Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-345

344 M5. országos ülés 1903 vagy önök nem akarják, akkor az ellenzék küzdelme jogos, akkor az ellenzék a fegyvert le nem teheti; ha pedig a korona viselője nem akarja, akkor igaza van Kossuth Lajosnak, hogy Szent István koronája és a császári korona egy fejen nem fér meg. (Igaz! JJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) De, t, képviselőház, a magyar hadsereghez való jognak biztosításául ott van az 1867 : XII. t.-cz. 12., 13. és 14. §-a. Ezekben a paragrafusokban, eltekintve attól, a mit már hosszasabban és részletesebben előadtam, megvan a magyar hadsereg. Nem magyar hadsereg, mint a közös hadsereg része, vagy a közös hadsereg magyar része van törvénybe iktatva, hanem kifejezetten, minden kétséget kizárólag — és nem is akként, mint a 11. §-ban van, mint az összhadsereg kiegészítő része — hanem tisztán és kifejezetten magyar hadsereg van törvénybe iktatva, a mely magyar hadsereget illetőleg a kiegészítési jog, a megajánlási jog, ennek feltételei megállapításának joga, a magyar nemzet fentartott jogai közé tartozik. Magyar hadsereget ismer az 1867 : XII. törvényczikk. Ha pedig azt a felfogást fogadjuk el, a melyet a kormányelnök ur programmjában lefektetett, nevezetesen annak 8. szakaszában, a melynek alapján ő kormányalakításra vállalkozott, s a melyben a nemzetnek a nyelvéhez való jogát megtagadták: akkor arra az alkotmányellenes álláspontra fogunk jutni, hogy az 1867 :XII. t.-cz. 12. és 13. Jí-a szerint van Magyarországnak németnyelvű magyar hadserege, a nemzeti szuverenitás kigunyolására van olyan hadserege, a mely a törvény szerint magyar, a t. többség és a kormány felfogása szerint azonban ő Felsége által németnyelvűvé tehető. Már pedig az 1867 : XII. törvényczikket megalkotott törvényhozókról legalább is annyi hazafiságot fel kell tételezni, hogy a nemzetnek nyelvéhez való jogát el nem adták, németnyelvű magyar hadsereget nem akartak. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) De hivatkozom a t. kormányelnök ur édes atyjára, Tisza Kálmánra is, a ki Deák Ferencz magyar hadseregéből a közös hadsereg elnevezésének becsempészésével és közjogi hamisítással megcsinálta a közös hadsereget, s a ki az 1889-ik évi véderővita alkalmával, gondolom január hónapban, a képviselőházban felszólalt és azt mondta, hogy az 1867 : XII. törvényczikk alapján hozott 1868. évi véderőtörvény tárgyalása folyamán egy szóval sem történt említés a nyelvkérdésről, az még felhozva sem volt. De ha a nyelvkérdés még közjogilag a nemzet elidegenithetlen jogát nem képezné is, tekintettel arra, hogy a közjogok egyáltalában el nem évülhetnek, s hogy eddig tűrt állapot volt az, hogy ő Felsége meghatározhatta a hadsereg nyelvét, ez a tűrt állapot csak a kor szolgaságára és aulikusságára ivall, (Igaz! JJgy van! a szélsobaloldalon.) de nem menti fel azon kötelezettség alól a nemzetnek ..jövő korszakát, hogy az elődök bűneiért november 25-én, szerdán. felelőssé ne tétessék, és a nemzetnek már-már eladott jogát ki ne vívja. De igazam bizonyítására, hogy ő Felségének nincs joga a magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő részének nyelvét meghatározni, annál kevésbbé németté tenni, hivatkozom e ház nagynevű elnökére, gróf Apponyi Albert képviselő úrra is, a ki f. évi október 28-án a kormány, illetve a szabadelvű párt katonai programmjának megállapítása tárgyában tartott értekezleten résztvevén, a következő beszédet mondta: (Halljuk! Halljuk !) »Az én álláspontom 1889 óta határozottan az, — így fejtettem ki utolsó beszédemben is és igy ragaszkodom hozzá, mert közjogi meggyőződésem, a melyet ma nem, de annak idején bővebben is indokolni fogok — hogy az 1867. évi XII. törvényczikk 11. §-ában fentartott fejedelmi jogok közé a magyar hadsereg vezényleti és szolgálati nyelvének meghatározása nem tartozik.* Én csak azt nem tudom magamnak megfejteni és gróf Apponyi Albert egyéniségével összeegyeztetni, hogy ezen meggyőződésének ily határozott:, nyílt kifejezése daczára benmarad abban a pártban és támogatja azt a kormányt, mely katonai programmjának 8. pontjában e közjogi felfogással épen ellenkezőleg azt mondja, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk 11. §-a alapján a hadsereg nyelvét meghatározni ő Felségének joga van, vagyis deklarálja itt a felségjogot. Apponyi ezt tagadja és mégis támogatja azt a pártot és azt a kormányt, a mely egyenesen deklarálja, hogy a nemzetnek nincs joga nyelvéhez. De alkotmányunk értelmében a királyt a római katholikus egyházakra vonatkozólag legfőbb kegyúri jog illeti meg és ez a legfőbb kegyúri jog épen olyan felségjog, mint a hadügyek intézésére vonatkozólag az 1867: XII. törvényczikk 11. §-ában a királyra ráruházott három rendbeli katonai felségjog. Arra sincs törvény, hogy ezeket az egyházi legfőbb kegyúri felségjogokat a király milyen nyelven tartozzék gyakorolni. Összes törvényeink között erre egyetlenegy törvényt sem találunk. Nagyon természetes, hogy magyar közjogi felfogás és észjárás szerint más nyelven nem gyakorolhatja, mint magyar nyelven. Nem is jutott még soha eszébe ő Felségének, hogy az egyházi ügyekre vonatkozó ezen legfőbb kegyúri felségjogát német nyelven gyakorolja. Nagyon természetes, mert eddigelé az ország Ausztriával szemközt nem jutott olyan helyzetbe, hogy e felségjognak ilyetén gyakorlása a mindig létesíteni iparkodott összmonarchia vagy a hatalmi állás érdekében állt volna. Természetesen magyarul gyakorolta mindig, mert a nyelv kérdése, a nyelvhez való jog sem nem felségjog, sem nem egyházügy, sem nem hadügy, sem nem, közigazgatási ügy. Itt sincs törvény által feljogosítva ennek meghatározására, mert a végrehajtó hatalom is