Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

.554. országos ülés 1903 deczember 9-én, szerdán. 151 midőn azt láttuk, hogy a szabadelvű pártban, a többségben is végre nagy kényszerűség folytán eza kérdés meditáczió tárgyát képezte, midőn azt láttuk, hogy nagy nehezen létesült egy katonai programm, a melybe a szabadelvű párt vezető politikusai a 9-es bizottságban nagy nehezen megegyeztek ós midőn a többség végre nagy nehezen úgyszólván rákényszerítve állást foglalt, akkor a helyett, hogy eza többségi akarat ő Felsége előtt nyíltan feltáratott volna és ily módon ő Felsége látta volna, hogy mi az ország jelenlegi többségének őszinte és egyhangú kívánsága, a helyett akadt egy ember, a ki daczára ezen megállapodásoknak és daczára annak, hogy ő e 9-es bizottságnak tagja volt és hogy ő ezen egyhangú megállapodásnak magát alávetette és azt alá is irta, mondom, mindennek daczára felment Bécsbe és aláliczitálta e kívánságokat és oly formulával jött elénk, a mely azon kétségeket, a melyek eddig bennünket teljes mértékben eltöltöttek, ismét felkeltette bennünk és újra lázba hozta az egész országot és azon meggyőződést keltette, hogy a 9-es bizottságnak és a pártnak egyhangú határozata nélkülözi az őszinteséget. Mert abban a pillanatban, a midőn valaki azon egységet meg akarja bolygatni, a melyre végre-valahára hosszú vajúdás után valamely párt jutott, akkor arra csak egy válasz lehetett volna, ugyanaz a válasz, a melyet gróf Tisza István akkor kapott, midőn júniusban akart vállalkozni; hanem sajnos, — és ezt a legnagyobb sajnálattal kell konstatálnom, — hogy a t. többség, a mint sok mindenfélére volt hajlítható, most nem foglalta el ugyanazt az álláspontot, a melyet akkor elfoglalt és igen helyesen elfoglalt; hanem, magyarán mondva, beadta a derekát, és elfogadott a küenczes bizottság olyan programmot, a melyet annak idején, midőn eléje terjesztetett, nem fogadott el, sőt teljes egyértelműséggel visszautasított. Hát ezt a pontot tekintem én annak a sarkpontnak, a melyen a mai világhelyzet megfordul, és hogy ha az innenső oldal látta volna, hogy önök, t. többség, őszinte politikát követnek, nem ragadtatta volna el magát arra, hogy oly súlyos eszközökhöz nyúljon, mint a minőket önökkel szemben alkalmaztak, a mely eszközöknek alkalmazását mindnyájan sajnáltuk, a kik ahhoz a párthoz tartoznak, a melyhez nekem is szerencsém van tartozni. Mert akkor nem jutottunk volna el ahhoz az óriási küzdelemhez, a mely még most ily folytatódik és azt hiszem, mindaddig fog folytatódni — hisz addig nem nyughatik meg a lelke tökéletesen senkinek — mig ez a küzdelem nem érte el azt a czélját, a melyet elvégre is eredményül el kell, hogy érjen. (ügy van! bal felől.) Mert addig, mig mi a többségnek és a kormánynak vezetését oly kezekben látjuk, mint a milyenekben a most kifejtettek szerint én azt ecseteltem; midőn azt látjuk, hogy nem lehetünk bizalommal eltelve az iránt, hogy gróf Tisza István szándékát meg fogja változtatni, a mi egyáltalán neki nem volt szándéka, hanem csak reája oktrojáltatott; mindaddig, a mig ily személyhez, ily egyénhez van kötve ennek a politikának a megvalósítása, a kiben az őszinteségnek teljes hiányát kell konstatálnunk, mindaddig, azt hiszem, megnyugvás ebben a képviselőházban nem fog helyet foglalni, (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Midőn a függetlenségi és 48-as párt belement abba az egyezménybe, a melyet a miniszterelnökkel kötött, akkor fontolóra kellett volna vennie mindazokat az előzményeket, a melyeket itt magunk előtt látunk és a végeredményt kellett volna fontolóra vennie, hogy micsoda eredményt értünk el tényleg ahhoz az eredményhez képest, a midőn a függetlenségi párt az országot belevitte a törvényenkivüli állapotba. Azt hiszem, t. ház, mindnyájan konstatálhatjuk azt, hogy a mai helyzet sokkal rosszabb annál a helyzetnél, a midőn a függetlenségi párt elég helytelenül és jogtalanul elhatározta, hogy az országot a törvényenkivüli állapotba fogja vinni. Midőn ezt a határozatot hozta, akkor kellett volna Kossuth Ferencz t. pártelnök urnak azt az álláspontot elfoglalnia, a melyet most foglal el, hogy teljes fölényét latba vetve, pártját leszerelje és belevigye abba a megalkuvásba, a mely megalkuvást én az egész országra nézve szerencsétlenségnek tartok. Mert ez a megalkuvás tökéletesen nélkülözi az őszinteség jellegét. T. ház! Mondom és ismétlem, hogy akkor kellett volna egész presztizsét latba vetni, a midőn Széll Kálmánnak azt az igéretét a maga részéről meg is tette, azonban akkor nem látta jónak ezt megtartani és ebben a tekintetben teljes egyéniségét latba vetni, hogy ez az ígéret meg is valósuljon. T. ház! A végeredményt kell csak szemlélni. Mi következett be ama helytelen eljárás folytán, a melyet a 48-as és függetlenségi párt akkor foglalt el, illetőleg elhatározott, mikor április havában Széll Kálmán volt miniszterelnök uj indemnity-javaslatával szemben a végső harczot deklarálta és kijelentette, hogy hajlandó az országot még az ex-lexbe is belekergetni, mindaddig, a mig a vezényleti és szolgálati nyelvre nézve nem kap teljes biztosítékot? (Igaz! (Ugy van! a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Az eredmény az volt, hogy először is az után a rendszer után, a melynek biztosítását, ha nem is teljes mértékben, Széll Kálmán miniszterelnökségében láthattuk, oly miniszterelnök kinevezése következett, a kit valószínűleg azért állítottak a magyar kormány élére, mert horvátországi szereplése révén azt hitték, hogy az erős kéz politikáját Magyarországon vele megvalósíthatják. (Igaz! a baloldalon.) Tudjuk azonban, t. ház, hogy milyen eredmény következett be, a mikor válságos helyzetben oly egyént állítottak a kormány élére, a ki a magyarországi viszonyokat illetőleg töké-