Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-336

80 336. országos ülés 1903 november th-én, szombaton. ispánnak kinevezni valahová és csend lesz a Szepességen. A miniszterelnök ur pedig erre felel azzal, hogy: Sajnálom, de hallottam már más oldalról is, hogy te összeférhetetlen vagy. Az érdemleges választ erre akkor megadtam; de tartozom ezt a dolgot itt előadni, mert ebből látható az a hatalmi gőg, mely nem tudja el­képzelni, hogy a kis, a szegény ember cseleke­deteinek rugója más lehessen, mint önzés, vagy összeférhetetlenség. De mutat ez a kijelentés még mást is. Azt is mutatja ugyanis, hogy itt a besugásnak bizonyos rendszere létezhetik, hogy a nélkül, hogy az embert ismernék, már privátim vannak értesülve arról, hogy egyes körök mit tartanak az illetőről. Ezek után előadtam a miniszterelnök urnak azt az ügyet, a melyért ma interpellálok és előadtam még egy ügyet. Előadtam másodszor azt az ügyet, hogy az iglói gazdák egy része szeszkontingensért folyamodott a minisztérium­hoz ; erre nem kaptak hivatalos választ, hanem megjelent közöttük egy uri ember, Münnich Kálmán ur, a főispánnak azzal az üzenetével, hogy ha ők megegyeznek a lőcsei szeszfinomitó­val, akkor meglesz a szeszkontingens, ha pedig nem egyeznek meg, nem lesz meg a szeszkontingens. Nos, t. ház, én akkor is kijelentettem, ma is kijelentem, hogy távolról sem akartam gya­núsítani a főispánt; de kijelentettem akkor is, kijelentem ma is, hogy ez nem helyes eljárás; mert ez lerontja a hitet azok iránt, a kik iránt bizalommal viseltetni kötelességünk, mert külön­ben tönkre megy minden. Én, t. ház, akkor elő akartam adni több dolgot. így elsősorban a leibiczi városi képviselőtestület felfüggesztésé­nek ügyét; elő akartam adni Kézsmárk vá­rosa részéről hozott azon határozatnak ügyét, a melyben a zöldtavi csúcsot Kossuth Lajos­csúcsnak nevezi el; elő akartam adni a matteoczi bőrgyár segélyezésének ügyét; elő akartam adni a poprádi polgármester választásának ügyét; de nem tehettem, mert a miniszterelnök ur kije­lentette, hogy igy ezeket a dolgokat nem hoz­hatja rendbe, adjam be azokat Írásban, illetve csináljak csak az ő használatára jegyzeteket, majd ő azután ezeket megbeszéli a főispánnal. Én ezt nem tettem meg és később a miniszter­elnök urnak Írásban bejelentettem, hogy én erre hajlandó nem vagyok, hanem fentartom magam­nak ebben a tekintetben minden téren cselek­vési szabadságomat. Ekkor, ha jól emlékszem, először Münnich Aurél t. képviselő ur volt szí­ves a miniszterelnök ur nevében felszólítani, hogy mégis adjam be a beadványt, azután maga a miniszterelnök ur hivatott magához és biztosí­tott,'hogy teljes bizalommal adhatom át jegy­zeteimet. (Mozgás a jobboldalon..) Ezek után megtettem ezt, meglettem abban a tudatban, illetve hiszemben, hogy ez valóban csakis a miniszterelnök ur részére készült jegy­zet, másrészt megtettem azzal a kijelentéssel, hogy én ezzel senkit megtámadni nem akarok. semmi más czélom nincs, mint a miniszterelnök ur figyelmét bizonyos szepességi dolgokra felhívni. Hogy ezek daczára mégis hogyan került ez az ügy a főispánhoz és az alispánhoz, az alis­pántól a megyei közgyűlés napirendjére, a megyei közgyűlés napirendjéről hogyan vétetett le és tétetett vissza, mindez nem tartozik most ide, csak azt akarom még előadni, hogy Széll Kálmán miniszterelnök ur volt annyira igazságos, hogy belátta, hogy itt hiba történt és maga javasolta a kibontakozás útját. Yoltak akkor tárgyalások a kiegyezés tárgyában. Én alá is irtam egy irást, a melyet Szentiványi Árpád, a szabadelvű párt alelnöke hozott nekem és a melynek lényege abban volt, hogy Széll Kálmán miniszterelnök az én memorandumomat egyelőre félreteszi, mert előbb saját közegei által megvizsgáltatja a sze­pesvármegyei közigazgatást. Hogy ez miért nem történt, mi jött közbe, nem tudom, ebben a tekintetben tehát felvilá­gosítást nem adhatok. A bizottságot, a mely kiküldetett és a melynek elnöke Münnich Aurél képviselő ur volt, működésében nem zavartam, mert ha nekem dolgom van Magyarország mi­niszterelnökével, még pedig képviselői minősé­gemben, és hogyha én Magyarország miniszter­elnökét itt a képviselőházban interpellálom, akkor én nem várhatok és nem fogadhatok el választ semmiféle más fórumtól, semmiféle más sze­mélytől. De még egy más okom is volt arra, hogy ne avatkozzam ezekbe a dolgokba. Kezdett ugyanis ebbe az ügybe nagyon sok komikus részlet belejönni és valóban kíváncsi voltam arra, hogy ennek mi lesz a vége? Egyszer azt mondták, hogy a beadvány teljesen üres, más­kor azt mondták, hogy bemocskoltam a Szepes­ség becsületét és elrontottam a Szepesség jó hírnevét, és más efféle kijelentések hallatszottak. Ennek folytán vártam a végét, és most nemrég kaptam meg a kiküldött bizottság jelentését, a melyet valóban ajánlhatok a t. miniszterelnök ur figyelmébe, mert igy szoktak Magyarorszá­gon készülni a közigazgatási dolgok. A memorandumomban, miután a miniszter­elnök ur kívánta, hogy inkább Schlagwortok­ban irjak, egészen röviden jeleztem azt, hogy mit akarok és elmondtam, hogy a Szepesség hanyatlott, a hanyatlás pedig abban áll, hogy a hajdani kisipar, a régi kereskedelem, a régi híres bányászat megszűnt, az uj vállalatok több­nyíre idegen állampolgárok vezetése alatt van­nak, az érczeket nyersen viszik ki a külföldre, a népesség csökken a keresetképesek és az intel­ligens németség kárára, és végre a földbirtok értéke is hanyatlik. Azután azt mondottam, hogy ezen lehet segíteni, és ha nem segítettünk eddig, ennek oka először, hogy nem törődött a dologgal senki, másodszor pedig: a gyenge köz­igazgatás. Ez az a sértő kifejezés, a miért ellenem támadtak. Ezt a kifejezést pedig néhány gya-

Next

/
Thumbnails
Contents