Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.
Ülésnapok - 1901-355
355. országos ülés 1903 deczember iO-én, csütörtökön. 181 törvény a maga egészében, ugy a mint tervezve van, végre lesz-e hajtva? Ha megnyugtatást kapok ez iránt, akkor a rendszerváltozás tekintetében ez az egy pont el fog esni, majd a többire rá fogok térni. De kérdem önöket, — és nagyon sok embernek felötlött ez a kérdés — mondják meg önök, hogy a helységnevekről szóló törvény végrehajtásába belenyugodtak-e és vájjon a miniszterelnök ur önöknek erre vonatkozólag semmiféle ígéretet nem tett-e? Lindner Gusztáv: Nem! Nem is kértünk! Lurtz Károly: A kormányelnök úrtól csak nem fogjuk kívánni, hogy egy törvényt ne hajtson végre! (Zaj. Elnök csenget.) Lengyel Zoltán: Akkor nem értem az önök logikai következtetéseit. Mi különbség volt, Széll Kálmán volt-e más, vagy Tisza István más-e, vagy önök változtak-e meg? Mi kifogásuk volt önöknek Széll Kálmán politikája ellen, hogy kiléptek és miért nyugodtak meg most, mikor gróf Tisza István lépett kormányra? Talán a nemzeti iránya Széll Kálmánnak rosszabb volt ? Lurtz Károly: Mert beleuntunk az obstrukczióba! Lengyel Zoltán: A t. képviselő urak akár beleuntak, akár nem, a mit mi csinálunk, annak a pártban is épen olyan tétlen nézői lehetnek, mint eddig voltak. És bizonyos vagyok, hogy ön az ön nagynémet politikájával, t. képviselő ur, sem a szabadelvű pártban nem fog a magyar nyelvért agitácziót kifejteni, sem azon kivül a maga tehetségeit nem érvényesítette, mert, ha jól tudom, a t, képviselő ur volt az, a ki a Rózsabokorban a pinczértől megkérdezte, hogy magyar-e vagy német? Lurtz Károly: Az csak az újságokban volt olvasható, nem hallotta _ senki! Lengyel Zoltán: Én magam beszéltem a fizető pinczérrel is (Derültség a jobboldalon.) és a pinczérgyerekkel is. (Derültség jobb- és balfelöl.) Én hozzám személ.yesen jöttek el (Zaj jobbfelöl. Felkiáltások bal felöl: Halljuk 1 Halljuk!) a pinezérek, a kik felháborodva és kipirult arcczal beszélték el az esetet. Azt kérdezte a képviselő ur attól a pinczérgyerektől: »Fiam, magyar vagy-e, vagy német ?« Azt mondta a fiu: » Magyar !« A képviselő ur erre azt felelte: »Akkor én téged nem szeretlek. mert én a magyart ki nem állhatom!« Darányi Ferencz: Szép támaszai Tiszának! Lengye! Zoltán : Gratulálok gr. Tisza István miniszterelnök urnak ahhoz a fraternitáshoz és testvéri szeretethez, a melyben most önök ismét összeforrnak. (Derültség és zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ezt a témát nagy örömmel hagyom el és nagyobb keserűséggel fordulok egy másik témához, a melyből azt bizonyitom, hogy itt sem a hadsereg tekintetében nem történik semmi változás, sem pedig egy olyan rendszer nem készül, a mely minket megnyugtathatna. Itt van, t. ház, Szilágy vármegye főispánjának, báró Wesselényi Miklósnak lemondása. Azt nagyon jól tudja a ház minden tagja, hogy báró Wesselényi Miklós, édesapja és nagyatyja hagyományaihoz híven, a főispáni állásban is olyan erős és szilárd magyar embernek bizonyult, mint a milyen a főispáni karban egyetlenegy sem volt, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) a ki mindig elöljárt a nemzeti küzdelemben^és a ki sohasem tagadta meg magyar voltát. És most az első ember, a kinek fejét vették, az báró Wesselényi Miklós, a második ember Puky i Gyula, a debreczeni főispán, a ki szintén hasonló módon a leglelkesebben támogatta a nemzeti mozgalmat, s azután jönnek a többiek. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a, szélsöbaloldalon.) Báró Wesselényi Miklós lemondása alkalmával Szilágy vármegye közgyűlésén azt mondotta, hogy ő lemondott, mert azt látja, hogy oly rendszerváltozás ígérkezik, hogy ő az uj rendszer mellett bizalmi állást nem vállalhat. Ép ezért a miniszterelnök urnak rendelkezésére bocsátotta az ő állását. S akkor a miniszterelnök I ur kijelentette, hogy közöttük olyan politikai j nézetkülönbségek vannak, a melyek mellett a sikeres együttműködés alig remélhető. Darányi Ferencz: A magyar és a német! Lengyel Zoltán: Azt kérdezem, a miniszterelnök urnak ez a nemzeti politikája, a melylyel egy báró Wesselényi Miklós együtt nem működhetik ? Csávolszky Lajos: Ez jellemző! Lengyel Zoltán: Ez az a nemzeti politika, a mely az obstrukczió eredményeként a hadsereg reformjait akarja megcsinálni és a mely épen azon főispánoknak veszi fejét, a kik állásuk kötelességeit egy perezre sem mulasztva el, az obstrukezió eredményeiért maguk is lelkesen harczoltak és szolgalelküen oda nem adták magukat, azoknak a főispánoknak, a kiket még gr. Khuen-Héderváry Károly horvát bán is jónak tartott a maga nemzeti politikájának czéljaira. De majd ezek, majd Sándor János államtitkár ur, a miniszterelnök ur sógora, majd Fráter Béla, dere skei főszolgabíró, Beőthy Pál, cséffai főszolgabíró, majd ezek fogják a nemzeti politikának ügyét győzelemre vinni! (Nyugtalanság jobbfelől. Zaj.) Én ezen urak ellen semmiféle kifogást nem emelek, csak azt az egyet tudom, hogy Bihar vármegyének és gr. Tjsza Istvánnak legközvetlenebb környezetéből valók, azokról pedig, a kik el lesznek és el lettek bocsátva, tudom, hogy a nemzeti küzdelemnek osztályos harezosai voltak és ha a nemzeti ügy győzelmet arat, akkor annak minden küzdője kell, hogy győzelmet arasson és nem történhetik meg az, hogy az ügy győzelmet arasson, ellenben mindazoknak el kell bukniok, a kik ebben a küzdelemben magukat exponálták. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.)
