Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-357

357. országos ülés 1903 deczember 12-én, szombaton. 237 czió az országnak imminens károkat okoz, miért nem sietnek ide a kormány háta mögé és segítik jelenlétükkel, erkölcsi támogatásukkal is kihúzni a kormányt a sárból. Mi itt vagyunk és teljesítjük a kötelességünket. (Mozgás a jobboldalon.) Önökre nézve is kívánatos volna ez, már abból ä szempontból is, a mit hangsúlyoznak, hogy az obstrukczió az országnak mily anyagi és erkölcsi károkat okoz. Nem látom a nagy buzgóságot, de nem is csodálkozom, mert azért, a mit önöktől kívánnak, nem lehet nagyon lelkesedni. Legfeljebb az lelkesedhetik, a kinek közvetlen érdekében áll, hogy itt rend legyen: gr. Tisza István, a ki megígérte Bécsben, hogy azokkal az engedményekkel, a melyeket hozott, a melyekre ő rá fogja, hogy engedmények, meg tudja csinálni a rendet. Nekünk egészen mindegy, ki ül ott, de önöknek nem, mert a háta mögé állottak és elfogadták azt a programmot utólag, a mit gr. Tisza István beterjesztett. Nekünk semmi érdekünk, hogy gr. Tisza István vezesse továbbra is Magyarország ügyeit. Nemcsak azért nem érdekünk, mert hiszen a mi követelésünkkel szemben semmit sem hozott gróf Tisza, hanem azért sem érdekünk, mert egy oly kormányzati politikát akar Magyarországon inaugurálni, a mely a mi politikánknak és az ország politikájának teljes ellentéte. (Igaz! TJgy van ! bal felöl.) Gróf Tisza István miniszterelnök ur már a tavaszszal egy beszédet tartott, a melyben Széll Kálmánnak az ujonczfelemelésről beterjesztett törvényjavaslatát melegen pártolta és kimutatta azt, hogy az ország érdekében mennyire üdvös és kívánatos, hogy ez a javaslat minél előbb törvényerőre emelkedjék. És mi történik most, t. ház ? Az, a ki Bécsben vállalkozott arra, hogy erős kézzel itt rendet fog csinálni és sutba dobta azt az első programmját, hogy engedményekkel akar itt rendet csinálni, kénytelen volt szerinte is engedményeket hozni és azokkal itt rendet csinálni. Azt az erős kezet ő csak ugy teoreticze gondolta, hogy beválik, de a praktikus életben az erős kéz nem vált be, mert az akczió mindig reakcziót szül és élvezet volt nézni, hogy az az erős kéz miként kereste a folyosón az oroszlánbőrbe bujtatott harczosok markait, hogy majd az elemek részéről — mint ő mondta — fenyegető veszélyeket elhárítsa. Hát hol van az az erős kéz, a melyet ígért Bécsben a t. miniszterelnök ur? Ily előzmények után, azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök urnak nyilatkozatai a kellő értékükre fognak leszállittatni. Mi nem ijedünk meg attól az erős kéztől, t. ház. Mindaddig, mig bizunk a törvények erejében és abban, hogy a XX. században egy modern államban fennálló törvények végre is hajtatnak és azokban biztosittatnak a polgárok jogai, addig nem félünk az erőszaktól. Ott vannak a házszabályok, azok a mi törvényeinknek és a mi alkotmányunknak a biztosítékai, s a mig azok fennállanak, addig semmiféle erőszaktól nem félünk. Mióta legelőször ez a törvényjavaslat a ház asztalán volt, igen sok jogsérelem esett. Nem hogy enyhült vagy javult volna a helyzet, ellenkezőleg, súlyosbodott. Súlyosbodott az által, hogy a királyi felségjogok kérdése eddig legalább vitás kérdés volt. Ma Tisza István előáll egy programmal, a melyben a felségjogokra vonatkozólag egészen más magyarázatot ad, mint a mi eddig a gyakorlatban volt, ngy, hogy ha mi azt hallgatagon eltűrjük, a felségnek a jogai gyarapodnak, a nemzetéi ellenben apadnak. Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy elismeri, hogy a királynak felségjogai a nemzet akaratából fakadnak. Elismerem, t. ház, hogy a forrás, melyből ezek a jogok fakadnak, nevezetesen a lyuk, az a miénk, de a mi kifakad belőle, a viz, a jogok a királyé. Azok a források, a mint a t. miniszterelnök ur mondja, azok maradnak meg nekünk, hogy kiterjesztessük a király jogait, ellenben semmi sem marad a nemzetnek. A magyar nyelvet programmjába a t. szabadelvű párt nem akarja felvenni, azt mondja, hogy nem kívánatos az ország imminens érdekének. Egy olyan érdeket, a mely ellentétben áll azzal, hogy a magyar nyelv érvényesüljön a hadseregben ? Hiszen ne méltóztassanak gondolni, hogy a magyar nyelvhez való ragaszkodásunk nekünk a sovinizmusból ered. Soviniszták csak nagy államok polgárai lehetnek, vagy kis államok polgárai. A nagy államok polgárai azért kell, hogy soviniszták legyenek, hogy a nemzeti közösség elterjedjen, a kis államokéi pedig azért, hogy a nemzeti érzület megerősödjék. Mi sem az egyik, sem a másik kategóriába nem tartozunk. Mi előbb meg akarjuk a mi nyelvünket az országban menteni egy olyan inváziótól, a mely azt veszélyezteti és a mely veszélyezteti a magyar kultúrát. (Ugy van! balfelöl.) De életkérdés is fűződik ám ehhez az ügyhöz, nevezetesen az, hogy intelligencziánknak egy nagy részét nem tudjuk elhelyezni. Az intelligenczia nap-nap után szaporodik, de nincsen hely, a hová azt elhelyezzük. Külföldi államok, például Anglia vagy Prancziaország gondoskodik terjeszkedés, gyarmatok által az ő szaporodó intelligencziája számára megélhetési eszközökről ós forrásokról, nálunk erre csak egy tér volna: a hadsereg, de ott sem érvényesülhet az intelligenczia oly mértékben, mint kívánatos volna, mert hisz Magyarországon a magyar nyelvvel még törzstiszt sem lehet, és még mielőtt a tiszti rangfokozatot elérné, igen sok szekatúrának van az illető kitéve, ugy hogy kénytelen az alsófoku iskolákat is otthagyni. (Ugy van! bal felöl.) Tehát ez a nyelvkérdés, mint mondottam, nem sovinizmus kérdése, hanem egy megélhetési kérdése a nemzetnek. A hadsereg szellemére nézve is volna pár észrevételem, bárha az előttem szólók ezt meg*