Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

339. országos ülés 1903 november 18-án, szerdán. 167 tos felterjesztésünkre előhoztak, nem dikaszteriális tárgyalások alá tartoznak, a mennyiben ezek a fennálló katonai szabályzattal nem ellenkeznek, azon felségjogokat azokkal egyetértó'leg fogjuk gyakorolni.* Itt már magának vindikálja. Hogyan, miként történt ez az átugrás arra feleletet a történelem nem ad. Eleinte még arról volt szó, hogy magának kívánja, később, és pedig számtalan más esetben, nem akarok hosszas és unalmas lenni ezeknek felolvasásával, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) már magának vindikálja. Hát, t. ház, számtalan eset van itten; érdekes a tárgyalás; érdekes, hogy hogyan történt. A főrendiház, mintha csak a mostani szabadelvű pártot hallanám, alkalmatlannak találja az időt, felesleges erről beszélni, a kerületi üléseken megállapított feliratokat terveznek, az országgyűlés kitart, folytonos üzenetváltások, kapaczitálások, a nádor lejön, előáll, hogy tegyétek meg a kedvemért t. barátaim, hiszen én mindig veletek voltam, most álljatok, de ott kitartanak. Fölterjesztetik a törvényjavaslat a magyar nyelvre és a magyar tisztekre vonatkozólag olyan értelemben, mint a milyen értelemben most mi harczolunk. Az utolsó pillanatban, az országgyűlés bezárása napján érkezik vissza a válasz, de erről a kérdésről nem szól. Más esetben leérkezik a királyi leirat, hogy ezeket a javaslatokat ki kell hagyni, ezeket nem engedi ő Felsége érinteni, mert ez a katonai fegyelmet sértené, meglazítaná az összetartást a hadseregben, a véghelyeken osztrák törvények szerint ítélkeznek, felszólalnak, megbolygatják a katonaságot: mintha csak a mai viszonyokat látnám. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hosszú volna, hogy én a részletekbe bele menjek, (Halljuk! Halljuk!) de még az 1867 : XII. törvényczikk szakaszának az alapját is megtaláljuk. Egy királyi leirat azt mondja (olvassa): »Egyebekben ő szentséges Felsége indíttatva azok által, a miket a karok és rendek a hadsereg szervezetére nézve felhoztak, kinyilatkoztatni parancsolta, hogy a hadsereg szervezete, vezetése és fegyelme körüli legfelsőbb jogai, a mint dicsőült emlékű felséges ősei által érintetlenül fentartattak, ugy a mint ő azoktól átvette, utódainak is ugyancsak érintetlenül akarta átszármaztatni és sohasem fogja megengedni, (Nagy zaj és félkiáltások a szélsöbaloldalon: Chlopy!) hogy ezen a királyi felségnek fentartott tárgyak azokkal, a mik a katonai szabályzatra, vagyis a hadseregnek a királysággal leendő eltartására vonatkoznak, a hova az 1715: LIX. törvényczikk eredeti értelmét is vonatkoztatni kell és a mi ennélfogva a karok és rendekkel tárgyalandó, bármi tekintetben összezavartassanak.« Rakovszky István: Thallóczy innen vette! Zboray Miklós: Olvassa el a t. ház minden tagja ezt a könyvet, én nem akarom untatni a házat, hiszen az egészet kellene felolvasnom, hogy lássák, hogyan történt ez századok óta. (Félkiáltások a szélsöbaloldalon : Halljuk ! Halljuk! Csak olvasd el!) Inkább majd a miniszterelnök ur korábbi beszédeiből szedek ki szemelvényeket ! Hát, t. ház, a mint emiitettem, nekem az tetszik különösnek, hogy miről van itt szó, hogy a szabadelvű pártnak azt a fellángolását, azt a harczias kitöréseit tapasztaljuk. Ha gróf Tisza Istvánnak beszédeit olvasom, ő beszél egy helyt az obstrukczióról, 1898. november 11-dikén. Megkülönböztet háromféle obstrukcziót. Elitéli természetesen az obstrukcziót, de mégis a legenyhébbnek tartja azt, a mely valamely változást tol hátra, mint pl. a közigazgatási törvényjavaslatnál ; erősebb neme az obstrukcziónak, a hol az ujonczjavaslatot, a hol a költségvetést akadályozza meg; legerősebb akkor, ha a parlament egész működését akadályozza meg. Ekkor történt — mellesleg jegyzem meg — mikor ebben a beszédjében az obstrukczió ellen erősen kikelt, hogy Szentiványi Árpád t. képviselőtársunk, a kiről most többször látom, hogy őt hathatósan támogatja, azt a közbekiáltást engedte meg magának: »Ez hozza az olajágat?« Gr. Tisza pedig erre azt felelte: »JSTem tudom, az én t. barátom mióta tart engem galambnak?* A feleletet ma lehet megadni. Mióta a kilenczes bizottság javaslatát megfejelte. (Elénk derültség és taps a baloldalon.) Hát mondom . . . 0!ay Lajos: Ne siess! (Derültség.) Zboray Miklós: ... az obstrukczióról lévén itt szó, és gr. Tisza István urnak ez lóvén a nézete annak idején, én is ugy mérlegelem a dolgokat, hogy szép. helyes, ha egy párt kitart az ő álláspontja és elvei mellett, de hogy olyan vehemencziával lépjen fel, mint most az utolsó időben láttuk, azt nem értem. A miniszterelnök ur arról a székről, a melyet felülemelkedettnek kell tekintenünk a pártokon, mert országos állást tölt be, az ország első állását, a melyet személyes sértésekkel nem szabad és nem igyekszünk érinteni, először ugy beszél: »Hiába, lehurrogni nem lehet!«, máskor egy, megjegyzem, nem általam tett, — mert én máskép feleltem volna — közbeszólásra azt mondotta: aljas gyanúsítás, ha valaki azt meri mondani, hogy a beszéd alkalmas arra, hogy a börziánerek a börzén kihasználják; harmadszor ő maga hirdeti azt az elvet, hogy élesebb hangot lehet használni. Látom, hogy azok az urak nagy része, a kik nagy vehemencziával támogatnak minden kormányt, a kiket ott láttam Széll Kálmán volt miniszterelnök ur háta mögött ülni és vele tárgyalni folytonosan, a kiket ott láttam KhuenHéderváry volt miniszterelnök ur háta mögött ülni és vele mosolyogva tárgyalni, azok nemcsak tárgyalnak, hanem a végső padokról lerohannak a középre és harczias hangon kiáltják: Fegyvert, fegyvert, hogy öljek! (Zajos de-