Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

212 356. országos ülés 1903 deczember 11-én, pénteken. Itt van a miniszterelnök ur nyilatkozata az iskoláztatás kérdéséről is Magyarországon. Abba csak nincsen beleszólása senkinek. És én nem tüdők megnyugodni abban, hogy a t. kormányelnö'k ur és a t. kormány oly nyomorúságos Ígéretet tegyen, bogy majd a katonai nevelőintézetekben több tantárgyat fognak magyarul tanítani. Mert nem is attól függ a magyar katonai nevelőintézeteknek a sikere, hogy vájjon egy pár tantárgyat fognak-e ezentúl magyarul tanitani, hanem függ a szellemtől, a vezetéstől; (ügy van! hal felől.) függ attól, hogy a vezetők megértessék azokkal a katonai növendékekkel, hogy nincs ok tartani semmiféle bécsi katalmaskodástól, osztrák szellemtől, s hogy nekik, mint magyar embereknek, kötelességük a régi magyar hadi erényekre, a régi múltra tekinteni és hogy az nem fogja az ő előmenetelüket befolyásolni, ha magyarok maradnak. De hogy egy pár tantárgyat fognak nyomorúságosan tanitani és hogy igyekeznek az óraszámot leszállítani egy-két órára, ezzel Magyarország önállóságát és a magyarságot nem fogják előmozdítani. Minket az eddigi példák meg nem nyugtatnak a kormány ígéretei tekintetében. Ha látnánk valami tényt is, hogy ime, Magyarországon lesz ilyen és ilyen hadapródiskola, ennyi és ennyi más iskola és mi már kiszemeltük a jövő évtől kezdve, kik legyenek ezen iskolák vezetői s hogy ott magyar tanárok magyarul fognak előadni és biztosítanák a képviselőházat arról, hogy ott minden tekintetben magyar szellem fog uralkodni, talán mi is máskép gondolkoznánk. De a kormány nem igyekszik e tekintetben előlépni ilyen terveivel. Adott ugyan a t. miniszterelnök ur egy halavány képet arról, hogy a jövő évben fog valami történni; de hogy ez a valami mi legyen, annak nem látjuk a tartalmát és e tekintetben is azt kell megällapitanom, hogy a kormány programmja a katonai kérdésekben nem fedezi azokat a kívánságokat, a melyeket a magyar közvélemény már egy év óta követel. (Ugyvan! balfelöl.) De ha már most tovább megyek és azt vizsgálom, hogy vájjon a t. szomszédaimnak, a Kossuth-pártnak kiegyezése fedezi-e a magyar közvélemény óhajtásait, e tekintetben is azt kell konstatálnom, hogy ez a kiegyezés, vagy nem tudom, alku, egyáltalában nem fedezi a magyar közvélemény kívánságát. Mert hogyan is szóltak azok a békepontok, a melyeket megállapítottak? Az első pont az volt, hogy a választási törvény módosíttatni fog. Hát nagyon távol áll tőlem az, mintha én a választási reformnak fontosságát tagadni akarnám, mintha én nem volnék magam is a mellett, hogy a választási törvény, a mely

r csakugyan Európának a legnyomorultabb törvénye, aránylag a legkisebb kontingensét a polgároknak bocsátja a szavazó urnához, mondom, távol áll tőlem, mintha magam is ne óhajtanám a választási törvény reformját, hogy a kormány javaslata kielégítse a modern kor kívánalmait. De hát én, t. ház, nem látom méreteit ezen ígéretnek, a kormányelnök és akármelyik más minisztertársa ki nem jelentette, hogy meddig fog terjedni a választói jog kiterjedése, vájjon a 10 forint 50 krajczáros czenzust nem fogják-e csak 50 krajczárral leszállítani, hogy aztán megmaradjon 10 forintosnak. Ifem látjuk, meddig fog lefelé haladni, a nép rétegeinek mely része fog bevétetni a választók közé és a választási jog sánczaiba, vájjon messze fog-e a kormány a kívánatos reform alatt maradni, vagy meg fogja-e azt közelíteni, vagy el fogja-e érni azokat a kívánságokat, a melyeket mi felállítottunk és a melyek részemről az általános választói jogban kulminálnak, mert én azt tartom, hogy a ki jó katonának, az legyen jó választópolgárnak is, annak adassék meg a választási jog, hogy kijelenthesse, hogy mi az ő akarata és kívánsága az ország ügyeiben. (Helyeslés a baloldalon.) Mondom, ebben a tekintetben nem látjuk semmiféle tekintetben a reform méreteit, a miniszterelnök ur fázik attól, hogy erre nézve kijelentéseket tegyen. Ezért nem is értem, hogy a t. Kossuth-párt miért nem kötötte ki a feltételeket a választási reformra nézve, a mely esetben bizonyára több hive támadt volna annak a megegyezésnek, a melyet csináltak. így azonban, a mint azelőtt Széll Kálmán magát kifejezte, ez sötétbe való ugrás, a melyről nem tudom, hogy a t. Kossuth-párt nem fogja-e ezt ebben a kérdésben elkövetni. (Igaz! a baloldalon.) De hát nem is volt a küzdelem közvetlen tárgya a választási jog, azt tehát, hogy e miatt alkut kötöttek, a magam részéről nem tartom helyesnek. A másik feltétel, a mely az alkura vezetett, az volt, hogy a miniszterelnök és a szabadelvű párt a párhuzamos ülések megszüntetésébe beleegyezik. Ez az alkotmánysértés azonban ugy sem tartotta, nem is tarthatta volna fenn magát sokáig, (Igaz! a baloldalon.) mert köznevetség állapotába sülyesztettük azt bele. Ha az még ma is fennállna, vagy ha még egy esztendeig állana fenn, nem a mi bajunk lett volna, hanem a kormányé és a kormánypárté, mert ez annak komikus voltát igazolta. Ez tehát szintén nem volt helyes feltétel, mert a technikai obatrukczió teljesen leverte és teljesen leverte volna, ezután is a párhuzamos üléseket. És ha tovább megyek, akkor hozzákerülök. ahhoz a közjogi deklaráczióhoz, a mely a megegyezésben foglaltatik és a melyben már azt találom, hogy nem volt helyes és érdemes a harczot azért abbahagyni. Igaz, hogy Magyarországon minden jognak forrása a nemzet, a mely a parlament és a király által nyilatkozik meg, de ezt nem volt szükséges deklarálni, mert ez a legelső közjogi alaptétel. De Tisza István