Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

134 338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. helyeslés jobbról. Zajos ellenmondásolc a szélsőbaloldalon.) Nessi Pál: Az elnök ur hibás, ha olyan kijelentéseket tesz, a^melyeket kritizálni kell! Babó Mihály: Én a í. miniszterelnök ur által tett azon kijelentés folytán, a melyben azt mondta, hogy midőn az itt szőnyegen lévő törvényjavaslat tárgyaltatik, akkor módjában áll minden képviselőnek összes észrevételeit programmjára vonatkozólag is megtenni, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) ezzel a jogommal kívántam élni, (Zajos ellenmondásolc jobbfelöl.) és ismétlem, sokkal nagyobb tisztelettel vagyok a parlament méltósága iránt, semhogy keresném, de sőt egyenesen kijelentem, hogy kerülni szoktam azt, hogy valaha bármely részről megjegyzésre szolgáltassak okot és alkalmat azért, mert jogaimmal visszaélek. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) A mi most már magát a tárgyat illeti, a t. miniszterelnök ur a takarékosság kérdését vetette fel. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) En azt gondolom, hogy a takarékosság kérdése akkor, a midőn kifejezésre juttatja a kormánynak azt a felfogását is, hogy a katonai kiadások emelkedése pedig küszöbön áll, akkor ez a kérdés teljesen összefügg azzal, hogy épen azért veszi le a napirendről és nem tárgyaltatja a nevezett törvényjavaslatot, mert a takarékosság elvét akarja megvalósítani. (Ugy van! a szélsőbaluldalon.) Hát én azt mondottam, hogy én egyénileg lelki öröamel vettem a miniszterelnök ur kijelentését, mert az 1902-iki költségvetés általános tárgyalása alkalmával általam kifejezésre juttatott egyéni felfogásomat ez teljes mértékben igazolta. Én ezt mondtam ugyanis akkor, midőn a pénzügyminiszter ur az állam kiadásai szemjíontjából a tisztviselői fizetések rendezéséről oly melegen nyilatkozott . . . (Zaj jobbfelöl. Elnök csenget.) Zboray Miklós: Halljuk! Halljuk! Éljen Babó ! Babó Mihály: ... és a tisztviselői kart oly melegen keblére ölelte, nekem nagy aggodalmat okozott az, hogy az igen t. pénzügyminiszter ur ezt a kijelentését azzal kisérte. hogy nemcsak a tisztviselői fizetésfelemelés kérdésével, hanem a hadügyi terhek emelésével is keli foglalkozni. Mert az eddigi tapasztalat az. hogy midőn valamely katonai kérdés egyszer felvettetik, a mellett többé egyetlen egy más kérdés sem bir érvényesülni, mely a magyar nemzetnek, a magyar népnek, vagy a magyar nép bármely rétegének javára szolgálna. Itt van a fényes bizonyíték a kormány részéről, hogy a t. miniszterelnök ur már most a tisztviselői fizetésemelési kérdést a takarékosság kedveért és a miatt, mert a hadügyi kiadások is emelkedni fognak, kénytelen háttérbe szorítani, s okadatoláskép egyenesen kimondja, hogy az óriási katonai létszám az oka annak, hogy ezt a kérdést megoldani nem lehet. Hát ezt is kifejtettem én akkor erről az oldalról és bizonyos az. hogy a létszám óriási nagysága ennek az oka. De a politikai czélzat, hogy idáig fejlesztették a létszámot, az volt, hogy legyen egy tömeg, választó és nem választó, melylyel arra hatni bírnak, hogy a kormányhatalom minden téren és minden áron érvényesüljön. Szóval a kormány itt is tulajdonképen nem a közérdeket szolgálta, hanem tisztán a maga politikai hatalmát akarta erősíteni. De t. ház! Azt mondja a miniszterelnök ur és igaza van, — én magam is azt állítom — hogy a tisztviselői kérdés Magyarországnak és az államnak egy nagyérdekü kérdése, a melyet meg kell oldani, de a melynek megoldásánál a fősuly a szolgálati pragmatikán fekszik, a miről, miután ez csakugyan nem függ össze a tárgygyal, hanem természetesen nyilatkozatot ezúttal nem teszek. Hát akkor, midőn a miniszterelnök urnak kijelentései az ellenzék padjairól annak idejében elhangzott megjegyzésekkel és kijelentésekkel tökéletesen találkoznak, vájjon nem vethető-e fel joggal az a kérdés, hogy őszintén támogatta-e a miniszterelnök ur, mint képviselő, a régi kormányokat, midőn ezen ügy előkészítését odáig engedte fejlődni, hogy teljes joggal hihették a tisztviselők, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, annyival inkább, mert hiszen az obstrukczió ellen Széll Kálmán kormánya annak idejében egyenesen azt hozta fel és szegezte az ellenzék mellének, s azzal akarta diskreditálni az obstrukcziót, hogy ime, az ellenzék meg akarja gátolni a tisztviselői fizetések rendezéséről és a beruházásokról szóló törvény megalkotását ! Tehát nekünk adott igazat a jövő, midőn azt mondtuk: igenis, ez tisztán egy politikai sakkhúzás akar lenni, semmi más; de nem volt őszinte és komoly az akkori kormány elhatározása sem, hogy e kérdéseket megoldja. Lehetetlen ez alkalommal rövid megjegyzést nem tennem Hieronymi Károly igen t. kereskedelemügyi miniszter ur programmbeszédére. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur mint képviselőjelölt maga is azt mondotta programmbeszédében Szatmárott: nincs magyar ember, a ki a nemzeti nyelvnek érvényesülését ne kívánná. Csak ott térünk el a t. kereskedelemügyi miniszter úrtól azután, hogy ő azt állítja és bizonyára szent meggyőződésül vallja is, hogy azzal a programmpontozattal, melyet a szabadelvű párt magáévá tett a katonai kérdésekben, a nemzet nagy igényei teljesen ki vannak elégítve e téren. Hát ez az egyik nagy tévedése. A másik pedig az, hogy ha ő egy kabinetben helyet foglal azzal a meggyőződéssel, hogy a nemzeti nyelv jogosultsága kérdés tárgyát sem képezheti, akkor annak érvényesülnie is kell és a nyelv joga a t. miniszter ur programmkijelentése szerint az egész vonalon élesen is ki kell, hogy domborodjék. Hát ha a t. kereske-