Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

204 356". országos ülés 1903 deczember 11-én, pénteken. hibás gondozása folytán félrefordult, a kerítésen átnyújtotta lombjait. Én csak tartom, hanem virágjában a szomszédom gyönyörködik, gyümölcsét a szomszédom élvezi. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Nagyobb szatíra nem lehetett ebben az országban, mint most őszszel, mikor önök Deák Ferencz száz éves születésnapját ünnepelték, és mikor dicsőitették azt a 67-es rendszert, a mihez avatatlan kezekkel nyúlni valóságos szentségtörés volt. Akkor bebizonyosodott, uraim, hogy ez az egész 67-es rendszer a csőd szélére jutott. Hogyha ebből a esődből kikerül az a 67-es rendszer, ez az én t. volt barátaimnak, illetőleg barátaimnak, a leszerelő függetlenségi pártnak az érdeme, a kik prolongálták tovább a váltót. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mi, kiknek programmja az önálló magyar hadsereg és nem a közös hadseregben a magyar nyelv érvényesülése, mi is csak azért állottunk a 67-es alap védelmére, hogy bebizonyítsuk ennek a szerencsétlen nemzetnek azt, hogy még azt is, a mihez joga van, a mi a törvényben van, azt is micsoda hallatlan erőfeszítésbe kerül megvalósítani. Ez a nemzet idáig bizott a 67-es alapnak jóságában, a nemzeti párt mindig azt állította, hogy az alap jó, a rendszer jó, csak az emberek rosszak. Ennek a vitának eredménye az, hogy jöhet a világnak legbecsületesebb, legjobb gondolkodású embere, nem a rendszer rossz itt, nem az emberek rosszak itt, de az egész intézmény embereivel együtt rossz. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Mikor én ezt látom, eszembe jut, hogy van nekem egy barátom, kinek valami sok dolga nincs, s az ilyen experimentumokra ráér. O ugy tavaszszal, mikor a szarkák fészkelnek és költenek, kilesi azt, mikor a szarka már befejezte munkáját és hozzákezdene az üléshez, és mikor az élelmét keresi, kiszedeti a tojásokat, mind forró vízbe rakatja ós újból visszateszi. A szegény szarka ül két hónapig, három hónapig, az éhségtől már vedlik, majdnem döglés szélén áll az istenadta, de ül hűségesen. Mindig önök jutnak, uraim, az eszembe; harminczöt esztendeje ülnek oly záptojáson, (Elénk derültség és taps a bal- és a szélsöbaloldahn. Felkiáltások balfelöl: De ezek nem éheznék!) a melyet önök alá Bécsből egy titkos kéz rakott, a mit önök nem is láttak, és a miből — biztosítom önöket — soha a független Magyarország kikelni nem fog. (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés bal felől.) Ez a nemzet, t. ház, bizott abban, hogy a 67-es alap is előbb-utóbb csak meghozza majd azt az eredményt, a melyet oly keservesen tudott várni már 35 éven keresztül, de ezzel a reménynyel azután gyönyörűen elbánt a chlopyi parancs, meg a manifesztum. A legelső csapást azonban erre a 67-es alapra bizony senki más nem mérte, mint az igen t. miniszterelnök ur és gróf Andrássy Gyula azzal a beszéddel, a melyet itt a hadsereg kérdésében tartottak. Akkor még nem vállalkoztunk egészen arra, hogy ezt a színdarabot lejátszatjuk önökkel, és csak azt sajnálom, hogy ezt az alvó nemzetet, a mely szép álmokat álmodott, épen ők ketten voltak, a kik erőszakos kezekkel felrázták és erre a rideg valóságra felébresztették. A miniszterelnök ur bejött ide az erős kéz politikájával és azt hitte, hogy a mit két elődének nem sikerült elérni, azt ő majd keresztülviszi. Én sajnálom, de a mikor itt megjelent, ugy láttam, hogy egy kicsit el van maga magával bizakodva. Pedig uraim, a ki ismeri azt a pártot, önöket, az épen ugy van, mint volt az a szegény özvegyasszony, a ki az urát siratta. Mikor legjobban jajgatott, sirt, feltűnt a szomszédasszonyoknak, a komámasszonyoknak, hogy: komámasszony, azt a szegény embert legalább a parádés ruhájában temetnék el; miért nem adják rá? Dehogy adom — sir az özvegy asszony — hiszen rendelhet abba az Isten még mást is. (Derültség balfelöl.) Ezt a parádés ruhát nem adták rá önök Szélire sem; a mikor Khuen-Héderváry jött, ő reá is ráhúzták, a míg élt, de lehúzták róla a temetésen. Most a parádés ruha a t. miniszterelnök úron van, Biztosítom róla, hogy a temetésen az a parádés ruha nem lesz rajta. (Derültség balfelöl.) Akkor még egy másikat várnak, a mig azt is kiszolgálja. (Mozgás a jobboldalon.) Kubik Béla: Ez már igaz! Senki sem itéli el Széll Kálmánt oiyan nagyon, mint az urak! Uray imre: A t. miniszterelnök ur egy beszédében — mert meg kell adni, hogy elég slágfertig és elég ügyesen kezeli a szót — megtámadott itt bennünket azzal, hogy van a magyar nemzetnek egy szerencsétlen tulajdonsága, hogy nagy és jó tulajdonai, az alkotmányos szabadsághoz való tettre kész ragaszkodás mindig csak azon gyászos pillanatban érvényesült, a midőn vészfellegek tornyosultak a nemzet fölé, de alkotmányos szabadságával a nemzet erejének gyarapítására élni nem tudott és a jólét napjai mindig meddő harezokra, erejének elforgácsolására vezettek. Hát én arra kérem a t. miniszterelnök urat. hogy mikor más úton és módon nem vagyunk képesek ennek a nemzetnek a jogát érvényesíteni, csak igy és akkor, a mikor mi minden pillanatban félbehagyjuk a harezot, mihelyt a miniszterelnök ur kijelenti azt, hogy a nemzet jogainak védelmére kél, mert ő mindig a koronát állítja velünk szembe és mindig a koronát védelmezi velünk szemben, a kik azt meg sem támadjuk: méltóztassék egyszer — mert a koronát, ha kell, megvédelmezzük mi is — méltóztassék odafenn a korona tanácsában megvédelmezni egyszer ennek a magyar nemzetnek a jogait is, (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) és akkor, uraim, minekünk a harezunk rögtön megszűnik. Mert azzal a vivmánynyal, a mit nekünk idehoznak, hogy katonai iskolákat álli-