Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-341

3kl. országos ülés 1903 november 20-án, pénteken. 211 kül egybegyűlt választópolgársága határozata alapján mély tisztelettel kérjük, miszerint intézkedni méltóztassék az iránt, hogy miután a most folyó országgyűlésen tárgyalás alatt lévő u. n. katonai javaslatoknak törvénynyé válását nem óhajtjuk, azok a napirendről levétessenek; és hogy a közös hadseregnek azon részében, melyet az 1867: XII. t.-cz. magyar hadseregnek nevez, hazánknak hadügyi szuverenitása, melyet, mióta hazánk létezik, mindig bírtunk, melyet sem a bennünket Ausztriával kölcsönös és együttes védelemre kötelező 1723-iki, sem a későbbi törvények meg nem szüntettek, teljesen érvényesüljön s e hadsereg nemcsak névben, de szellemben is magyar legyen. Kolozsvár sz. kir. város mindkét választókerületének pártkülönbség nélkül egybegyűlt választópolgárságának 1903. évi márczius hó ]-én tartott üléséből. Dr. Nagy József s. k., jegyző. Dr. Kosutány Ignácz s. k, elnök.« Itt van megint egy másik. (Olvassa >: »6628. ikt. sz.: Keczöl községe (Sopron megye) válaszópolgárai. Méltóságos ur, országgyűlési szeretett képviselőnk! Alulirottak Keczöl község országgyűlési képviselőt választó polgárok alázattal kérjük méltóságodat, hogy jelen kérésünket, illetve magunk és a község összes lakosságának óhaját méltóztassék az országgyűlés elé terjeszteni. a) Az országgyűlésen felhozott, csak a kétévi katonáskodás szolgálati időt kívánjuk törvény szerint életbeléptetni. b) Az ujonczjutalék létszámának leszállítása mellett foglalunk állást. Méltóságodnak, kérésünk megújítása után, maradtunk honfiúi tisztelettel választópolgárok: Keczöl (Sopron megye), 1903. évi márczius hó 2-án. (P. H.) Erős Károly biró és 47 társa.« (Felkiáltások: Kinek szól ez?) Hja, azt nem tudonij (Derültség.) De jön itt még egy jobb! (Olvassa) : »6.744. ikt. sz.: Magyarláposi választókerület népgyülése. Mélyen tisztelt képviselőház ! Mi, a magyarláposi választókerület polgárai az Urnak 1903-ik esztendejében márczius hó 8-ik napján Magyarláposon népgyűlést tartottunk, s ezen állást foglaltunk a képviselőház asztalára letett katonai törvényjavaslatok ellen. Hazafias kötelességünknek tartottuk, hogy felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül tiltakozó szavunkat felemeljük azon ujabb merénylet ellen, a melylyel-különben is már egészen kiszipolyozott nemzetünk, imádott hazánk polgárainak vállaira ujabb terheket akarnak rakni. Ez ujabb pénz- és véráldozat elhordozásár.a teljesen képtelenek vagyunk. A keserűség pohara csordultig tele van. Vidékünk szegény. 10 évvel ezelőtt a magas kormányhatalom e vidék egyetlen megélhetési eszközét is elvette a rójahidai vasüzem beszüntetésével. A múlt évben pedig a jó Isten bocsájtott árvizet vetéseinkre. Mindenünk megsemmisült. Most már az éhhalál kopogtat ajtóinkon. Esztendők hosszú sorára van szükség, hogy részben bár kárpótolva legyünk a múlt év csapásáért. Jajkiáltásunktól visszahangzott az egész sajtó, — de az illetékes körök a legnagyobb czinizmussal tértek napirendre a mi siralmaink felett, JÜS miért ne, mikor csak negyvenezer emberről van szó ? Mint villámcsapás, ugy hatott a hír, hogy a helyett, hogy a magas kormány enyhitő balzsamcseppekkel közelednék a mi vérző sebeink sajgó fájdalmának enyhítésére, a nemzettől ujabb pénz- és véráldozatot követel. Önmagunk iránti kötelességből tiltakozunk ez ellen. Jól tudjuk azonban, hogy erőtlen hangunk csak »kiáltó szó« lesz a pusztában, mert a fényes márványpaloták büszke lakói nem ismerik a kunyhók nyomorát. De azért mégis felemeljük szavunkat, hogy e nehéz borús időkben ne legyen Magyarországnak egyetlen pontja se, honnan ne hangozzék a tiltakozás a hadi kormány szertelen követelései ellen. A katonai terhek alatt már is roskadozunk, A földmives a barázdában, az iparos a műhelyében, a kereskedő az üzletében és a többi egyaránt kora reggeltől késő estig azért izzad, hogy legyen meg a katonának a fényes gombja, egyenruhája. És hogy legyen szuronya, melyet a békés polgár mellének szegezhet, ha ez királyért és nem a császárért, ha a »Himnusz«- ért és nem a »Grott erhalte«-ért merészel lelkesedni. Mélyen tisztelt képviselőház! Ne vegyék el utolsó fillérünket is, ne vigyék el katonának minden fiainkat! Ne dobják be a nemzet minden erejét annak a szörnyetegnek, a katonai Molochnak gyomrába. Maradjon tartaléknak is valami, — »inert rossz időket élünk ; rossz csillagok járnak«, koldusok nem fogják az osztrák ármádia támadásaival szemben megvédelmezni a hazát. A képviselőház, a midőn hazánk egén sötét vihar-felhő ül — a midőn hazánk Kánaán földjéről a nép vándorbotot vesz kezébe és idegenben keres uj hazát, — ne daczoljon a nemzeti akarat megnyilatkozásával, hanem, miként férfiúkhoz illik, seperjen el mindent, a mi útját állja a nemzet boldogulásának! És a mi a fő, mossa le már rólunk azt a gyalázatot, a mely minden igaz hazafinak arczába kergeti a vert, hogy a mi fiaink német nyelven vezényeltetnek és a kétfejű sasos fekete-sárga zászló alatt eskettetnek fel a császárhűségre és a monarchia védelmére. Hogy legyen a magyarnak tekintélye, — ha jogait elengedi koboztatni, — ha a hadseregben sem nyelvének, sem lobogójának helye nincs, — s ha a »Gott erhalte« és nem a »Himnusz« az imádsága, ha a katonaság nem a magyar alkotmányra esküszik fel? Hazafias tisztelettel kérjük fel a képviselőházat, hogy a katonai törvényjavaslatokat vegye le napirendről és utasítsa a kormányt, hogy 27*