Képviselőházi napló, 1901. XX. kötet • 1903. november 30–deczember 23.

Ülésnapok - 1901-353

104 553. országos ülés 1903 deczember 7-én, hétfőn. feltenni a "kérdést!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a miniszterelnök ur javaslatát, ugy. a mint előterjesztetett, elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház elfogadja. Kérem már most azokat a képviselő urakat, a kik az Ugron Gábor képviselő ur által inditványozott pótlást is elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. E szerint a jelentés kinyomatik, szétosztatik és a zárszámadási bizottság aak tárgyalás végett kiadatik. Következik a napirend: az 1889 : VI. t.-cz. 14, valamint az 1890 : V. t.-cz. 3. szakasza rendelkezéseinek, illetőleg a közös hadsereg és haditengerészet, valamint a honvédség számára megállapitott ujonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Endrey Gyula jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton : T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A magyar közéletnek egy sajátságos jellemvonása van. (Zaj. Elnök csenget.) A magyar közéletnek, mondom, van egy sajátságos jellemvonása, a melyet mi akkor, a mikor itt katonai kérdéseket, ujonczlétszám-megállapitást, ujonczmegajánlást tárgyalunk, figyelmen kivül nem hagyhatunk. És hogy épen a katonai kérdések azok, a melyek ennek a nemzetnek közéletében, de parlamentjében is a legnagyobb emócziókat okozzák és épen a katonai kérdések azok, a melyek legjobban meg tudják rázkódtatni a közvéleményt és a melyek itt a parlamentben is a legnagyobb hullámokat tudják felkelteni, nekem nem is kellene egyébre hivatkoznom, mint erre a mostani válságra, a mely immár körülbelül egy esztendeje tart és a mely ma sem tud teljesen lecsendesedni; de hivatkozhatnál a multakra is, hivatkozhatnám arra az emóczióra, a mi az 1889-iki véderőtörvény létrejötte alkalmával mutatkozott; sőt hivatkozhatnám arra is, hogy magának az 1848/49-iki nagy tragédiának is a tulajdonképeni alapját a katonai kérdések képezték, (Ugy van! a bal- és a szélsöhalodalon.) s én azt egészen természetesnek találom, mert azt látjuk, hogy az az idegen hatalom, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a melynek állandó törekvése volt e nemzetnek nemzeti életét megnyirbálni . . . Madarász József: Megfojtani! Lovászy Márton: . . . megfojtani, épen ezen a téren érte el a legnagyobb sikereket, épen itt volt a legnagyobb pusztítás, a mely a nemzetet a maga nemzeti életének érvényesítésében érte. Ennélfogva természetes dolog az, hogy ez a legfájóbb pont a nemzetnek életében. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Hiszen minden nemzet a világon a maga dicsőségét, a maga büszkeségét látja a maga hadseregében. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Annak győzelmeit történelmének a legfényesebb lapjai közé iktatja és annak vereségeit történelmének gyászlapjaira irja fel. Csak egyedül a magyar nemzet van megfosztva attól, hogy együtt érezzen, együtt szenvedjen, együtt lelkesedjék, a maga hadseregével. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Nem kell tehát csodálkozni akkor, ha látjuk, hogy mikor a nemzet életében azt a fájdalmas pontot érintik, feljajdul az ország, feljajdul a nemzet és rendszerint bekövetkezik egy válság, bekövetkezik egy megrázkódtatás. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) T. képviselőház! Ennek a ténynek tudata minket, engem és társaimat arra a meggyőződésre vezetett, hogy a mikor a Széli-kormány beterjesztette a katonai létszám emelésévé vonatkozó törvényjavaslatot, és ez által meglehetős drasztikusan hozzányúlt ehhez a fájó ponthoz és fájó sebhez, hogy ezzel elérkezett az ideje annak, hogy ezt a dolgát, ezt a függő kérdését a nemzetnek végre-valahára meg kell oldani. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Meg kell oldani legalább is huzamosabb időre, meg keli oldani akként, bogy legalább is hosszú időre e téren megnyugvás álljon be és hogy a nemzetnek a hadsereg irányában elhamvadt áldozatkészsége az által keltessék fel újra, ha ezt a fájó sebet begyógyítjuk és ezt a kérdést hosszú időre megoldjuk. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Mi láttuk azt, t. képviselőház, figyelmeztettük is rá az akkori miniszterelnök urat, hogy annak a létszámemelési javaslatnak a következése nem lesz más, nem lehet más, mint a katonai kérdésnek egész terjedelmében való felvetése. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És megvallom, bizonyos habozással indultunk neki a harcznak. Hiszen emlékezhetnek rá, már a múlt év deczemberében mutatkoztak jelenségek, oly tünetek, melyek világosan rámutattak arra, hogy itt egy nagy megrázkódtatás készül. Hiszen erről az oldalról már deczemberben az indemnitási javaslat ellen erős harcz, mondhatnám, majdnem obstrukczió fejlődött ki, a mely csak az utolsó pillanatban, úgyszólván a 12-ik órában szűnt meg. A Széll-kormány valami sajátságos makacssággal ezeket a tüneteket nem vette figyelembe és makacsul ragaszkodott a katonai ujonczlétszám emeléséhez. Ennélfogva minden habozásunk daczára nekünk nem maradt más hátra, mint e kérdésben preczizirozni a mi álláspontunkat, (Igaz! a baloldalon.) kitűzni a czélokat és elhatározni, hogy a kitűzött czélok mellett szorosan, szilárdan, tántoríthatatlanul kitartunk, (Ugy van! a baloldalon.) A czél, a melyet magunknak kitűztünk és a melylyel mi a katonai kérdésekben hosszabb időre megnyugvást véltünk az országnak teremthetni, a katonai magyar vezényleti és szolgálati nyelv volt. (Igaz! a baloldalon.) És a mikor ezt kitűztük czél gyanánt, akkor azt láttuk a válság további folyamán, hogy megmozdult az ország egész nagy közvéleménye, megmozdult és az általunk kitűzött czél mellett