Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-338

338. országos ülés 1903 a szélsobahldalon.) Mert különben mit ér akkor az annyi küzdelemmel kivívott alkotmányunk? Mivel ér többet törvénybe iktatott jogunk és szabadságunk, függetlenségünk ? Mik fognak akkor esküvel szentesitett törvényeink lenni, hol lesz feltalálható nemzeti létünk, hogy ha az egész csak czélszerüségi kérdés, s a bécsi körök által elüttetik, (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Olyan nagy egy nemzet élete, hogy azt egyes személyektől, legyen az király vagy császár, függővé tenni nem lehet. Egyes személy élete véges és halandó, azonban egy nemzet élete végtelen és halhatatlan. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Méltán várhattuk ezen a téren is a javulást és követeltük is, hogy törvénybe iktatott jogaink a hadseregben érvényesüljenek. Magyar népünk elkeseredése most már tetőfokra hágott, sérelmei orvoslását követeli, s ilyen megaláztatásokat tovább nem fogunk tűrni, hanem harczolni fogunk utolsó leheletünkig, addig, mig győzünk vagy a mig mindannyian a küzdelemben el nem veszünk. Kimondhatatlan szégyentől ég a magyar ember arcza, hogy nálunk nemzeti nyelvünkért még harczolni is kell. Azért a magyar nyelvért, a melyet a nemzettől soha el nem vettek, a melyet a magyar nemzettől elcsikarni soha nem lett volna szabad. Nem is a törvény vette el, hanem a német nyelvet csak ugy csempészték be és igy szorították ki az egyedül jogos magyar nyelvet, csak azért, hogy a bécsi köröknek egynéhány megavult agyú generálisa elmondhassa, hogy »In unserem Láger ist Osterreich!« (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért a hülyeségért áldoz fel a magyar nemzet száz milliókat és küldi fiainak százezreit a vérpadra, a háborúba, az ágyuk elé. Minthogy pedig mindaddig nincs megoldás, mig a magyar nemzeti érdekek a hadseregben is érvényre nem jutnak, a mig a magyar nemzeti hadsereg nem tiszteleg a magyar nemzeti lobogó előtt, mig hadseregünk magyar jelvényekkel ellátva nincs, mig hadseregünkben a teljes magyar nevelés nem létesül és a mig a magyar hadsereg a magyar alkotmányra fel nem esküszik, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) addig nekünk, a magyar nép igaz népképviselőinek teljes erővel kell küzdenünk a mellett, hogy e hazában nem kell idegen nyelv, nem kell idegen zászló, nem kell idegen jelvény, hanem igenis küzdenünk kell a mellett, hogy testvéreinket, gyermekeinket magyar vezényszó, magyar zászló és magyar himnusz hangjai mellett vezessék diadalra. Minthogy pedig ez sem a kormány politikájában, sem az ujonczajánlási, sem a létszámmegállapitási törvényben kifejezésre nem jut, a katonai nevelés kérdésében pedig a t. miniszter ur nem nyilatkozik, hanem ezt a kérdést a bécsi köröktől teszi függővé, bátor vagyok a t. képviselőháznak elleninditványomat a következőkben benyújtani: »A képviselőház feltétlenül megkívánja, hogy az országban a katonai oktatás kizárólag november 17-én, kedden. 125 | magyar tannyelvű iskolában eszközöltessék.« (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezek után a létszámmegállapitási, valamint az ujonczmegajánlási törvényt, a melyet a t. kormány beadott, nem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Endrey Gyula jegyző: Babó Mihály! Babó Mihály: T. képviselőház! A miniszterelnök nr a kormány programmját arra az időre helyezte kilátásba, a mikor az 1904. évi költségvetés fog beterjesztetni, de jónak és szükségesnek látta mégis a prológot előterjeszteni, és mivel az a feletti vitát megszakítva, a véderőjavaslatokat azzal az indokolással kérte napirendre kitüzetni, hogy ennek tárgyalása folyamán mindazokat az indokokat és érveket fel lehet hozni, a melyek az ő politikai czéljaira vonatkoznak, ennek következtében azt gondolom, hogy a t. ház természetesnek találja, hogy ez alkalommal az élőbeszéddel is, a melyet a t. miniszterelnök ur itt kifejezésre juttatott, felszólalásom folyamán kötelességszerűen foglalkozom. (Halljuk!) Mielőtt azonban rátérnék magára a kérdés lényegére, egy történelmi tényt és igazságot akarok konstatálni abban a hitben és meggyőződésben, hogy ezt még a t. túloldal sem fogja kétségbevonni. Tegyük fel a kérdést: mi volt az 1867-ik évi u. n. kiegyezés czélja abból a szempontból, a mint azt Deák Ferencz önmagának felállította és a mint azt az akkori többség elfogadta? Lássuk, hogy az osztrák részről vitatott alkotmänyvesztés elméletével szemben, a mely a magyar kö/jognak a múltját nem érintette, hanem csak az akkori jelent támadta azért, hogy tabula rasa-t csináljon a jövendőnek, milyen álláspontra helyezkedett Deák Ferencz és pártja? Méltóztatnak jól tudni, hogy a jogfolytonosság alapjára helyezkedett azért, hogy a nemzetnek törvényben biztosított jogai fentartassanak és a gyakorlati életben meg is valósittassanak. Ebben a tudatban hajolt meg a nemzet Deák Ferencz bölcsesége előtt és ezért fogadtatott el az a kiegyezés, mely az 1867 : XII. törvényezikkben nyert beczikkelyezést. Már most, t. képviselőház, mivel ott a nemzetet törvényeiben biztosított jogainak tovább fentartása és megvalósítása vehette, lá°suk, vájjon a katonai élet terén azok a törvénybiztositotta jogok, a melyek a nemzetet megillették és megilletik, érvényesíttettek-e a 67-es kiegyezés óta, igen vagy nem ? Ma a t. többség és a t. kormány a katonai ügyek terén azt a felfogást vallja, hogy minden rendelkezési jog ő Felsége kezébe van letéve, kivévén az ujonczmegajánlás jogát. Ez ugyan nem áll, mert hisz törvényeink, még maga az 1889. évi védtörvény is, a mely először használta a »közös hadsereg* kifejezést, szintén fentartják a nemzet részére a jogot, hogy az ujonezok megajánlását bizonyos feltételekhez köthesse és, a mennyiben azok el nem fogadtatnak, egyszerűen megtagadhassa.