Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

164 339. országos ülés 1903 november 18-án, szerdán. szavazza mindaddig, míg a nemzet sérelmei nem orvosoltatnak, jogos követelései nem teljesíttetnek. E végből feliratot intéz az uralkodóhoz. 2. Utasítsa a ház a kormányt, hogy a rég ígért és halogatott választási reform kérdésében haladéktalanul törvényjavaslatot készítsen és nyújtson be az általános választói jog, a községenkinti titkos szavazás elvei alapján a szükségesnek mutatkozó kautélákkal. (Helyeslés a szélsfíbaloldalon.) 3. Utasítsa a kormányt, hogy a már sokszor megígért, de mindig hallogatott adóreform iránt is haladéktalanul törvényjavaslatot készítsen és terjeszszen a ház elé a progresszív adóztatás elve alapján. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Nyegre László jegyző: Zboray Miklós! Zboray Miklós: T. ház! Ha nem volnánk ex-lexben és ugy kerülne a ház elé a szóban lévő törvényjavaslat, minden további gondolkozás, minden felszólalás nélkül támogatnám azt szavazatommal. Azonban a jelen helyzet, a jelen körülmények szükségessé teszik, hogy szavazatomat, a mely nemleges, a mennyiben a törvényjavaslatot meg nem szavazom, indokoljam. Indokolnom kell ezen szavazatomat a jelen helyzetben az előttünk lévő uj kormánynyal és indokolnom kell a kormánynak programmjával. Ezek képezik a kulcsát annak, hogy én azon meggyőződésre jutottam, hogy ennek a kormánynak még ezt a javaslatot sem szavazhatom meg. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tisza István miniszterelnök ur programmbeszédében, a melyet itt a házban tartott, egy helyütt azt mondotta, hogy ha a képviselő urak fáradságot vennének maguknak és nyolcz-tiz évre visszamenőleg az ő parlamenti működését figyelembe vennék, meggyőződnének róla, hogy ő ezeknek és ezeknek a nézeteknek mindig szószólója volt és ugyanazokat vallja ma is. En vettem magamnak azt a fáradságot egyéni, szubjektív szempontokból, mert a vita ilyen stádiumában a jelen körülmények között magamat akartam megnyugtatni, lelkiismeretemet meggyőzni és felvilágosítani, hogy helyes dolog-e, ha én az uj kormánynyal szemben is az úgynevezett harezolók közé állok, avagy el van-e érve az, a mit elérni lehet és helyesebb dolog-e, ha leteszem a fegyvert és az úgynevezett leszerelők közé tartozom. Vizsgálgattam a dolgot két szempontból. Az egyik szempont az, hogy mi volt a kiindulási pontja ennek a hareznak, a. másik szempont pedig az volt, hogy ezzel a kormánynyal szemben nem kötelesség-e ezt a fegyvert mégis letenni, iekintettel programmjára, tekintettel állásfoglalására ? Éa előttem a helyzet tiszta és világos. Nagyon jól tudom, hogy kezdetben a harcz a felemelt ujonczlétszámra vonatkozó törvényjavaslat ellen folyt, nagyon jól tudjuk, hogy az ellenzék részéről mód és alkalom adatott az akkori kormánynak a kibontakozásra, nagyon is emlékezetünkben van még, hogy a szabadelvű párt főbb emberei: gróf Andrássy Gyula, gróf Tisza István, Hieronymi Károly és többen egymásután állottak itt fel, s hangoztatták az ország nagyhatalmi állását és hogy létkérdés, hogy a felemelt ujonczlétszám felemeltessék. Talán lehettek, a kik nem tekintve vissza a múltba, hitelt adtak — nem akarom mondani ennek a frázisnak — ennek a kijelentésnek és gondolkozóba estek, hogy talán mégis nem szabad kenyértörésre vinni a dolgot és meg kell ezt szavazni. De akkor mi történt? Az, hogy egy szép napon feladták ezen elvet és álláspontot és az törtónt, hogy az a szabadelvű párt, a mely ezeknek a korifeusoknak tüntető lelkesedéssel tapsolt, éljenzett és gratulált a beszédek után, ugyanolyan, sőt még nagyobb tüntetéssel és lelkesedéssel gratulált és éljenzett annak az eredménynek, hogy az a törvényjavaslat felfüggesztetett. Már most én harezolok egy ellenféllel szemben, a kinél, meg vagyok győződve róla, hogy tiszta meggyőződése alapján áll, hogy tisztán elvek és nézetek ütköznek össze és vívják meg tusájukat. De akkor, midőn látom, hogy fokozatosan opportunitási szempontokból egyszer így, egyszer ugy foglalnak álláspontot, akkor nem tekinthetek arra, hogy mit hangoztatnak arról az oldalról, hanem a magam lelkében kell a koczkát elvetnem, hogy ^tovább küzdjek-e, vagy megállják-c e pontnál? És, t. ház, én megvallom nyíltan a ház szine előtt, hogy mikor igy lassan-lassan a vitában kifejlődött a magyar szolgálati nyelv kérdése és belejött a harezba mint követelmény, figyelmeztettek nagyon sokan, hogy vigyázz, cserben hagynak az utolsó pillanatban, ott fognak hagyni, a kik igy belevisznek a küzdelembe. Én nem fektettem rá súlyt. Én kezdettől fogva lelkem és szivem egész melegével ott állottam a magyar nyelv ügyénél; Ott állottam és vigyáztam, hogy mivé fog fejlődni a dolog. Ma is ott állok és ott állok, mert elvetettem a koczkát magamban, hogy leszerelhet bárki, feladhatja elveit, taktikázhat, kompromisszumokat köthet: de egy ^becsületes béke nélkül én le nem szerelek. És megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy mégis csak szégyen és gyalázat itt az országban, hogy felállnak emberek, mint küzdők állnak az ország elé, hangoztatják az elveket, és mikor már élére van állítva a dolog, akkor egy marék porral, a szocziális programmal behinteni engedik a szemüket, s mintegy paprikától elvakulnak és leteszik a fegyvert. És miért épen a jelen kormánynyal szemben ? Talán olyan hazafias a programmja? Talán az a programm olyan fényes? Talán a szabadelvű párt határozata oly különösen megnyerő? Hiszen elő sem mernek vele állani. Mint egy bálványt dugdossák azt, mint a házi szentélyükbe való istent elrejtve tartogatják, hogy avatatlan szem ne lássa, avatatlan kéz ne