Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-357

557. országos ülés 1903 deczember 12-én, szombaton. 221 »Nagyniéltóságu miniszterelnök ur! Kényelmes urunk! Az állami tisztviselők országos egyesületének igazgató-választmánya, mint az állami tisztviselők egyetemes jogainak hivatott hirdetője, megjelenünk Nagyméltóságod előtt, hogy mindenekelőtt hálás köszönetünknek adjunk kifejezést ama jóakaratért, melyet a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló kormány az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat benyújtása és a javaslatnak a pénzügyi bizottságban történt gyors letárgyalása által a tisztviselőknél: rég nélkülözött jogos érdekeivel szemben tanúsított. Az állami tisztviselők figyelmét nem kerülte el, hogy a törvényjavaslat a bizottságban pártkülönbség nélkül egyhangú nagy rokonszenvvel fogadtatott, és hogy e javaslat a nagyméltóságú kormány hozzájárulásával, és igen sokszor a kormány kezdeményezésből a tisztviselők előnyére lényegesen megjavítva terjesztetett be. Habár feltétlenül bizunk is a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló minisztérium adott ígéretében és jóakaratában, mégis kérjük, hogy méltóztassék odahatni, hogy e sürgős törvénj'javaslat soronkivül oly módon és időben vétessék tárgyalás alá, hogy annak megígért visszaható ereje érvényesíthető legyen.« Ezen előterjesztésből azt látjuk, t. képviselőház, hogy a tisztviselők nemcsak a kormánynak a javaslatából és kijelentéseiből merítettek erőt, hanem erőt merítettek abból is, hogy a kormány háta mögött lévő párt és az egész pénzügyi bizottság egyhangúlag foglalt állást^a tisztviselők ezen törvényjavaslata mellett. Én megengedem, hogy a t. miniszterelnök ur ezen nézetet most nem vallja. De, bocsánatot kérek, egy olyan nagyszámú, tekintélyes testületet, a minő a tisztviselői kar, nem lehet igy lekisebbiteni. A miniszterelnök ur akkor, mikor a kormány háta mögött ült, akkor, a mikor ezen kijelentések történtek, mikor a javaslat a bizottságban tárgyaltatott s a mikor idejöttek nagy küldöttséggel az állami tisztviselők és hivatkoztak arra, hogy pártkülönbség nélkül egyhangúlag helyesli mindenki a javaslatot, semmiféle aggodalmat nem támasztott azon nagy összegekkel szemben; érthetetlen tehát, hogy ilyen nagyfontosságú kérdésben olyan tekintélyes politikus, mint a miniszterelnök ur, a kire olyan jövő várt és hiszszük, sőt tudjuk: még vár ma, a mikor már hónapok és csaknem egy év telt el, megfosztja a tisztviselőket minden reményüktől, és azt mondja, hogy ő akkor sem tartotta helyesnek, akkor sem tette magáévá a kormány álláspontját, az ellen foglal állást most is. De hát a miniszterelnök ur eljárása még érthető volna. Azonban hogy értsük meg a pénzügyminiszter ur eljárását? (Uqy van! Ugy van! a haloldalon.) A pénzügyminiszter ur volt az, a ki ezen javaslatot beterjesztette; mindannyian tanúi voltunk azon alapos tárgyalásoknak , a melyeken a javaslat keresztülment. Hiszen maguk a minisztériumok egymáshoz küldözték hosszasan ezen javaslatokat, háromszornégyszer történt mindenféle jegyzékváltás, az esetleg összeütköző érdekellentéteket a pénzügyminiszter ur gondossága elhárította, kicsiszolta a nehézségeket és igy lett úgyszólván egy kompromisszum eredménye a javaslat, a mely az összes adminisztratív ágak között szabad megegyezéssel lett megállapítva. A javaslatot a pénzügyminiszter ur, a ki mindezeknek részese volt, képviselte a pénzügyi bizottságban, azt ott keresztül is vitte; ő volt az, a ki elfogadta a tisztviselőknek üdvözlő és bizalmi nyilatkozatait. Most tehát azt mondani, hogy a javaslathoz nem ragaszkodik, azt mellékesnek tekinti, hát bocsánatot kérek: ez azzal a nagy tisztviselői karral szemben a lekisebbitésnek, a fumigálásnak olyan mértéke, a melyet egy kormány részéről sem lehet elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Az lehetne ugyan mondani, hogy az végre is a" illető minisztereknek és a kormányoknak a dolga, ha hitelüket vesztik a tisztviselők előtt: a pénzügyminiszter ur kijeié: téseinek nem lesz többé az az értéke, mind eddig; Széll Kálmán volt miniszterelnök ur sem siet ilyen kijelentések után megvédelmezni a saját álláspontját, a saját törvényjavaslatát, nem jön megvédelmezni azt a felbiztatott és felbátorított tisztviselői kart. Lehetséges, hogy ez az ő egyéni hitelükre hat csorbitólag. Eg\et azonban nem szabad elfelejteni; nem szabad elfelejteni t. i. azt, hogy az illető urak nem privát személyek voltak, ők a kormány tekintélyét, hatalmát reprezentálták, ha tehát ezeknek a kijelentéseknek szavaira építettek, akkor ez a kormány iránti bizalommal és a kormány tekintélyével lett fedezve, tehát magára a kormány tekintélyére is van visszahatással. Tudjuk azt is, hogy már ennek alapján minő berendezkedések történtek. Nemcsak a hitelezésekre gondolok itt, hanem történtek ezeken kívül az egész közigazgatási és igazságszolgáltatási pályán afféle elhatározások, hogy az illetők pl. a fizetésemelés törvényerőre emelését bevárják, attól teszik függővé nyngdijba való vonulásukat, valamint egyéb, pl. az áthelyezést illető dolgaikat, mert mindezt egy magasabb fizetési státusban akarták végrehajtani. Ennek következtében egész közigazgatási ágakban megakadt az avancement; az állások nem üresedtek meg, tehát nem mentek előre a tisztviselők; az alsó állásokban levő tisztviselők a helyett, hogy előhaladásban részesültek volna, azon állásokban visszatartattak, mert a felsőbb állások megüresedése be nem következett. Ilyenféle következményekkel jártak a kormány kijelentései és a bizottságban egyhangúlag megállapított törvényjavaslat. Ennek következtében azt mondani, hogy ez a törvéyjavaslat nem állapított meg már előre egy bizonyos rendet és bizonyos következményeket, talán mégis téves állítás volna,