Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-339

339. országos ülés 1903 november 18-án, szerdán, 157 mely mögött ott rejtőzködnek és ólálkodnak egyének, hogy minden pillanatban előléphessenek azért, hogy Magyarország ellen informálják Magyarország királyát. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nemcsak függetlenségi emberekben, de minden magyar emberben mindig egy hideg borzongás és azután a vérnek egész forróságával az agyra való rohanása következett be, midőn az utóbbi válság idején olvasta, hogy valahányszor egy magyar államférfit kihallgattak, akkor osztrák államférfiak nyomban meghivattak a magyar királyhoz és azoknak véleménye, tanácsa és birálata alá bocsáttatott olyan ügyeknek a megítélése, a melyek tisztán a magyar kormányra és a magyar királyra tartoznak, a melyekhez az osztrák miniszterelnöknek, a közös minisztérium egyik tagjának sincsen semmi köze és hozzászólása. (Igaz! Ugy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) Hogyha ők mégis módot és alkalmat találnak arra, hogy a magyar ügyekre befolyhassanak és befolyást gyakorolhassanak, irányításokat eszközölhessenek, akkor mindez a befolyás, mindez az irányítás törvénytelen. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) de, fájdalom, nem ismeretlen előttünk. Mióta fennáll az uralkodóháznak uralma Magyarország felett, akár az egyik a választási monarchia, akár a másik az öröklési monarchia formájában, őseink évszázadokon keresztül mindig arról és azért panaszkodnak, hogy a magyar ügyekben nem magyar tanácsosokat, hanem azokat az idegeneket hallgatták meg, a kik a magyar jogot nem tudták, nem ismerték, vagy, mint Körber ur, elég lelkiismeretlenek, hogy félremagyarázzák, félremagyarázzák oly aprólékos prókátori fogással, a mely minden jogértő ember előtt azonnal feltűnik és annak megvetését hivja ki. (Uyy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ha Körber ur csak egy jelenség volna, akkor a miniszterelnök ur nyilatkozata után talán még fel sem szólaltam volna. De Körber ur egy rendszer, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a mely, ha a magyar nemzet elég erős és elég erélyes, meglapul, meg simul, elrejtőzik, lesi az alkalmat, hogy újból előbb suttogással, azután hangos beszéddel kisértse meg, mint most Körber ur, fellépni ellenünk. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez egy rendszer, a mely évszázadokon át abból élt, abból tartotta fenn magát, az által szerzett magának befolyást és hatalmat, hogy Magyarország ellen ingerelte az uralkodóházat, az uralkodót magát. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Sajnos, hogy ezen rendszert nem tudjuk kivégezni. Oka ennek abban van, hogy sem az uralkodó, sem az uralkodóház tagjai Magyarországon elegendő ideig nem laknak. (Ugy van! bal felől.) A másik ok abban is van. hogy 1867 óta a magyar kormány kellő gondosságot és éberséget nem fejtett ki, mert az ő Felsége személye körüli miniszteri állás arra való volna, hogy a magyar kormány minden osztrák cselszövényt, minden udvari fondorlatot idejében, korán megismerjen, hogy azután ő Felsége szine elé járulva, annak érvényesülését meggátolja. (Ugy van! bal felöl.) De hát hogy áll a dolog ma ? A mi szeretett királyunk ma is egymagára van hagyatva Bécs városában és nincs mellette vérbeli magyar ember, a ki a királynak tanácsolna, a ki a magyar közjogot ismeri és a magyar közjogi kérdésekben felvilágosítaná őt, és midőn az osztrákok elmennek árulkodni és keresztül visznek osztrák törvényeket, a melyeket perfid módon alkottak meg, akkor nincs ott magyar államférfiú, a ki tekintélyénél, tudásánál és befolyásánál fogva ő Felségének megmondaná, hogy: uram, királyom, csak két szókülönbözeten fordul meg az egész, de két alkotmánynak különböző természete nyilvánul meg benne. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az utóbbi időkben is, a legválságosabb időszakban, mint magyar ember, mondhatom, a legnagyobb lelki aggodalommal, sőt megütközéssel és megbotránkozással láttam, hogy az ő Felsége személye körüli miniszteri szék nem volt, sőt ma sincsen betöltve. Engedje meg a t. ház, ha mi aemcsak szóval, hanem tettel is ellent akarunk állani az osztrák ármánykodásnak, egyikét a legerélyesebb, a legügyesebb és legeszesebb embereinknek kell oda állítanunk, hogy őrködjék Bécsben, mert legyen meggyőződve a t. ház, hogy azok a veszedelmek, a melyek minket Bécsből fenyegetnek, sokkal veszedelmesebbek, mint azok, a melyek bárhonann fenyegetnének. (Ugy van! a baloldalon.) Nemzetünknek fenmaradására szükséges, hogy a nemzet és az uralkodó meg az uralkodóház egymást megértse, hogy az uralkodóház valahára belássa, hogy Magyarországra kell neki építenie, mert mit érnek el azokkal a gyűlöletes invektivákkal, a melyeket Ausztriából, a miniszterelnöki székből Magyarország ellen, a magyar nemzet ellen hangoztatnak? Azt, hogy egy pillanatra az addig egymással marakodó osztrákokat hallgatásra, vagy mosolygásra birják; de — a mint tudjuk — ezzel még nem tudják egyesíteni az érdekelt tényezőket az uralkodóház és az osztrák birodalom fenmaradása érdekében való együttműködésre és nem tudják ezzel megteremteni az érzelemnek és ragaszkodásnak azt az egységét, a mely nélkül a nagy német áramlat közepette Ausztria fentartható nem lesz. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebből az alkalomból sokat lehetne még beszélni. Ha az 1867 : XII. t.-cz. 4. §-át olvasom, az világosan megmondja, hogy meddig terjednek azok a jogok, a melyekről sző van, és bogy Magyarország valamint egy részről kész volt a múltban, kész a jövendőben is mindenkor teljesíteni mindazt, a mit a pragmatika szankczió szerint a közös intézményeknek együttes erővel való védelme és fentartása múlhatatlanul megkíván, ugy más részről oly kötelezettsége-