Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-345

•H5. országos ülés Í903 épen olyan felségjoga a királynak, mint az 1867: XII. törvényczikk ll.§-ában reáruházott katonai felségjog, de nem állott az uralkodóháznak érdekében az, hogy itt ép ugy határozzon, mint a katonaságnál, tudniillik, hogy a német nyelvet hozza be. Hivatkozom az 1840: VI. törvényczikkre, mert az e feletti diskurzus épen olyan analóg, mint a katonai dolgokra vonatkozó kérdések. Hivatkozom ezen törvény 4. és 9-ik §§-aira; a 4-ik szakasz az egyházi hatóságok levelezéséről, a 9 ik szakasz pedig a katonai hatóságoknak a törvényhatóságokkal való levelezéséről szól. A 4-ik §. azt mondja: Egyházi törvényhatóságok világi törvényhatóságokkal és ezek egymással az ország határán belül a levelezést csak egyedül magyar nyelven folytathatják. A 9-ik §. pedig azt mondja, hogy a magyar ezredeknek Magyarország törvényhatóságaival magyar nyelven kell érintkezniök, tehát e tekintetben sem az egyházi, sem a katonai hatóságok között a törvény különbséget nem tesz. Ha pedig most elfogadjuk a kormányelnök ur és a t. többségnek a nyelv kérdésében és a felségjog kérdésében elfoglalt álláspontját, hova jutunk akkor, t. képviselőház? Oda, hogy azt az alkotmányellenes állapotot fogjuk megteremteni, hogyha egyszer az uralkodóháznak bármilyen érdeke azt követeli, hogy egyházi ügyekben is legfőbb kegyúri felségjogát német nyelven gyakorolja, német nyelven fogja gyakorolni. Épen ezen katonai programm 8-ik pontja kétszeres kötelességünkké teszi azt, hogy a harczot tovább folytassuk mindaddig, a mig a nemzet igazait, a magyar államiság érvényesülését a hadsereg szervezetében el nem érjük. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Átmegyek már most, t. képviselőház, az 1903. évi szeptember 16-dikán kiadott hadiparancsra. (Halljuk! Halljuk!) Én ezt a hadiparancsot az 1849. márczius 4-dikén kiadott császári kiáltvány másának tartom, (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) és ez is csak tanúbizonyságát adja annak, hogy az uralkodóház kebelében ma is az a törekvés él, hogy Magyarországalkotmányának eltiprásával az összmonarthia eszméjének adassék létei. Az 1848. márczius 4-dikén kelt kiáltvány szószerint azt mondja: »a monarchia minden országát és törzsét egy államtestté kell egyesíteni^. A Ghlopyban kiadott hadiparancs befejezése pedig azt mondja, hogy: »valamennyi néptörzsnek különös előnyeit a nagy egész javára fordítani*. 1849. márczius 4-én tehát a magyar nemzet néptörzsnek gunyoltatott, csúfoltatott és neveztetett el, az 1903. szeptember 16-dikán kiadott hadiparancs pedig ismét néptörzsnek gúnyolja a magyar nemzetet. (Igaz! Ügy van! a szélsőbalóldalon.) Az 1867: XII.t.-cz'. 11., 12. és 13-dik §-a a hadügyek feletti rendelkezést két kategóriába osztja. Az egyikben felsorolt ügyek, ugy kormányzati mint törvényhozási tekintetben, nevezetesen a 12. és 13. §-ban, a nemzet fentartott ügyeinek deklarálEÉrvn. NAPLÓ. 1901—1906. xix. KÖTET. november 25-én, szerdán. 345 tatnak, vagyis a törvényhozói hatalom jogkörébe utaltatnak. A 11. §. ellenben megállapítván a felségjogokat, ezeket a végrehajtó hatalom körébe utalja. A király azonban ezzel a hadiparancscsal a hadügyre vonatkozó törvényhozói jogát, a mely a 12. és 13. §-ban le van fektetve, alkotmányellenesen gyakorolja. A király ugyanis a hadsereghez szól, a melynek pedig a törvényhozó hatalomhoz semmi köze. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) Szokatlan ez a hang, ez az eljárás is, a mely a hadsereget a politikába keveri, de súlyos alkotmánysértés, mert nem a törvényhozó testülethez szól, hanem a hadseregnek mondja, hogy »sohasem adom fel azon jogokat és jogosítványokat, a melyek nekem biztosítva vannak« stb. Ez ellen a törvényhozó hatalom másik faktorának, a nemzetet képviselő országgyűlésnek tiltakoznia kell, mert ebben súlyos alkotmánysértés van a törvényhozó hatalom ellen elkövetve. Magyarország koronás királya a törvényben lefektetett jogokat csak a törvényhozó hatalom jogkörében gyakorolhatja és ha az országgyűléssel akar érintkezni, azt hadiparancsban, a melyet a hadsereghez intéz, nem teheti. O csak az országgyűlésnek adhat tudtára ilyen, a törvényhozó hatalom jogkörébe vágó kijelentéseket. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) Én ebből a hadiparancsból azt a következtetést vonom le, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalóldalon.) hogy akkor, mikor Magyarország haderejéről van szó, mikor a nemzet elidegeníthetetlen jogát követeli, akkor a nemzet az uralkodóház természetében rejlő makacsságával találkozik, akkor Magyarországon a császári és nem a királyi akarat érvényesül és akkor találkoznak kormányférfiaink, a kik a nemzet érdekeit ezen császári érdekkel szemben meg nem védik, mert mindig kaphatók a császári érdek érvényesítésére. Azt hiszem, soha semmi törekvés nem mutatkozott arra, hogy a magyar hadsereg —• vagy akár a közösnek nevezett osztrák hadsereg — szervezete meglazittassék, de a nemzet mindig és mindenha erős ellenállást tanúsított és fog tanúsítani a jövőben is, midőn a nemzet államiságának érvényesítése, nemzeti nyelve, állami szimbólumai, zászlója és czimere jogát el akarják tiporni, meg akarják tőle fosztani, s midőn a nyelvkérdést maga az államfő magának foglalja le, holott ahhoz neki sem felségjog czimén, sem szentesitett törvény alapján joga nincsen. A miniszterelnök ur programmjával az idő rövidsége miatt ezúttal nem foglalkozhatom bővebben, lesz majd erre alkalmam határozati javaslatom részletes megindokolása alkalmával. Most csak röviden jelentem ki, hogy ez a programm engem ki nem elégített, mert én azt nem tartom komolynak és őszintének, ugy, hogy a küzdő ellenzék azzal szemben a harczot le nem teheti. Vegyük például mindjárt az első 44