sem gyakorolja azokkal a hatalmi tényezőkkel szemben, a kik szemben állanak a nemzettel és a melyeknek munkáját ellenőrizni elsősorban ennek a testületnek volna hivatása. Ez az egész szervezet nem más, mint egy tenyésztési telep érvényesülni akaró politikusok __részére. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Üres fejű, üres szivü egyéniségek mennek oda, hogy ott kínálkozzanak. Ott emelkednek fel a nagy kapaszkodók a képviselőház hétköznapi soraiból arra a nagy piedesztálra, a hol a kicsinyek is meglátszanak, a hol az ajánlkozások szembetűnnek. A meghajlás, a mélyre, mélyebbre és legmélyebbre való meghajlás mértéke a politikai 38*
