Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-359

298 359. országos ülés 1903 deczember 18-án, pénteken. közgazdasági politika iránt, a mely hol ebbe, hol abba a végletbe taszítja bele az ország népét, a mely a szövetséghez ragaszkodik, még akkor is, mikor a törvény szerint az a szövetség nem áll fenn, a mely »állapotokat« íixiroz, mint közgazdasági és kereskedelmi tényeket. Ez nem az a helyzet, a mely a közgazdasági fejlődésnek bárhol is alapjául szolgálhatna. B. Kaas Ivor: Az önálló vámterületet Budapest főváros egyhangúlag követelte. (Nagy zaj.) Elnök: Kérem, ne méltóztassék folytonosan közbeszólani; a szó most Holló képviselő urat illeti. Tessék a házszabályokhoz alkalmazkodni. Molnár Jenő: Csak zavarni nem szabad a szónokot. Elnök: Engedelmet kérek, közbeszólani sem szabad. Holló Lajos: Kérem, t. elnök ur, minthogy még hosszasabban kívánnék szólani, méltóztassék még egyszer öt perez szünetet adni. Elnök: Az ülést a szónok kérelmére öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Holló Lajos képviselő ur folytatja beszédét. Holló Lajos: T. képviselőház! Ezeket az anyagi károkat tehát a rendkívüli parlamenti helyzet elő nem idézte, és ha mégis vannak, a kik érdekeikben sérelmet szenvedtek, azok inkább a társadalomnak és a közéletnek más két cso­portjából valók, a melyekről megemlékeznem e helyen mindig kötelességem. Az egyik a tiszt­viselők csoportja, a kik igazán csak ennek a küzdelemnek voltak áldozatai, hogy a Széli-kor­mány által kilátásba helyezett és a bizottság által már egyhangúlag megállapított fizetési javításokat meg nem kaphatták. És ez a testü­let az ő hazafiságáról, hősies lemondásáról az egyéni érdekeknek fényes tanújelét adta, midőn soha egyetlen zúgolódó szót nem hallatott ezzel a küzdelemmel szemben, a mely a nemzet jogaiért és nagy érdekeiért folyik. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) A másik csoportja azoknak, a kik áldoza­tokat hoztak e harcz érdekében, azok a kato­nák, a kik három évüket kiszolgálva, kénytele­nek voltak tovább is a kaszárnya falai közt maradni. Ezeknek áldozata igazán csak időle­ges, mert az, hogy most áldozatot hoztak az ország érdekében, remélhetőleg a javukra fog beszámíttatni, (Felkiáltások a baloldalon: Tör­vény értelmében!) és ennek következtében a ká­rosodásuk tulajdonképen csak időleges, sőt tekin­tettel a téli időre, jól megfontolva, rájuk nézve egyáltalán nem sérelmes. De hogy ők érzik épen e küzdelem jogo­sultságát legjobban, mert ők vannak most ebben a szenvedő helyzetben, a mely a kaszárnya kinos szellemével nyomja el az ő nemzeti érzelmeiket és gondolkozásukat, az kitűnik abból, hogy ők folytonosan azt hangoztatják, hogy képesek vol­nának inkább utolsó csepp vérüket is áldozatul hozni csak azért, hogy ha már ők nem mene­külhettek, legalább a későbbi ifjú magyar nem­zedék szabadittassék meg ettől, mert nemze­tünkre nézve annál megalázóbb és megszégye­nitőbb, előmenetelünkre nézve annál károsabb rendszer, mint a minő most van a katonaság­nál, el sem képzelhető. És oly áldozatot fognak talán hozni a pót­tartalékosok is, a kiket be fognak hivni; az, hogy ez téli időben történik, részben kárpótolja őket, hogy nem a nyári gazdasági időben vonat­nak el a munkától. De mindezek a társadalmi osztályok, a melyek ezeket az áldozatokat hozták, azt hi­szem, méltán elvárhatták volna és elvárhatják a küzdőktől, hogy midőn ily harcz befejezést nyer, az ő érdekeikről ne feledkezzenek meg. (Helyeslés a baloldalon.) Nem méltó a magyar nemzethez, hogy egy hareznak áldozzanak fel egyeseket, a kiket pedig megmenteni lehet. Legyen az utolsó koldus, a ki ártatlanul szen­ved egy nemzeti harcz érdekében, annak jogait is meg kell védelmezni, hát még egy olyan nagy, tisztes és derék kar, mint a tisztviselők kara, nem érdemelte-e volna meg és nem érdemelné-e meg a küzdőktől, hogy az ily megegyezésnél feltételül tűzzék ki, hogy szenvedett sérelmeik orvoslást fognak nyerni, és nem érdemlik-e meg azok a katonák is, hogy amennyiben félre­magyaráznák a törvényt és esetleg nem fogják beszámítani a szolgálati idejüket, hogy világo­san kitétessék, hogy, a mint törvényszerüleg kell is, az be fog számíttatni. Ezek szükséges védelmet kívánnak egy hareznak lefolyásánál. Nem lehet egy harezot ugy folytatni, hogy én kivonuljak csapataimmal és zászlómmal abból a küzdelemből és ott hagyjam a többi küzdő társakat, kitéve őket az ellenség támadásainak, sőt talán, hogy még magam is egy oldaltáma­dást intézzek ellenük. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon) Nem lehetséges és nem fair dolog az, hogy ott hagyjam a harezosok táborában nemcsak ezeket a küzdő elemeket a parlamentben, hanem ott hagyjam azokat is a nemzetben, ott hagyjam azokat a vármegyéket, városokat és tisztviselőket, a kik felemelték az ő szavukat, a kik szembeszálltak a hatalommal, a kiket fel­függesztettek állásaiktól, a kik tiltakoztak és visszaküldték a minisztereknek törvénytelen rendeleteit, hogy azokat most áldozatként oda­dobjam annak a boszuálló hatalomnak, a mely egyénenkint ki szokta válogatni azokat, a kik a múltban az ő hatalma iránt ellenséges érzü­lettel viseltettek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Hiszen látjuk, hogy egy főispán meg­indul az ő vármegyéjében útra és előveszi azokat az állami tisztviselőket, a kik az ellenzékhez fordultak, a Bars vármegyei tisztviselőket értem, a kik azt mondották, hogy látják azt, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents