Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.
Ülésnapok - 1901-338
122 338. országos ülés 1903 november 17-én, kedden. kérést megtagadni, ily nemzeti kötelességet nem teljesíteni csak ugy lehetne, ha vagy nem lenne az a főméitóságu Rendek hatalmában; vagy ha nem akarnák — az elsőre nézve nem vagyunk mi azon természet elleni szomorú helyzetben, hogy vagy a külső erő vagy valami gyászos törvény anyai nyelvünk használásától eltiltana. Néhány évig e tárgyban gyakorlott szokás nem kötelez, mert a kik és a mint azon szokást létrehozták, ugyanazok is szintúgy más és valóban természetesebb szokásnak is adhatnak léteit.« T. képviselőház! Az eset épen olyan, mint akkor volt. És az, hogy 35 évtől fogva a nemzet hallgatagon tűrte, hogy a magyar hadsereg nyelvét németté tehessék, hogy ezen törvénysértést eltűrte, ez nem involválja azt, hogy továbbra is kénytelenek legyünk ezen abnormális állaj>otokat tűrni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondja továbbá Wesselényi (olvassa): »Az eddigi szokás a nemzet azon elidegeiiithetlen jussának, hogy mindenben anyanyelvét használja, rovására volt, azért helytelenség s azért helytelenség vágyától nem ment, a mi pedig helytelen, az tartós nem lehet.« (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) »Nem is századok óta gyakorlott szokás ez, hiszen alig 30 éves, de bármily régi lenne is, a nemzeti jus ezen gyakorlását idő és haladék el nem törölheti.* (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt még hosszasan fejtegeti Wesselényi. (Halljuk! Halljak! balfelöl.) Azonban nem akarom az egész beszédet felolvasni, de mégis egy pontját, a mely épen a király és a nemzet közötti egyetértésről szól, fel fogom olvasni és a t. túloldal figyelmébe fogom ajánlani: (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) »Ezen tárgyat buzgó részvéttel újra a nemzeti érzés vezette ide.« Tehát nem az első volt, hanem már ismételve vezették a Karok és a üendek elé, . . . »oly nagy részvétet, oly természetes kívánságot nem méltatni pedig büntetlenül nem lehet.« T. ház! A nemzeti nyelvet követelni kötelességünk és nem követelni akkor, mikor azt sikerrel keresztül lehet vinni, ez önök részéről bűn, (ügy van! aszélsőbaloldalon. Továbbolvas.) »A nemzetnek egyik legdrágább kincse, édes anyanyelve,« (Papp Géza közbeszól. Zaj a szélsobalóldálon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Eitner Zsigmond': Ha Papp Géza képviselő ur kijelenti, hogy nem akarja a magyarnyelvet, ám legyen az ő tetszése szerint; lehet ilyen hazafiatlan felfogás is. Papp Géza: Dehogy nem akarja! Csakhogy nem lehet most megcsinálni. (Nagy zaj a szélsobalóldálon.) Elnök (csenget): Ne tessék itt a képviselő uraknak eszmecserét folytatni! Méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni. Eitner Zsigmond: Azt mondja továbbá Wesselényi (olvassa): »A nemzetnek legdrágább kincse a nyelve. Ennek sorsa forog most kérdésben. Hajdan a régi magyarok ajkairól magyar szó dörgött véres csatáikban, magyar szó volt, a melylyel királyokat tett, törvényeket hozott és azon felséges tudat alkotta, melyen nyolcz századoknak leve képes zivatarjaival vívni.« Azt mondta továbbá (olvassa): »Némelyek azt vetik gáncsul, hogy tétettek már ő Felségéhez a mostani környülállásokhoz hasonló kérések, de nem hajtott rá.« Nos, t. ház, ha Wesselényi ma feltámadna és most mondaná el ezt a képviselőházban, ép ugy ráillenék ez a mai időre, mint a mikor ezt elmondta. És azt hiszem, hogy itt is lennének oly egyének, a kik segítenék azt leszavazni. (Olvassa): »De nem hajlott rá, most sem lehet az ilyen kívánság teljesítését reményleni. Hát az értelem világa csak nálunk nem fogja-e még szétoszlatni a bárdolatlan, s önkényes középkor homályainak azon tévedését, hogy koldulni, s mint kegyelmet, ugy keljen várni az uralkodástul azt, a mit megkívánni egy nemzetnek tagadhatatlan jussa van.« Ezt mondta Wesselényi, és ma erről az oldalról joggal az önök szemébe vághatja ugyanezt bárki, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. Olvassa) : ^Ilyent az uralkodás elé terjeszteni, követelni a nemzetnek a maga és a fejedelem iránti kötelessége. Ezen cselekvéssel, a Nemzet mindenesetre, az uralkodás pedig ugy teljesiti kötelességót, ha reá áll a helyes kérésre, ha pedig nem, tartozik a Nemzet újra és újonnan a jobban értesítendő fejedelemhez folyamodni. Hogy ezen tárgyban legszentebb természetű jussunkon alapuló kérésünkre királyunk hajolni fog, azt lehet és kell hinnünk és remélnünk, de szoros kötelességünk most tenni, és mindaddig ujitani e kérést, míg sikere lészen.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Nem őszinték azok a tanácsadók, kik a magyar királyt akkép informálják, hogy a magyar nyelvnek jussát a magyar nemzet nem akarja törvénybe iktatni, mert ha látná azt a magyar király, hogy a magyar nemzet egyhangúlag követeli a magyar nyelvet, akkor hinnünk és remélnünk kell, hogy ennek annál a — mint Wesselényi Miklós mondja — jobban értesített Felségnél sikere is fog lenni. Ha végigtekintünk a világ összes nemzetein és a mi történelmünkön, ugy a múltban mint a jelenben azt látjuk és tapasztaljuk, hogy mig egyik nép, a meiy szabad, munkában előrehalad, dolgozik, küzd és fárad, addig a másik elnyomatásban, tétlenségben marad. Ennek oka az, hogy a mi folytonos előrehaladásunkat megakadályozza az a politika, a melyet a t. kormány már 1867 óta folytat. (Igaz! Ugy van! balfelöl.)
