Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-357

234 357. országos ülés Í903 deczember t2-én, szombaton. legkevésbbé akarnám talán őket azzal meggyanúsítani, hogy a kormány felhívására írták a dolgozataikat, hanem hivatkozom ezek ellenében egy másik, vagy egy harmadik jogi iróra is, a ki meg az ellenkezőt fejtegeti és hivatkozom a mindennél erősebb jogszabályra, az élő jogi gyakorlatra, a mely ugy van meggyőződve, hogy ex-lex idején a házat feloszlatni nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloiäalon és a néppárton.) És a mikor a t. miniszterelnök ur ezzel szemben azzal érvel, hogy sehol sincsen megírva expressis verbis, hogy ex-lex idején a házat feloszlatni nem lehet, erre nézve csak azzal felelek, hogy az az alkotmányjognak anynyira az abc-jéhez tartozik, hogy erre a rendelkezésre külön paragrafust, akár parancsolólag, akár tiltólag hozni épannyira nem szükséges, mint a hogyan például a magánjogban sehol sincsen megírva és szakaszokba foglalva, hogy adós fizess; (Helyeslések a néppárton és a szélsöbaloiäalon.) és én szeretném látni, hogy a t. miniszterelnök ur mivel merné ezen jogtételt megczáfolni, hogy adós fizess. Én nem hiszem, hogy e jogi tételnek a czáfolásába bele merne menni a t. miniszterelnök ur, bár jól tudom, hogy sehol a világon nincsen olyan kódex, a hol ez meg volna irva. Miért? Azért, mert az annyira elementáris, természetes kötelezettség, hogy felesleges volt a törvényhozásoknak külön paragrafusokba kitérjeszkedőleg e felett intézkedni. És a milyen természetes ez a magánjog terén, olyan természetes a közjog és az alkotmányjog terén az, hogy ex-lex idején választani egyáltalában nem lehet. Azért nincsen rá rendelkezés, mert ez annyira magában rejlik, hogy felesleges erre külön paragrafust hozni. (Helyeslések a néppárton és a szélsöbaloiäalon.) A mai javaslat mellett azzal is érvel a t. kormány, hogy azt azért is mielőbb meg kell szavazni, hogy a bentartott katonák hazamehessenek. A kérvények tárgyalásánál volt már szerencsém bebizonyítani, hogy a kormánynak ez a rendelete az 1889 : VI. t.-cz. 8. §-ába ütköző törvénytelen intézkedés, a melyhez mi semmiféle okból hozzá nem járulhatunk. (Helyeslés balfelöl.) De különben is nevetséges, mert az, hogy a bentartott katonák hazamehessenek karácsonykor vagy újévkor, nem függ ennek a törvényjavaslatnak megszavazásától. Ha ezt meg is szavaztuk volna, technikailag még mindig lehetetlen lenne, hogy a bentartott katonák újév előtt hazamehessenek, mert újév előtt keresztülvihetetlen az ujonczok besorozása. (Igaz.

1 Ugy van! balt"elöl.) Áttérek most, t. képviselőház, alkotmányjogi aggályaim legutolsó pontjára, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) a melyben azt iparkodom kimutatni, hogy a kormányelnök ur és a vele együttműködő szabadelvű párt óriási alkotmányjogi botlásokat követett el, és közjogunkat provokáló módon megsértette. A kilenczes bizottság határozatának 8. pontja első bekezdéséneek eredeti szövege azt mondja, hogy a vezérlett stb. nyelvre nézve a status quo ante fentartatik. Ez mégis a tényleges helyzet mellett egy elfogadható valami. Igaz, hogy nem világos, de a kilenczes bizottság elaborátumának nem is az volt a czélja, hogy uj közjogi tételeket állapítson meg, hanem, hogy elvben elismerve a nemzeti követelmények igazságát, a gyakorlati kivitelre nézve egy megnyugtató status quo-t teremtsen, a melynek alapján a békés kibontakozás lehetővé válik. Ez a 8. pont első bekezdésének eredeti szövege mellett lehetséges lett volna, bár az, ismétlem, nem világos, és Körber is pl. belemagyarázhatta volna azt, a mi épen neki tetszik. De e helyett a szöveg helyett a szabadelvű párt gróf Tisza István deszignált miniszterelnök tanácsára egy másik pontot vett fel, azt t. i., hogy a párt fentartja azt az álláspontját, hogy a királynak jogában áll a nemzeti hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezérleti, vezényleti és szolgálati nyelvét elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján meghatározni. Csodálkozom, hogy a szabadelvű párt értekezletén meg nem botránkoztak az ilyen szövegezés felett, mert ez először is uj tételt állapit meg, a mely a 67-es kiegyezési törvényben nincsen benne, — nevezetesen, hogy a magyar hadsereg szolgálati nyelvére vonatkozólag ő Felségének rendelkezési joga tartatik fenn, — másodszor pedig, mert egy nagy közjogi botlást követ el, a mennyiben olyan közjogi tételt állit fel, a mely nemcsak a magyar alkotmánynyal, hanem minden közjoggal ellenkezésben áll. Közjogilag képtelen helyzet az, hogy ama kérdésekre nézve, a melyek az állami élet keretébe tartoznak, fentartott felségjog létezhessék. Hiszen a ki ennek az ellenkezőjét hirdeti, az nincsen tisztában az alkotmányosság fogalmával, alapjaival és princzipiumaival. Mert az alkotmányosságnak lényege az, hogy a király a nemzettel együtt hozza a törvényeket és a nemzet e törvények alapján kormányoztassák, ez az elv pedig kizárja a fentartott felségjogokat. A fentartott felségjog t. i. csak az lehet, hogy a fejedelem a nemzet meghallgatása nélkül intézkedhetik saját kénye-kedve és tetszése szerint, és a jelen esetben ezt iparkodtak belemagyarázni a t. szabadelvű pártban a törvénybe. Először tehát azt mondották ki, hogy a 67-es törvény a nyelv felett a rendelkezési jogot ő Felségének tartotta fenn, másodszor pedig kreáltak egy olyan fentartott felségjogot, a mely sem a mi alkotmányunkban, sem más közjogban meg nem állhat. Ha felségjoga a királynak az, hogy a nyelv felett rendelkezzék, mint a hogy a szabadelvű párt ezt megállapítani akarta, akkor ez a rendelkezés ellenmondásban van a következő rendelkezésekkel, nevezetesen azzal, hogy a minisztérium politikai felelősége erre is kiterjed, és