Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-348

34S. országos ülés 1903 november 28-án, szombaton. 457 melyet párthatalmi zsinóron rángatnak. (Elénk tetszés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Még a múlt század első felében a parlamentet a népjogok védelmezőjének tekintették. Azt hitték, hogy az • önkényuralom ellen az egyetlen védőbástya és biztosíték. És mit találunk most, t. ház ? Azt, hogy lassankint belátja az ember, hogy ez a parlament is csak eszköz, (Zaj. Halljuk!) otyan, mint Hamlet fuvolája. Lehet rajta szépen is játszani, rosszul is játszani; attól függ, ki kezeli. De hogy ezt a fuvolát a miniszterelnök urnak atyja alaposan elrontotta és a miniszterelnök ur megjavitaninein akarja, az mindnyájunk előtt világos. (Elénk tetszés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbahldalon. Egy hang balfelöl: Szerencsétlen flótás!) Ezért, t. ház, a parlamentarizmus nálunk lassankint a párthatalomnak alacsony eszközévé lesz, a melyet többé nem a nemzeti jogokért való küzdelemnek szempontjai fognak fentartani, hanem az az egyszerű gyakorlati elv, a melyet ugy fejez ki a jog: Do ut des, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Egy hang balfelöl: Facio, ut facias! Derültség balfelöl.) vagyis kielégítelek, hogy biztosan számithassak rád, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) gépezetnek tekintelek, a melynek csak egyetlen gépésze van. Hogy erőt, hogy gőzt, hogy energiát adj nekem, etetlek, a hol szükséges. (Ugy van! balfelöl.) Pap Zoltán: Abrakos tarisznyát adok a nyakadba! Hock János: De azután megkívánom, hogy czéljaimra gépies eszköz gyanánt téged mindenkor fel is használhassalak. Hát hogy néha azután ez a gép felmondja a szolgálatot és nem végzi ugy a munkát, mint a gépész akarja, azon ne csodálkozzanak. Mikor megrendül a parlamentarizmusba vetett hit, mikor künn a közönség is kezdi elveszteni a bizalmát, (Ugy van! balfelöl.) és látja, hogy a parlament nem az eszméknek ós a nemes kapaczitáczióknak küzdőtere többé, hanem modern czirkusz előre kiosztott szerepekkel, (Elénk tetszés és helyeslés balfelöl és felkiáltások: Bohóczok! Ostoba Bohóczok!) akkor . . . Polónyi Géza: Hova lett az a sok mameluk ? (Zaj.) Már nem jönnek dolgozni? Hock János: . . . akkor a közönségben megrendül .. . (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Polónyi Géza: Annyi munkabiró ember elmarad! Hova lett? Elnök: Kérem Polónyi képviselő urat, De zavarja közbeszólásokkal a szónokot! Hock János: ... a bizalom, a hit, a parlamentarizmus tisztaságában és ne csodálják, ha bizonyos közömbösséggel kezdi nézni a t. közönség és az ország az itt folyó küzdelmeket, látva elkeseredéssel, hogy a mi jogos nemzeti küzdelmünket egyszerűen erőszakkal, hatalmi KÉPVHi NAPLÓ. 1901 1906. XIX. KÖTET. szervezetekkel legyűrni igyekeznek, (Zajos helyeslés balfelol.) Polónyi Géza: Mindjárt öt óra lesz ! Mikor kezdjük az ülést? (Zaj. Elnök csenget.) Hock János: T. ház! Ilyen viszonyok között nem csoda, ha megrendül a közönségben a hit a parlamentáris küzdelmek tisztasága iránt és terjeszkedjünk ki csak röviden a múltra, szemlét tartva a mi eljárásunk felett is, t. ház, ha igazságos Ítélettel akarunk mérni, kimondhatjuk, hogy évtizedeken keresztül ez a nagyközönség is ugy járt, mint a bibliai ember, a ki mikor kenyeret kért, követ dobtak neki, mikor halat kért, skorpiót nyújtottak neki. Nálunk is a parlamentarizmus, szóvitáin kivül, belenyúlni a gyakorlati élet mélységébe, azt a népet felemelni, jogainak tudatára ébreszteni, jogokkal ellátni, a parlamentarizmus sánczai közé uj harczosokat belevenni nem tudott, nem is kellett ez neki, mert ez veszélyeztette a párturalmi törekvéseket és a párturalmi szempontot. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek ! Hock János: Igazán nem akarok épen az ellenzék türelmével visszaélni. . . (Elénk felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, t. ház, hogy a parlamentarizmusban a nemzeti élet mélységeibe belenyúlni nem tudtunk; oda uj eszméket, gondolatokat belevinni nem tudtunk és ne csodálják, ha odakünn egy bizonyos elkeseredés uralkodik nemcsak a párthatalom ellen, de az intézmény ellen is, és ne csodálkozzanak azon, hogy ez a nép nagy tömegekben könnyen megy ama csábítók táborába, a kik ott sebeiket simogatják és jelszavakkal akarják eltántorítani a nép széles rétegeit és kiirtani a szivekből a legmagasabb eszményt, a hazaszeretetet, a mely az embereket egyesitheti. (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a jobboldalon.) T. képviselőház! Mikor látja az a közönség, hogy itt nem folyik másért a harcz, mint a hatalomért, mikor látja azt, hogy a hatalom jelszavával itten még a nemzeti küzdelmet is eltiporják, nem lehet csodálkozni azon, hogy oda veti magát azok karjai közé, a kik a nemzeti eszményen kivül kenyeret akarnak neki biztosítani és életczéljai bizonyos eszközeit is kilátásba helyezik. Ez az oka annak, hogy a parlamentarizmus nimbusza Európaszerte csökkent, mert a szóharezok, az egyszerű vitatkozások nem engedtek helyet komoly, s a nemzet életébe vágó alkotásoknak. Itt sem engedték, hogy az a nemes küzdelem, a melyben a nemzeti eszmények zászlaját lobogtatta az ellenzék, érvényesülhessen, mert egyszerűen a párthatalom szempontjai vezették a parlament többségét, s a szerint jártak el, a mint ezt a korona az ő bizalmas tanácsadójától, az ő kiküldött miniszterelnökétől követelte. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Maga Kossuth Lajos, a mikor kint jártam egy alkalommal nála, mondotta nekem: »Meg58