Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

166 339. országos ülés Í903 november 18-án, szerdán. kérdésért és a kik fontos alkalmakkor az Önálló vámterület alapján akarják az ellenzéket csoportosítani. Mi történt itt a kulisszák mögött? Hát magyarázzuk meg az országnak, hogy mi az oka annak, hogy azelőtt kormányt buktattunk és most, mikor ugyanezen szavakkal és nyilt bevallásával a dolognak jön egy kormány, akkor ott állunk és tapsolunk, vagy elmegyünk és hallgatunk., T. ház! Éu előrebocsátom azt, hogy a katonai javaslat kérdésének megszavazását kapcsolatba hozom azon politikai helyzettel, a melyben ma vagyunk, és azért engedjék meg nekem, — ismételve kérem — hogy nézeteimet a politikai helyzet tekintetében kifejthessem, mert hiszen ez indokolja, hogy ezen törvényjavaslatot, melyet más körülmények között megszavaznék, most meg nem szavazom. (Helyeslés balfelöl.) Menjünk tovább, t. ház, nézzük, hogy mely nagy sérelem történt az obstrukczió alatt és mely nagy sérelem volt az, a mely a szabadelvű pártnak azt a felzúdulását vonja maga után, a melyet a legközelebbi ülésekben tapasztalunk. A szabadelvű párt egyik tagjának az érdeme — és én nyíltan köszönetet is mondok neki, — hogy a »Magyarság érvényesülése a magyar hadseregben* czim alatt négy törvény országgyűlési tárgyalásairól a jegyzeteket, naplókat, feliratokat közzétette. Dr. Heltai Ferencz képviselőtársunké az érdem. Én nem tekintem azt, hogy ő felszólal, követi-e, nem követi-e? Maga ez a tény, hogy őezt megtette ezen aktuális esetben, felmenti az én szemeimben és megbocsátbatóvá teszi még az állásfoglalását is, mert ezeknek összegyűjtése és közzététele nagy szolgálat volt. Ha igaz az, hogy a történelem tükre a jövőnek, akkor semmit sem ajánlhatok melegebben minden magyar hazafinak, mint hogy olvassa el ezen törvényjavaslatokra vonatkozó tárgyalásokat. Van valami fájó, van valami elkeserítő benne, ha magyar ember ezt végigolvassa. Önkénytelenül kicsordul a könny a szeméből, ha látja, hogy századoktól kezdve őseink hogyan harczoltak a magyar nyelvért és hogyan szereltettek le minden egyes alkalommal. Maga előtt látja ezt az egész vitát dióhéjban és felülemelkedve a szubjektív érzéseken, a történész szemével képes meglátni azokat a fonalakat, azokat az áramlatokat, melyek ép ugy mozgatják a mi politikai életünket, mint századok óta mozgatták. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ha igaz az, t. ház, hogy minden kor megtermi a maga gyümölcsét, és azok a fáról ugy peregnek le, mint a hulló falevelek, hogy az emberiség földjét megtermékenyitsék: akkor az is igaz, hogy a magyar nyelv kérdésében nem uj eszme a magyar nyelv érvényesülésének kérdése a hadseregben, mert ebben a tekintetben kidöntötték már a fát és hullottak évszázadok óta a levelek gályákkal, oda temettek számtalanokat, a kiknek nevét áldva emlegetjük, ha e könyvet végigolvassuk. (Ugy van! Ugy vanf a szélsőbaloldalon.) Felségjog a magyar nyelv kérdése, ez az ütköző pont, Ausztriában Körber már előállott és uira előállott. Megbukott egy kormány, mert nem adott méltó feleletet Körber előbbeni nyilatkozataira. Kubinyi Géza . képviselőtársunk akkor felállott és követelte párthívei nevében, hogy minden kormánytól elvárják, ha támogatásukra számit, hogy azokat visszautasítsa. Helyes, szép, köszönettel tartozunk. Ma, mikor előállott ez a kérdés, felállott Feilitzsch képviselőtársunk és felvilágosított bennünket, naivokat, hívőket, hogy nem" azért bukott meg Khuen-Héderváry, mert nem elég erélyes szavakkal utasította vissza a támadást, hanem egy magyarázatot adott, a melyet én első hallásra meg sem tudok érteni. Igaz, viszont köszönetet kell mondanom a miniszterelnök urnak, hogy azt tette meg, a mit nem vártunk és ráczáfolt Feilitzsch képviselőtársamra akkor, midőn visszautasította a beavatkozást. Nem megyek annak kutatásába: politika-e ez, olyan-e, mint a milyent láttunk a múltban, midőn egy törvényt Ausztriában másképen szövegeztek, mint nálunk, hogy ott más alapon álljanak, mint nálunk, nem tekintem, politika-e az, a mi Ausztriában folyik, hogy Körber, hogy ha erősséget akar nyerni, akkor csak a magyarság elleni támadásokra ingerli fel a pártokat és kirohanást intéz ellenük. Mondom, nem kutatom ezt, elfogadom a miniszterelnök úrtól, ugy, őszintén, a mint én őszintén hiszem, hogy kellett, hogy mondja és mondani tartozott. Azonban ezekre a felségjogokra nézve legyen szabad a t. ház figyelmébe ajánlanom ép az előbb emiitett könyvben található tárgyalások alapján, hogy nem mindig volt az az álláspont, még odafent sem, hogy felségjog a magyar nyelv kérdése. Nem is akarok arról beszélni, hogy II, Józsefig a magyarság, a mint adatokkal kimutatható, teljes mértékben érvényesült a hadseregben és a magyar csapatokban. De pl. az országgyűlés naplójában, a Zichy Károly országbíróhoz intézett leiratnak tárgyalása aikalmáral 1790-ben ez foglaltatik (olvassa): »Jelentette továbbá azt is, — t. i. az országbíró — hogy mivel az ország zászlósuraihoz, és a perszonális úrhoz is bocsátott tudósításából ő Felségének nyilvánosan kitetszene az, hogy a katonaságra és annak fenyítékének fentartására czélzó minden jussokat ő Felsége maga tulajdonának kivánná tekinteni . . ,« íme, akkor még csak kívánta, akkor még csak óhajtotta ezt, és később már olvashatjuk, hogy már nem csak kívánja tartani, hanem magának vindikálja és tiltakozik a beavatkozás ellen. Később már, »az állandó katonaságnak és toborzásnak szervezése felségjogainkhoz tartozván, és mivel mindazok, a miket kedvelt híveink a toborzás hibáinak megszüntetése, az elbocsátottak rendszere, a sorozás és ujonczszedés tárgyában tett aláza-