Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

336. országos ülés 1903 november lb-én, szombaton. 83 Münnich Aurél: Miért nem jelent meg a megyei közgyűlés előtt és adta be a védelmét ott, mint bizottsági tag? Nosz Gyula: Láthatja ebből a t. ház, bogy lényegében a bizottság egyetlenegy pontban sem mondott ellent az én állításaimnak^ csak a lényegtelen dolgokban tért el attól. És mégis mi a bizottság konklúziója ? Kérem e tekintetben a t. ház figyelmét. »A megejtett nyomozat eredményeként a bizottság megállapítja, hogy a dr. Kosz Gyula orsz. képviselő által előterjesztett vádak egytol-egíig alaptalanok.* (Derültség a szélsöbaloldalo7i.) líát, t. ház, hogy lehetett ezek után azt mondani, hogy ezek alaptalanok? » Minek folytán«, azt mondja tovább a bizottság, »az e feletti napirendre térés mellett a további intézkedés szüksége fenn nem forog.« Ez az az irat, t. ház, a melyre én az igen t. miniszterelnök ur figyelmét felhívom, annyival is inkább, mert ez nem kivételes eset, hanem rendszer, a mely abban áll, hogy a részletek tekintetében, az egyes tények terén szívesen adnak nekünk igazat, de a konklúziók levonásával teljesen másként járnak el, ugy, a hogy azt vagy az érdek vagy a rokonszenv, vagy ellenszenv, vagy pedig valami más befolyás követeli. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ennek az eredménye azután az, hogy teljesen elfogy a bizalom a szavak iránt, ennek az eredményei azon válságos helyzetek, mint a milyen a mai is. De, t. képviselőház, én nem akarok e felett több kritikát gyakorolni, csak egyre kérem fel a t. miniszterelnök urat, hogy t. i., ha a miniszterelnök ur ugy találná, hogy én nekem van igazam, akkor járjon el felolvasott programmjának első része értelmében, járjon el, mint a hogy mondotta: kérlelhetetlenül teljesítse a maga kötelesäégét; ha pedig ugy találná a miniszterelnök ur, hogy a bizottságnak van igaza, akkor járjon el felolvasott programmja másik részének értelmében, t. i. védje meg az állítólag megtámadott tisztviselői kart és indíttassa meg velem szemben azonnal a rágalmazási pert, ott azután lesz alkalmunk ezekről a dolgokról beszélni bővebben. (Helyeslés a szélsöbalóldálon és a néppárton.) Ezek után áttérek interpelláczióm közvetlen tárgyára. (Halljuk! Halljuk!) Köztudomású dolog, hogy a magyar kincstár a Tátrában több birtokot vásárolt, történt ez mindig azon indokolással, hogy a magyar föld idegen kézre ne kerüljön. Az eljárás tekintetében volt nekem kifogásom általában is, ez a kifogásom abban állt, hogy nem egyformán lettek megállapítva a vételárak, egy helyen osztogattak fejedelmi vételárakat, más kelyen pedig alig adták többet, mint a mennyit az illető birtok barátok között megért. Csorbáért például 3 milliót, a széplaki birtokért 100.000 frtot adtak, pedig ugy vagyok értesülve és hiszem, hogy jól, hogy az egész széplaki birtok azzal a részszel is, a mely még ma is a tulajdonos kezében van, 16.000 írtért lett megvéve és még csak nem is olyan régen. Pedig az értékes rész továbbra is a tulajdonos kezén maradt és jóformán a sziklákat adták át az államnak. Mi ennek az oka? Az, hogy olyan urak, olyan közegek lettek megbízva a birtokvételekkel, a kik a tulajdonosok egyike felett gyakoroltak hatósági jogokat, másik része felett pedig nem. Az urakkal szemben természetesen nem tehettek semmit, annyit kellett adni, a mennyit kívántak, de mikor egy szegény volt úrbéres azt mondta, hogy nem adom el a kincstárnak a birtokomat, hanem eladom másnak, azt mondották, hogy a szerződést pedig nem fogjuk jóváhagyni. Én ezt nem tartom helyesnek, de nem akartam ezekből nagy panaszokat csinálni és ezekkel a kérdésekkel idejönni mindaddig, a mig ez a dolog nem lépett egy uj stádiumba. Ez pedig akkor történt, a mikor Szepes-Bóla város képviselőtestületének többsége hozzám fordult azon kérelemmel, hogy védjem meg őt azon önvédelmi harczban, a melyet neki Hohenlohe német herczeggel szemben kell megküzdenie, hogy birtokát megtarthassa. Én elsősorban tartozom itt megjegyezni, hogy a mikor ezzel a kérelemmel hozzám fordultak, azt kérdeztem, hogy miért nem fordulnak a főispánhoz, az alispánhoz, vagy saját képviselőjükhöz, Veszter Imre: Az meg is tette a maga dolgát. Nosz Gyula : A képviselő urnak lesz alkalma felszólalni, de én azt mondom el, a mit én tudok. Kérdeztem, miért fordulnak hozzám, hogy én védjem meg őket. Emiitettem Münnich képviselő urat is, a ki a Kárpát-Egyesület elnöke és — gondoltam, — hogy hivatalos kötelessége ezt tenni. Azt felelték erre: Uram, nem fordulhatunk ezekhez az urakhoz, mert ezek inkább az eladás mellett vannak. Ily körülmények közt mentem én bele a dologba és elsősorban is teljes informácziót szereztem magamnak, a mely szerint a dolog következőképen áll: Hohenlohe német herczeg ajánlatot tett Szepes-Béla városának, a melyben követel a várostól körülbelül 3700 holdnyi területet és ezzel szemben igér elsősorban 1500 magyar holdat Keresztfalván, 200 holdat Landokon és 500.000 korona készpénzt. Ha ezt összegezem, ez körülbelül, vagy legfeljebb 400.000 forintnak felel meg. Veszter Imre: Hát a vasút? Nosz Gyula: Majd arra is rátérek. Nem hiszem, hogy mindazt, a mit a herczeg igér, magasabbra lehetne becsülni. De igér Hohenlohe herczeg még egyebeket is. így a turistáknak nagy előnyöket helyez kilátásba. Azonban méltánytalan volna követelni, hogy Szepes-Béla városa fizesse meg azt, vagy hogy az neki beszámíttassák, ígéri továbbá, bogy azt a szerencsétlen vadászati szerződést, a melynek alapján