Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-342

3í2. országos ülés 1903 november 21-én, szombaton. 243 gyűlölködés ép akkor törjön ki véres tettekben, midőn a multak bűnei expiáltatnak, (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Nem is itt volt a hiba. Midőn a halász a tengerpartra megy horgával, egy kis halat fog meg, azt veti rá a horogra, hogy zsákmányát ezzel megfoghassa. Nekem ugy tetszik, hogy ez a kis hal voltak a nemzetiségek, melyek gyülölségének felszitásával, melyek fellázitásával mindannyiszor ráhalásztak a magyar nemzet szabadságára, erre a kész zsákmányra, hogy azt tőrbe ejtsék, leigázhassák. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha felismerték a történelem ezt a tanitását, vagy ha nem is, tudjuk mindannyian, igyekeztek-e ők a nemzetiségeket a magyar állameszmének megnyerni, vagy ha a nemzetiségekkel dőre elfogultságokra való tekintettel ezt tenni nem tudták, igyekeztek-e érvényt szerezni ezeréves történelmünk által megállapított annak az igazságnak, hogy ezen a földön állami feladatot teljesítésére egyedül a magyar nemzet bir jogosultsággal és hivatottsággal ? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Kidomboritották-e az állam minden intézményében a magyar nemzeti állam eszméjét és igyekeztek-e elhárítani minden akadályt, a mely a magyar állameszme törekvései érvényesítésének útjában áll? A tények igazolják, hogy nem, mert, a mint ezelőtt tíz esztendővel mondta már Ugron Gábor t. képviselőtársam, nem mernek magyar állami politikát csinálni Ausztriától és nem mernek magyar uemzeti politikát csinálni a nemzetiségektől való félelmükben. (Iqaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Pedig a politika csak akkor jogosult, hogyha útjában minden akadályt el tud hárítani, le tud győzni. De hogyha az egész tevékenysége a megalkuvás és az elvi fentartásokból indul ki, előbbutóbb el kell, hogy veszítse az erejébe vetett hitét. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Az 1867 óta követett politika eszméje pedig a megalkuvás és örök szégyene a kornak, hogy még a nemzeti nyelv felett is meg tudott alkudni. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Pedig a nemzeti nyelv az a nemzetnek, a mi a napnak a sugár. Ez közvetíti annak éltető fényét, ez közvetíti fényes melegét és a hová ez a sugár be nem hatol, ott nincsen fény, ott nincsen meleg, ott hiányzik a melegség, ott még a ragyogó nap is a holt pontra jut. (Igaz! ügy van! a szélsobaloldálon.) Ilyen sugara, t. ház, a nemzeti állameszmének a nemzeti nyelv. Ez által közvetittetik a nemzeti kultúra és merik-e állitani, hogy ez a nemzeti állameszme nem jutott-e holt pontra épen az állam biztosítására és védelmére hivatott hadseregben és nem tört-e meg ennek a német nyelvén ? (Élénk helyeslés a szélsobaloldálon.) És, t. ház, hogy visszatérjek eredeti tárgyamra: miképen kívánjuk mi azt, hogy a nemzetiségek elismerjék a magyar nemzet fölényét, hogyha mi magunk hirdetjük azt, hogy a magyar nemzeti szupremáczia csak akkor és csak addig érvényesíthető, a meddig és a mikor a nemzetiségek ezt megengedik és ha mi magunk hitetjük el nemcsak magunkkal, (Zaj jobbfelöl. Halljuk! a szélsobaloldálon.) de velük is, hogy az ő jóindulatukból birjuk ezt a szupremácziát, hogy mi csak egy oly épület oszlopai vagyunk, a mely csak az ő segítségükkel állhat fenn és mihelyest kilökik ebből az épületből, nemcsak összedől az egész magyar nemzeti állam, de e romokból ,egy idegen nemzeti állam is fel tud épülni. (Elénk helyeslés a szélsobaloldálon.) Minden nemzeti államnak, igy a magyar államnak is, önmagában kell birnia létezésének alapját és erőforrásait. (Igaz! ügy van! a szdsőbaloldalon.) Ha igy birja, akkor létezése kétségbevonhatatlan, mert létezése az igazság. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) De ha nem, akkor ennek a nemzeti államnak létezése csak a formák hipokrizise, csak az igazság himpora, a melyet a kímélet lehel rá, hogy az igazság ne féljen tőle, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) csak fényes külmáz, mely azonban csak addig fénylik, a mig hozzá nem nyulunk és abban a pillanatban szétmállik, a melyben meg akarnók markolni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) De mi hiszszük és tudjuk, hogy ez nincs igy. Mi hiszszük és tudjuk, hogy, bár messzire sülyedtünk, addig a határig még sem jutottunk el. A néppel érintkezve, látjuk, hogy ennek a magyar nemzeti államnak fénye, ennek a magyar nemzeti államnak dicsősége bűvkörébe tudja vonzani még a nemzetiségeket is, csakhogy arra kell vigyázni, hogy az a fény folt nélkül ragyogjon, (Igaz! a szélsobaloldálon.) hogy ez a fény csalóka ne legyen, mert abban a pillanatban, a melyben e fénynek nincsen ereje, abban a pillanatban ki kell, hogy essék belőle a vonzó erő is, a mely a nemzetiségeket a magyar állameszméhez tudja és akarja lánczolni. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) Hogyha már a nemzetiségi kérdésre ily irányban áttértem, engedje meg nekem a t. ház, hogy e kérdéssel egy kissé bővebben is foglalkozhassam. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok a gyűlölködés hangján szólani. A nemzetiségeknek is meg kell adni azokat a jogokat, a melyek elídegenithetetlenek, hogy ők mint magyar állampolgárok itt ebben az országban, ebben a hazában éljenek, boldoguljanak. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) A magyar államnak nem az a hivatása, hogy ostort csattogtasson, nem az a czélja, hogy leigázzon, hanem az, hogy a nemzetiségek túlsúlya ellen védekezzék a nyelvhatárok és saját fajának megerősítésével. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) A miniszterelnök ur programmbeszédéből két rész emelendő ki. Az egyik, a mely a magyar faj nagyságáról, túlsúlyáról beszél, a melyet mindnyájan aláírunk és helyeselünk. A másik az, a mely a nemzetiségi jogokról beszél. Mind31*