Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-356

556'. országos ülés 1903 deczember 11-én, pénteken. 193 Nyolcz pontból áll ez a programm, a melynek alapján gróf Tisza István miniszterelnök lett. Már bőségesen kimutatták itt t. képviselőtársaim az e programmban foglalt pontozatok értéktelenségét, de kötelességem visszatérni e programmpontokra; pedig bizony-bizony nem szívesen teszem, azonban kötelességem, mert hiszen még most is folytonosan azzal ámítják az országot, hogy grőf Tisza István miniszterelnök ur engedményeket és vívmányokat hozott, és azt mondják, hogy az a parlamenti béke, a mely itt megalakult, azon alapszik, hogy azok a vívmányok, a melyeket gróf Tisza István miniszterelnök ur hozott, olyan jelentékenyek, olyan fontosak, hogy azok alapján most már nekünk nincs jogosultságunk a további küzdelemre, meg kell szüntetnünk a küzdelmet, mert ezen vívmányokkal szemben nem lehet azt már tovább folytatni. Ily körülmények között kötelességünk megvizsgálni azt, hogy vájjon csakugyan olyanok-e az ezen programmban foglalt pontok, a melyek alapján nekünk kötelességünk a harczot beszüntetni, vagy pedig olyanok, hogy minden erőnket ki kell fejtenünk abban az irányban, hogy lehetetlenné tegyük neki is a további kormányzást? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Azon programm, a melyet a szabadelvű párt meghozott, a melyet a miniszterelnök ur módosított, illetőleg a melynek alapján ő miniszterelnökké kineveztetett, nyolcz pontból áll. Az első pont azt mondja, hogy: »az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is jelvényei közjogunknak megfeielőieg rendezendők«. Tehát az van mondva, hogy »rendezendő« még rendezve nincsenek, de »rendezendők«, illetőleg — hogy a miniszterelnök ur szavaival éljek — csak ^kilátásba van helyezve«, hogy rendeztetni fognak. Ismeretlen tehát előttünk az, hogy mikép fognak rendeztetni, nincsen meg a terv. a melynek alapján ezt rendezni kívánják. Mi nemzeti jelvényeket, nemzeti zászlót akarunk, (Helyeslés a baloldalon.) mert mi meg nem engedhetjük azt, hogy a jelvények rendezése által újból megcsorbitsák Magyarország állami önállóságát. (Helyeslés a baloldalon.) Mi tehát nem tudjuk, t. képviselőház, hogy ez a rendezés olyan lesz-e. a melyet a törvényhozás elfogadhat, olyan lesz-e, a mely Magyarországot kielégíti, a mely Magyarország állami önállóságának megfelel? Lehetséges, hogy a rendezés nem ilyen lesz és nem fog elfogadtatni, mi tehát ezt vívmánynak el nem fogadhatjuk, mert ez még csak puszta igéret, a melynek sem tartalmát, sem belértékét nem ismerjük, sem életbeléptetésének idejét meghatározni nem tudjuk. (Helyeslés a baloldalon.) A programm második pontja a katonai büntető eljárás mielőbbi előterjesztését igéri az országgyűlésnek, ennek módozatait azonban — mint a programm mondja — az előterjesztendő törvényjavaslat lesz hivatva megállapítani. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XX. KÖTET. Hát, t. képviselőház, már épen 35 esztendeje igérik ezt; minden esztendőben megígérték, de sohasem teljesítették. Ugyan hol veszszük mi a biztosítékot arra, hogy ez most már az utolsó igéret s hogy ez most már teljesíttetni fog ? De ha fog is teljesíttetni, ki tudja azt, ki van arról meggyőződve, hogy a magyar nyelv itt érvényesülni fog, minthogy azt mondja a programm, hogy ennek módozatai csak egy előterjesztendő törvényjavaslatban lesznek megoldva; ezt a törvényjavaslatot pedig mi nem ismerjük, tehát a megoldás módozatait sem ismerjük s igy azt sem tudjuk, hogy nyelvünk mennyiben fog e tekintetben érvényesülni. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Ez nem vívmány, ez semmi, ez csak egy üres igéret. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A programm harmadik pontja azt tartalmazza, hogy apró, jelentéktelen ügyekben. — mint a szabadságolás, a hazabocsátás ügyében — a legfelsőbb fórumot ezután a honvédelmi minisztérium képviseli. Hát erről nem beszélek, mert az teljesen lényegtelen dolog, hogy a ki haza akar menni szabadságra, az hova adja be a kérvényét; ehhez, vagy ahhoz a hatósághoz-e, tökéletesen közönyös dolog. A 4, pont az a híres pont, a melyre a kormány nagy súlyt helyez, s a melynek a tisztképzés dolgát kellene magában foglalnia. Mihelyt azonban ezen negyedik pontot is nem a kormány nagyító szemüvegén át, hanem n saját szemeinkkel nézzük, akkor ez is üres Ígérgetések halmazává válik. Mert. mit mond ez a 4. pont? Azt mondja, hogy a király rendeletének, a mely még 1868 augusztus 14-én bocsáttatott ki, de mind e mai napig végre nem hajtatott, érvény szerzendő; tehát hogy az, a mi 1868 óta érvényre nem jutott, most érvényre fog jutni. Ha azonban 1868-ban a király Ígérte, hogy a rendeletnek érvény szereztetik, és annak érvény mégsem szereztetett: valószinü-e, hogy most érvényre fog jutni az a rendelet, a midőn ezt csak a miniszter igéri? Azt mondja továbbá ez a pont, hogy a mennyiben szükség lesz rá, — tehát csak »a mennyiben szükség lesz rá,« — az ország területén elhelyezendő uj tisztképzőintézetek állíttassanak fel. Azt mondja továbbá, hogy esetleg a honvédség képzőintézeteinek további kifejlesztése terveztetik. Tehát terveztetik. Vagyis, a mint a miniszterelnök ur mondja, ha az uj iskoláknak a közös hadsereg szervezetében való felállítása akadályokba ütköznék, (Mozgás a szélső-baloldalon.) azon esetben a honvédnevelés fejlesztése útján törekszünk a czélt elérni. Azt mondja végül a 4. pont, hogy a hadseregnek az ország területén elhelyezett tisztképző-intézeteiben a tantárgyak jelentékeny« része magyar nyelven adassék elő. (Halljuk ! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ez a 4. pont tehát, a mint méltóztattak hallani, tele van ilyen kifejezésekkel: »a mennyiben szükség lesz 25