Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-343

280 3k3. országos ülés 1903 november 23-án, hétfőn. elnök úrra, hogy ő is elismerte a nemzet akaratát, és mégis máskép cselekszik. Hát tessék odafent is azt a politikát hirdetni, a melyet itt helyeseit, és tessék megmondani odafent, hogy békés kiegyenlítés másként nem lehetséges, csak ugy, ha e nemzet akaratát teljesítjük. Ha felismerte a miniszterelnök ur, hogy mi e nemzet akarata, vágya és óhajtása, ne tessék odafent az ellenkezőt hirdetni. Nem tudom, hogy mi hogyan erősítsük meg az alkotmányt, rábízom ezt a kormányzatra. Az a tétel azonban mindenesetre áll, hogy tehetünk, a mit akarunk, állhatunk a fejünk tetejére, ez a nemzet nem mehet tovább annál, mint a meddig a király engedi, a király akarja. Ily körülmények között a magyar alkotmányt valahogyan biztosítani kell. Ha már lemondtunk az aranybullában foglalt ellenállási jogunkról, legalább azt az alkotmánybiztositékot kell behozni, a mely Svéd- és Norvégországban van, a hol t. i. egyszer vagy kétszer megtagadhatja az uralkodó a szentesítést, harmadszorra azonban a javaslat a nélkül is törvényerőre emelkedik. Olyan biztosítékkal kell körülvenni e nemzet alkotmányát, hogy a nemzet a maga czéljait a király nélkül is elérhesse. Ellenkező esetben, vagyis ha igaz az, a mit önök hangoztatnak, hiába akarunk mi haladni, hiába hirdetjük magasztos igéinket, hiába obstruálunk, hiábavaló minden küzdelem, üresen töltjük az időt, mert a mi parlamentarizmusunk nem parlamentarizmus, hanem csak egy teherrel több e nemzet nyakán, s burkoltan a legnagyobb hatalmi önkényt jelenti. (Ugy van! Zigy van! a szélsőbaloldalon.) Igenis lehetséges kibontakozás, sőt én azt mondom, hogy ez a kibontakozás kézen fekszik. A király kimondta ugyan Chlopyban a kegyetlen szót, hogy soha, soha! De én kérdem, vájjon megesküdött-e erre a király ? A király nem esküdött meg arra, a mit Chlopyban elébe terjesztettek. Sokat megdöbbentett ez a chlopy-i hadiparancs, engem azonban — megvallom — egészen hidegen hagyott, mert nem volt ellenjegyezve egy felelős magyar miniszter által sem, iíyképen tehát az én nemzeti alkotmányomat nem is érintheti. Igaz, hogy megismétlődött ennek a hadiparancsnak a tartalma abban a manifesztumban, a melyet a Felség gróf KhuenHéderváry Károly volt miniszterelnökhöz intézett, azonban egy kissé szelídebb formában; hát ugyanazt mondta ugyan a király, a mit a hadiparancsban, de hozzátette, hogy nem ugy kell azt érteni. Nohát az egyik kuvasz, a másik öleb, — a magyar azt mondja rá, hogy ez egy kutya. Mindenesetre lett légyen ez közvetlen vagy közvetett okozója gróf Khuen-Héderváry bukásának, a bukott megkapta a maga jutalmát. Az a kérdés azonban, hogy ez által elégtételt szerzett-e magának a nemzet? Más országban már akkor vád alá kellett volna helyezni a volt miniszterelnök urat, a mikor egy ilyen, a nemzet óhajtásaival ellenkező királyi kéziratot ellenjegyzett. Már ez magában véve alkotmányellenes és igazán határos a hazaárulással. De én mindezt nem kutatom. Én csak ismétlem, hogy a Felség a chlopy-i hadiparancs tartalmára meg nem esküdött, Ő csak kijelentette egyszerűen, hogy soha meg nem enged bizonyos változtatásokat, a melyek az ő véleményével ellenkeznek. Mondom, nem adok rá semmit, Iegfó'kép pedig, — eltekintve attól, hogy nincs ellenjegyezve — azért, mert Magyarországgal nemcsak ilyen dolog történt, megtörtént már vele többször, hogy eltörölték a föld színéről, (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) és Magyarország mégis itt van. Legutóbb Világos után a nemzet vezéreit felakasztották, s Magyarország mégis itt van, és itt fog maradni, az efélék tehát engem kétségbe nem ejtenek. Kétségbeejtene az, ha a hazaárulás tényét magyar képviselők tényleg elkövetnék vagy elkövetni, szándékoznának, de hogy Bécsben miket firkálnak és diktálnak, az bennünket igazán teljesen hidegen hagy. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Azért mondom, hogy a helyzet tisztázását én kézenfekvőnek tartom, mert a király jól tudja azt, hogy az örök törvények kora lejárt. 1504-ben hoztak ugyan egy lex perpetuát, de azután 1540-ben már kimondták, hogy ezentúl az ilyen szankczióval ellátott »lex perpetuá«-k érvénytelenek lesznek, O Felsége igen jól tudja, hogy olyan törvények nincsenek; hogy ma hozhatunk egy törvényt, a mely ma jó, de hozunk holnap esetleg egy másikat. Az ő királyi kézirata jó volt akkor, mert ő azt hitte, talán épen a miniszterelnök urnak és az ő társainak, azoknak a politikusoknak, a kik felszínre kerülnek, az informáczióiból, hogy a nemzetben nincs meg ez a vágy, a mely pedig benne él kiolthatatlanul ; azt hitte, hogy talán csak a függetlenségi párt egy töredéke óhajtja érvényesiteni; mondom, lehetséges, hogy ő Felsége tegnap ezt hihette, és azért bocsátotta ki a chlopyi hadiparancsot, de meggyőződvén a dolog ellenkezőjéről, felismervén a nemzetben élő igazi vágyat, a magyar király nem tehet mást, (Ugy van! Ugy van! a széls'öbaloldalon.) mint hogy megváltoztatja azt, mert a helyzet változott. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) A király ez által nem dezavuálja önmagát, vagy merné-e azt mondani valaki a többség részéről, hogy azért, mert az ő Felsége által a magyar tiszteknek a magyar csapatokhoz való áthelyezéséről 1868. aug. 14-én kibocsátott rendelet végre nem hajtatott, az uraknak valami bajuk esett? Volt-e bántódásuk azért, hogy ezt a rendeletet a múlt politikusai végrehajtani nem siettek, s a királyi parancsnak nem engedelmeskedtek ? (Helyeslés a szélsöbaloldahn.} Azért a király nem bűnös; ő megtette a mit