Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-353

110 353. országos ülés 1903 elégséges volt arra, hogy azt a büszke, engesztelhetetlen császári akaratot megtörje, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezekben én végigmentem Kossuth Ferencz t. képviselőtársam egész okfejtésén és nem találtam abban egyetlen egy megállható okot sem, mely azt indokolná, hogy ezt a harczot abba kell hagyni a kitűzött czél elérése nélkül. A legsajnálatosabb, mint mondtam, az, hogy tartok tőle, hogy ezen, nem mondom leszerelés, mert az ellen Kossuth Ferencz t. képviselőtársam is tiltakozott, de ezen megegyezés folytán megrendül a nemzetnek hite és bizalma azokban az eszmékben, a melyekért itt küzdünk; megrendül a hite és bizalma azon bajnokokban, a kik ezeket az eszméket hirdetik és azokért küzdenek; (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) és ennélfogva koczkára van téve maga az a nagy czél, a mit elérni kívánunk, pedig azt is, a ki ezt előidézi, terheli a súlyos felelőség ép ugy, mint azt, a ki a harczba belemegy. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldálon. Felkiáltások: Mi elvállaljuk a felelőséget!) Áttérek most, t ház, a kormánynak a katonai kérdésekben kifejtett program injára. (Halljuk ! Halljuk! a szélsobaloldálon.) Mielőtt azonban ezt tenném, kérem a t, elnök urat, miután ezt hosszasabban akarom fejtegetni, méltóztassék egy kis szünetet adni. Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Tessék folytatni. Lovászy Márton: T. képviselőház! Ha a kormány katonai programmját vizsgálni akarom, rá kell térnem annak kiindulási pontjára, arra, hogy hogyan fogja fel a t. kormány a nemzet politikai szituáczióját és abból miféle konzekvencziákat von le. (Halljuk! Halljuk!) Erre nézve, t. képviselőház, a miniszterelnöknek november hó 6-án itt elmondott beszédében a következőket találom (olvassa): »A közös hadsereg berendezésével, szervezésével kapcsolatos kérdések azok, a melyek lázas izgatottságba hozták a nemzeti közvélemény igen tetemes részét és egyúttal kiindulási pontját és döntő okát képezték annak, hogy ezen rendkívüli parlamenti helyzet állott be.« T. képviselőház ! Ezt a kiindulási pontot a miniszterelnök ur igen helyesen ítélte meg. Ezt mi feltétlenül aláírjuk. Sőt aláírjuk és osztjuk azt is, a mit a következőkben mond a miniszterelnök ur, a midőn igy szól (olvassa): »Én azt hiszem, hogy konstatálhatjuk igenis azt, hogy a nemzeti közvéleménynek igen széles rétegeiben él a vágy az iránt, hogy a közös hadsereg vezényleti és szolgálati nyelvs a magyar legyen.« Polónyi Géza ekkor közbeszólt: Az egész nemzet kívánja! (Derültség a szélsobaloldálon és felkiáltások : Éljen Polónyi!) deczember 7-én, hétfőn. Azután igy folytatja a miniszterelnök (oloassa): »De ehhez, azt hiszem, hozzáfűzhetem azt a másik észleletet, hogy a nemzeti közvélemény, mondhatni, egyhangúlag visszariad a nemzet és a korona közti konfliktus mélyreható következményeitől és nem kívánja ezen óhajának megvalósítását erőltetni oly időben, midőn az konfliktusra vezet.« T. képviselőház! Konstatálhatom, hogy ez a konzekvenczia, a melyet a miniszterelnök ur a helyes premisszákból levon, a legnagyobb mértékben helytelen, alkotmányellenes, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) imparlamentáris, (Helyeslés a szélsobaloldálon) sőt illojális. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Hiszen, t. ház, az alkotmányosságnak alapeleme, alapfogalma az, hogy az a felelős miniszter a királyt nemcsak elhatározásaiban, nemcsak cselekvéseiben, de még intenczióiban is fedezni köteles. Már pedig, t. képviselőház, a mikor a miniszterelnök ur ezt a konzekvencziát vonja le, akkor teljesen fedezetlenül hagyja a királyt, sőt a mikor konstatálja, hogy a nemzeti közvéleményben erősen él a vágy a magyar vezényleti és szolgálati nyelv megvalósítása iránt és ezzel szemben a királyt állítja oda mint e czél, e törekvés legfőbb akadályát, a mely akadálylyal való szembeszállás konfliktusra vezet a király és a nemzet között... Szederkényi Nándor: Szabad igy beszélni? Lovászy Márton: .. . akkor, t. képviselőház, annak a keserűségnek egész tengerét, a mely okvetlenül fel kell, hogy a nemzetben támadjon, a mikor czéljának meghiúsulását látja, rázuditja egyenesen a királyra. (Ugy van! (Ugy van! a szélsobaloldálon.) Szabad-e ezt alkotmányos miniszterelnöknek cselekedni? Nem a legsúlyosabb kötelességmulasztás, sőt egyenesen kötelességszegés-e odaállítani a nemzet elé a királyt, hogy az szolgál az ő törekvésének gátjául? (Ugy van! a szélsobaloldálon.) De ez a felfogás, a mily helytelen alkotmányos szempontból, époly valótlan és hamis is, mert alkotmányos fogalmak szerint a koronát, a mint mondottam, még intenczióiban is a kormány képviseli. Tehát alkotmányos államban konfliktus király és nemzet közt nem képzelhető. Képzelhető konfliktus a nemzet és kormány között, és ha ez bekövetkezik — a minek példáját ebben az évben többször láttuk is — a kormány lemond, megbukik. Ezen következmények folytán a király folyton uj és uj kormányt kénytelen kinevezni, mert kormányzási jogát az 1848-dik évi III. t.-cz. értelmében csakis alkotmányos és felelős kormány utján gyakorolhatja. Tehát végre is olyan kormányt kénytelen kinevezni, a mely nem áll szemben a nemzetnek közvéleményével és igy sikeres kormányzásra képes. Ennélfogva hiába hárítja a miniszterelnök ur a felelőséget és az ódiumot a királyra, mert a mostani válság folyamán láttuk, hogy a király csakugyan abba a helyzetbe került, hogy heteken, hónapokon át nem volt