Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-338
338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. 135 delemügyi miniszter ur azt vallja, akkor kötelessége egyúttal az is, hogy megmondja, miért nem tartja most érvényesíthetőnek és mikorra véli annak idejét elérkezettnek? Mert, bocsánatot kérek, bizonytalan időkre dolgozni és ezzel téveszteni meg a közvéleményt ebben a kérdésben, talán mégis nem kifogástalan eljárás. T. ház! A takarékosság mindenesetre nagyon fontos és a magyar közgazdaságot oly közvetlenül érintő kérdésével kapcsolatban teljes jogosultsággal vetek én fel egy nagy kérdést és ajánlom azt a t, miniszterelnök ur, s különösen a t. többség szives figyelmébe. Mert hiszen, ha takarékosságot akar a t, kormány és pedig a nemzet javára akarja gyakorolni, akkor igenis milliókat és milliókat szerezhet Magyarország számára, még pedig Ausztriával szemben, a mely eddig bizonyos előnyöket teljesen jogosulatlanul élvezett Magyarország kárára. (HaMjuJc!) Méltóztatik tudni, hogy az 1867-ben kötött kiegyezésnek egyik lényeges része volt az, hogy a szabadságától, alkotmányától megfosztott, minden téren kizsákmányolt, tehát a maga lábára állani alig tudó Magyarország azért, hogy az osztrák birodalom össze ne roskadjon az abszolút rendszer alatt összehalmozott államadósság alatt, ennek egy részét vállalja magára. Miután a junktim, a mely fennállt akkor, az 1867: XII. törvényczikk és ezen javaslat, továbbá a vámés kereskedelmi szövetség kérdésében megoldást nyert, az 1887: XV. t.-cz.-ben kifejeztetett az, hogy az államadóságok után, a melyek számba vétettek a 67-diki állapont szerint, azon államadóságok után, a melyeket az abszolút Ausztria Magyarország leigázására és legyőzésére, saját erejének fokozására félszázadon át vett fel, a kamatokra, törlesztésre Magyarország évenkint 29,188.000 forintot fog fizetni. T. ház! Ez megtörtént. Elég hiba, de ezt meg nem történtté tenni nem lehet. Azonban itt megint ugy jártunk, mint magával az 1867 : XII. törvényczikkel. Méltóztatik nagyon bölcsen tudni, hogy az 1867: XII. t.-ez. rendelkezései szó szerinti szövegükben az osztrák törvényeknek nem felelnek meg és épen azért használják ki ellenünk az osztrák törvényt, mert abban más van és az ő álláspontjuk, az ő törvényük szempontjából mindenesetre indokolható, csak ott tévednek a mi t. szomszédaink, hogy Magyarország közjogi viszonyait az osztrák törvény szerint akarják elbírálni, holott nekik ekkor a magyar törvény álláspontjára kellene helyezkedniük és abból kimutatni a maguk igazságát. (Igaz!) Most már különösen az 1867 : XV. t.-czikkre áttérve, a mely az államadóssághoz a magyar korona által vállalandó évi járulékról szól, csodálatos, hogy Magyarország ós Ausztria azon törvényei, a melyek közös érdekű kérdéseket oldanak meg, szövegükben nem egyeznek. Ennek a törvénynek is 6. §-a az osztrák törvény 2. §-ától eltérő intézkedéseket tartalmaz. Gondolom, jól tudják a t. képviselő urak, hogy nem a mi érdekünkben és nem a mi javunkra, hanem Ausztria érdekében és Ausztria javára. És mi történt épen azon rendelkezés következtében, a mely a magyar törvény 6. § ában a törlesztési összegnek megfelelő kamatról szól? Az, hogy ugyanakkor az osztrák törvény az unifikált kötvények effektív kamatáról beszél, és épen azért nehezíti és késlelteti a végleges megoldást, a mi pedig Magyarország karára 5—6 millió koronát tesz ki évenkint. Én azonban ezzel a kérdéssel sem akarok részletesen foglalkozni, caak csodálkozom azon, hogy a t. miniszterelnök ur, a ki közgazdasági téren mindig tekintélyként szerepelt, nem tartotta szem előtt azt a részletes és kimerítő beszédet, melyet e tárgyban Barta Ödön t. képviselőtársam egy alkalommal a házban mondott. Ha a t. miniszterelnök ur akkor megfigyelte volna az előadottakat, nagyon jól tudná, hogy ha ezeket a dolgokat meg akarja oldani ugy, a mint azt Magyarország jogosult érdeke és a törvény követeli, ez esetben Magyarország óriási tehertől menekülne meg. Én nem tudom, gondolt-e a t. miniszterelnök ur az u. n. állam-joszágkölcsönre, a mely benfoglaltatik az előbbiben; de ha gondolt és a takarékosság elvét hirdeti, akkor tudnia kell, hogy, bár ezen tartozás lejárati ideje 1912, azzal az összeggel, a melyet Magyarország 1901. végéig fizetett, ez a tartozás teljesen kiegyenlítést nyert, és igy 1901-től Ausztria jogtalanul gazdagodik Magyarország rovására. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ha a kormány 1912-ig tűri, hogy ez a rendszer továbbfolytattassék, akkor kerek 20 millió koronát fog Magyarország teljesen alaptalanul fizetni oly tartozásra, a mely nem áll fenn, a mit megint Ausztria élvez. Hiszen nagyon jól méltóztatik tudni, hogy Ausztria konvertálta ezen adósságát, de Magyarország nem konvertálta, s hogy ezzel megint mennyit nyert Ausztria Magyarország rovására, azt majd alkalomadtán az indemníty tárgyalásánál vagy máskor nálam hivatottabbak bizonyára ki fogják fejteni. Nekem csak kötelességem volt erre a miniszterelnök ur figyelmét felhívni, mert ha a katonai kiadások növekednek, a mint ő azt jelezte, akkor neki kötelessége gondoskodni arról, hogy ujabb és ujabb erőforrások nyittassanak meg, hogy azokból a közterhek fedeztessenek, és ez is azok egyike. De nem hiszem, hogy a 67-es kormányban legyen elegendő erő, erély és bátorság arra, hogy Ausztriával szembén ezt a törvényt alkalmazva, a mi jogos anyagi érdekeink kielégítésére utat és módot keressen. De van még egy nagyon csodálatos dolog is ennél a kérdésnél. (Zaj.) Kubik Béla: Halljuk! Halljuk! (FélUáltások jobb felöl: Eláll!) Nessi Pál: Ilyenkor az elnök ur nem intézkedik, ugy-e ?