Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-354

354. országos ülés 1903 deczember 9-én, szerdán. 135 gedje meg a t. ház, hogy álláspontomat pár szóval kifejtsem. (Halljuk! a szélsobaloldálon.) Pártom határozata folytán nem mondom el ez alkalommal mindazt, a mit el akartam mondani, azonban nyomós indokaimat még sem hallgathatom el. {Helyeslés a szélsobaloldálon.) A katonai ujonczlétszám emelése elleni nyomós indokom az volt, hogy ezt tisztán az u. n. osztrák szoldateszka, a katonai felsőbb körök és általában a katonai körök idézték elő. Minthogy a katonatisztek fizetését már felemelték, tehát nem volt más módjuk az előmenetelre, rangjuknak, fizetésüknek kedvezőbbé tételére, mint az, hogy a létszám emeltessék, mert ez lehetővé teszi számukra a rangban való emelkedést és azt, hogy magukat nélkülözhetlenebbekké tegyék. (Felkiáltások a szélsobaloldálon: TJgy van! Hogy több legyen a generális!) Ez volt az indoka annak, — azt hiszem, hogy ma már e tekintetben semmi kétség sincs — hogy a létszámot emelni akarták, mert ma már azok az egyéb külső körülmények, a melyek a nagyhatalmi állás szempontjából a létszámemelést plauzibilissé tették volna, mint a minők a balkán viszonyok, teljesen eloszlottak (ügy van! a szélsőbaloldalon,) ezekről ma már szó sem lehet, a létszámemelés tehát egyszerűen a katonai körök óhajtása volt. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) De hogy az ujonezjutalékról szóló törvényjavaslatot ebben a formájában el ne fogadjam, arra különösen az a körülmény késztet engem, hogy a magyar korona országaiban sorozott katonák szellemét el akarják németesiteni, el akarják osztrákositani. (Ugy van! a, szélsobaloldálon.) Ennek igazolására egy katonai család esetét hozom fel. (Halljuk! a szélsobaloldálon.) Az illető Pittmeister és jó magyar szülők gyermeke; a felesége nagyváradi leány, s a midőn Miskolczon találkoztam azzal a családdal, nagy sajnálattal arról győződtem meg, hogy gyermekeik csak németül tudnak. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon^ Hallatlan! Ez a magyar katonai nevelés ! Es ezt tűrjük!) Vagy megtörtént, hogy a napokban fájdalmasan panaszolta el nekem egy öreg kurucz, mennyire csalódott három fiához fűzött reményében, a kikre nézve az volt a szándéka, hogy a hadsereghez küldvén őket, ott ez által a magyar szellemet mintegy beplántálja és erősitse. Fájdalmasan panaszolta el nekem, hogy egy sátoros ünnep alkalmával mind a három felnőtt fia — főhadnagy és kapitányok — meglátogatni jöttek őt az ő magános otthonában, s akkor azt kellett látnia, hogy mind a három fia csak németül beszél. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hallatlan!) Ezek olyan nyomós körülmények, a melyek miatt én ennek a hadseregnek, a melynek ilyen a szelleme, nem szavazok meg semmit sem. (Helyeslés balfelöl.} De el sem is hinnék, ha okmányilag be nem igazolnám, hogy a honvédségbe is be akarják vinni ezt az elosztrákositó, elnémetesitő szellemet. (Felkiáltások balfelöl: Már bele is vitték!) Azt már tudjuk, számtalanszor felemlítettük itt, hogy a honvéd tiszteknek magán-, társas életébe is belevitték a német nyelvet azzal az indokolással, hogy igy lehetnek majd törzstisztek, de nemcsak itt, hanem a tartalékos tisztet is, a szolgálaton kivüli viszonyban lévő tisztet is kényszeritik arra, hogy a német nyelvvel foglalkozzék. Nagyon örültem, valahányszor a honvédelmi miniszter ur elődje vagy most a miniszter ur is megtagadja ezen állításaink valódiságát és tiltakozik ellene, mert ebből csak azt látom, hogy ha történik is ilyen, nem helyesen történik és tudtuk, beleegyezásük nélkül történik. A múlt alkalommal Pozsgay Miklós t. képviselőtársam beszéde alatt tiltakozott ez ellen a miniszter ur — a mit én nagyon szeretek — azonban okmányilag fogom igazolni, hogy ez mégis igy van. (Halljuk! Halijuk!) A múlt esztendőben én mint szolgálaton kivüli viszonyban lévő tiszt kaptam egy rendelkezést és azt kellett látnom, hogy van a honvédségnek egy litografirozott irata, a melyben arra kényszerítik azt a szolgálaton kivüli viszonyban lévő honvéd tisztet — ez a lényeges — hogy németül válaszoljon. (Felkiáltások balfelöl: Hallatlan') Eel fogom olvasni, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) nem az egész okmányt és nem az összes mellékleteket, a melyek hozzám beküldettek, mert hiszen ezzel nem akarom az időt tölteni és a t. ház türelmét próbára tenni; egyszerűen hivatkozni fogok a számokra és csak a czimeket fogom elolvasni. (Olvassa): »Magyar királyi kassai III. honvédkerületi parancsnokság. 482/902. szám, elnöki. Tekintetes N. N. magyar királyi szolgálaton kiviili honvédhadnagy urnak stb. Kassa. 1902. márczius 1-én. Miután az 1902. évre a császári és királyi 156. számú lóavató bizottsághoz van beosztva, a számára kiadott lóavató segédletet kettős szalag alatt mellékelve, a kerületi parancsnoksági utasítás egy példányának csatolása mellett kiadom és elrendelem, hogy először, midőn a segédletek csomagát kezéhez veszi, a csomagot sajátkezüleg azonnal bontsa fel, abból a német szövegű kőnyomatos átvételi elismervényt, »Empfangsbestätigung« stb. . . .; tehát német szövegű átvételi elismervényt, Empfangsbestätigungot kell egy honvédtisztnek aláírnia. Engedelmet kérek, ebből csak nyilvánvaló, hogy németül kell annak a honvédtisztnek írni, német okmányt kell aláírnia. Azt hiszem, hogy ezt már csak a honvédelmi miniszter ur is el fogja ismerni, hogy a magyar királyi honvédtiszttel felettes hatósága csakis magyarul levelezhet és attól is csak magyar levelezést várhat és kívánhat. Már most mit tartalmaz a bizonyos csomag? Először azt mondja, hogy: »K. und k. VI. Corpscommando, Präs. Nr. 20/1902. Assentbefehl für den Assent-Offizier der Pferde-Assent-Commission Nr. polgári 156, (Derültség) Militär 156. in Nagykároly königlich ungarischer Lieutenant ausser Dienst N. N. stb., Domicil . . . stb.«