Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-355

.355. országos ülés 1903 deczember lü-én, csütörtökön. 1G7 ságottól, hogy a gonoszság győzelemre győzelmet halmoz és elég, hogy egyszer veszítse el a csatát és örökre megbukott; az igazságnak pedig az a természete, hogy vereséget vereségre soroz, de ha egyszer győzött, végleg győzött. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Midőn Bliicher, a ki hires hadvezér éB katona volt, harczolt, kétségbe kellett volna esnie, mert tiz nagy csatából kilenczet elveszített. De azért a tizedikre is újból,csatára kelt, mert nemzetének függetlenségét és szabadságát akarta Napóleonnal szemben megoltalmazni. A tizedikben győzött csak, de Napóleon azon győzelem után meg volt semmisítve és zsarnoki törekvései örök időkre eltűntek. Ha Washingtonnak felszámítják, hogy hány csatában győzött, azt fogják látni, hogy az észak-amerikai szabadságharczban ötszörhatszor annyi volt a vesztett csatáinak száma, mint a megnyert diadaloké, de mert a nemzet szabadságáért, a nemzet függetlenségeért folyt az a harcz, az utolsó győzelem mégis az övék volt, és az utolsó győzelem végleges vala. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem, uraim, nem az határoz, hogy hányan harczolnak egy elv mellett, hanem az, hogy hányan tartanak ki. Az határoz, hogy szabad-e eszmék mellett harczolva és küzdve a fegyvert előbb letenni, mig le nem győzettünk ? Az én nézetem az, hogy el kell kerülni azon karczokat, a melyekben nincs meghátrálás, de ha oly harczban vagyunk, a melyben a meghátrálás árnyat vet a nemzetre, árnyat vet miránk, akkor nekünk meghátrálni nem szabad. (Elénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Tudom, hogy a mi győzelmünk nehéz. De nem az a kérdés, mert ha lehetetlen is a mi győzelmünk, még akkor is csak azt kell nézni, hogy az. a miért küzdünk, lehetetlen-e? A miért mi küzdünk, minden czivilizált államban megvan. Azt én tudom és arról meg vagyok győződve, hogy egy nép sem tarthatja fenn magát e században is, mely nem tud nemzetté átalakulni. De azt is tudom másfelől, hogy egy állam sem fog fenmaradni tudni, mely nem képez egyúttal nemzeti államot. Tisztán csak a családi birtoklások által megalakított államok, melyeknek nincsen sem czéljuk, sem saját nemzetük, melyeknek nincsenek saját feladataik, melyek miatt el kell, hogy különítsék saját életműködésüket más népektől, egy külön állami szervezetben fenn nem maradhatnak, csak azoknak van fenmaradása, a melyek ilyen külön nemzeti életet élnek s a melyek az állami életet ezzel a nemzeti élettel be tudják tölteni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Igaz, valószínű, hogy most egyhamar nem fogunk győzni, de annak is tudjuk az okát. Az oka pediglen az, hogy a nemzet ingadozó, gyáva; megadja magát, mikor harczolnia kellene; elkedvetlenedik, mikor makacsabbá kellene válnia; kitartani nem bir; a hadjáratokat pedig mindig az nyeri meg, a ki tovább kitart, a ki tovább küzd. (Ugy van! a bal- és a szélsöbáloläalon.) Nem számitok én és nem is számithatok arra, hogy tisztán csak a mi erőink azok, a melyek meghozzák a diadalt, de látom és tudom, hogy hovatovább mind nagyobb hadseregeket kell szervezniök az államoknak, ezeket a nagyobb hadseregeket pedig az állami élet anyagi rendjének összerombolása nélkül felállítani, fentartani, háborúra kész állapotba helyezni nem birják, hogyha azok a hadseregek a maguk életszervezetükben nincsenek szoros összeköttetésben a nemzeti neveléssel, hanem a legdrágább módon, külön intézményekben, a nemzeti neveléstől különböző módon nevelik a katonákat, nevelik a hadseregnek tisztjeit. Ha a nemzeti életnek integráns részét képezik a katonák, a kik bizonyos időszakban polgári kötelességeket is teljesítenek, ugy, mint tényleg teljesít is a katonáknak egy jelentékeny része, de háború idején fegyvert öltenek, igen, az a hadsereg, a mely a nemzet intellígencziájából alakul, a melyben a nemzet intelligencziája résztvesz, a melyben a nemzet intelligencziája megmarad, továbbszolgál s büszkeséggel viseli az egyéves önkéntesség után szerzett tiszti rangját ötven esztendős korában, igen, az a hadsereg képes a győzelemre és diadalra, de azt nemzeti tartalom, nemzeti eszme, nemzeti nyelv, nemzeti czélok és feladatok nélkül elérni nem lehet. (Mé?ih Jielyeslés és taps a balés a szélsőbaloldalon.) Mutatja a példa, hogy Magyarországon 1869 óta sok ezer egyéves önkéntest képeztek ki, de mig más országokban ezen egyéves önkéntesekből sok visszamegy a hadseregbe, igen sok ember tovább igyekezik rangfokozatba jutni és a hadsereg kötelékében maradni, hogy háborúban szolgálatot teljesítsen, nagyon sokan pedig megismervén a katonai tudományokat, azokat művelik és katonai irodalmat folytatnak: addig nálunk Magyarországon mutassanak nekem csak 12 olyan embert a magyar nagy inteíligencziából, a mely annyira tele van harczias és katonáskodó tulajdonságokkal . . . Uray Imre: Münnich Aurél! (Derültség.) Ugron Gábor: . . . a kik kötelezettségükön túl is szolgálnak és szolgálnak akként, hogy rangban igyekeznek emelkedni és magasabbra jutni! Mutassanak nekem katonai Írókat, a kik az egyévi önkéntesség után, kiképezvén magukat a katonai tudományokban, azokat ma művelik és fejlesztik! Lengyel Zoltán: Münnich Aurél! (Derültség.) Ugron Gábor: Engedje meg a t. ház, ez a hadsereg a nemzet iránt ma is annyira idegen maradt, a mennyire idegen volt azelőtt, csak a gyűlöletnek nagy mértéke szállott és apadt le a közömbösségig, a bizalmatlanságig. Más változás a nemzet érzületében és lelkében nincs. Fájdalom, hogy nincs, mert valamely nemzetnek hadserege csak akkor erős, ha a nemzet minden