Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

116 337. országos ülés 1903 november 16-án, hétfőn. kodás álljon helyre az ország érdekében, (Helyeslés jobb felöl.) ettől az interpelláczióra nyerendő választól teszem függővé én is a követendő politikai magatartásomban használandó küzdelem módjait és eszközét. Kérem az igen t. miniszterelnök urat, a dolog sürgősségénél fogva legyen szives válaszát ezen kérdésben minél hamarabb megadni. Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur interpellácziójában kérdést tesz az iránt, hogy minő álláspontot foglal el a kormány az olaszországi kereskedelmi szerződést illetőleg és pedig annak ugy formai, mint érdemi részére Dézve. Én azt hiszem, talán t. képviselőtársam is természetesnek fogja tartani, hogy az ügy mostani stádiumában, különösen annak érdemi részét illetőleg, kimerítő érdemleges választ a kormány nem adhat. Másrészről azonban, tekintettel az ügy fontosságára, azt hiszem, mulasztást követnék el, ha egy előzetes válaszban nem adnám meg a t. képviselő urnak és a nyugtalankodó köröknek azt a tájékoztatást, a melyet az ügy mai stádiumában is megadhatok. (Halljuk! Halljuk!) Nem. először fordul meg a t. ház előtt azon tény méltatása, hogy az uj vámtarifa el nem készülvén, megzsibbadva, összekötött kezekkel állunk világkereskedelmi összeköttetéseink megújítására vonatkozólag. Mindaddig, mig uj autonóm vámtarifánk nincs, a törvény is tiltja tárgyalások megkezdését, de meg a dolog természeténél fogva is hiányzik a tárgyalások bázisa, mert hiszen a régi vámtarifa alapján nem tárgyalnánk, az uj vámtarifa megmég csak javaslat lévén, nemzetközi kötelezettség elvállalására elég biztos alapot nem szolgáltathat. Ilyen körülmények közt nem volt a kormány számára más ut, mint hogy ne mondja fel a létező nemzetközi szerződéseket és igyekezzék a nemzetközi kereskedelmi összeköttetéseket fentartani a szomszéd államokkal azon az alapon, a melyen azok a közelmúltban fennállottak mindaddig, a mig az uj autonóm vámtarifa létre nem jön. Ebben óriási gazdasági hátrány rejlik, mert hiszen azért akartuk az uj vámtarifát létrehozni, mert azt tartottuk, hogy a változott körülmények közt a jelenleg érvényes vámtarifa nem nyújt elég védelmet érdekeinknek. És most kénytelenek vagyunk tűrni mindazon hátrányokat, a melyekkel a régi vámtarifa járt, mindaddig, mig az uj vámtarifa törvényerőre nem emelkedik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Talán még nagyobb hátránya ennek az állapotnak az, hogy a mai viszonyok között, midőn megindultak a tárgyalások a bennünket legközelebbről érdeklő nagy gazdasági területek kormányaival, midőn tehát itt!volna a pillanat, a hol lehetne is, kellene is érdekeinket nyomatékkal képviselni, kénytelenek vagyunk tétlenül nézni azt, hogy a többi érdekeltek egymás között megállapodásra jussanak, egymás igényeit, érdekeit kölcsönösen kielégíthessék, hogy ugy mondjam, a mi fejünk felett, a mi tétlenségünk folytán, a mi érdekeink negligálásával. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezek az óriási hátrányok, a melyek ismeretesek, mentül sürgősebbé, az országnak mentül életbevágóbb érdekévé teszik, hogy az autonóm vámtarifa mihamarább megalkottassék, és akczióképességünk ebben a kérdésben helyreáll hasson, de a mely hátrányokat el kellett tűrnünk kereskedelmi reláczióink egész vonalán, egyetlenegy kivétellel. Nem tűrhettük el Olaszországra vonatkozólag, mert az olasz kereskedelmi szerződésben a borvámklauzula az országra nézve olyan helyzetet teremtett, melyet különösen 1903 végén túl, az ország érdekeinek megfelelően továbbra tűrni nem lehetett volna. Hivatalbeli elődeink tehát felmondották az olasz szerződést, annak daczára, hogy az autonóm vámtarifa hiányában ujabb tárgyalások megkezdésére kellő alappal nem bírtak és azokat meg nem kezdhették. Mi ezt a helyzetet vettük át elődeinktől, ismétlem, elődeinknek azon általunk is teljes mérvben helyeselt eljárása folytán, hogy az olasz vámszerződést felmondották. De már most ugy áll a dolog, hogy január 1-én lejár az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződés, és ha intézkedés nem történik, akkor Olaszországgal a szerződésen kivüli állapotba jutunk,ami, félek tőle, az adott viszonyok között meglehetősen messzemenő konzekvencziákra fog vezetni. Félek tőle mindkét terület érdekében, mert hisz nézetem szerint, legalább annyira érdekében áll Olaszországnak a kereskedelmi viszonyok rendezése, mint nekünk. Ha pedig a meghoszszabbitásra gondolnánk, a minek jogi nehézsége aligha volna, a mai szerződéses állapotnak meghosszabbításával, egyszerűen a felmondás visszavonása által, minden ujabb tárgyalás nélkül, akkor ezzel természetszerűleg a borvám-klauzulában rejlő összes veszélyeket zuditanók rá a magyar közgazdaságra, (ügy van! jobbfelöl.) Hát a kormány abban a meggyőződésben van, hogy sem az egyik útra, sem a másikra az ország érdekeinek súlyos sérelme nélkül nem léphet. Nem léphet a mai szerződéses állapot meghosszabbításának, vagyis a felmondás visszavonásának útjára a borvám-klauzulában rejlő veszedelmek és károsodások miatt, de nem léphet a másikra sem, mert igen végzetes politikai és közgazdaság-politikai hiba volna az Olaszországgal szépen fejlődő kereskedelmi viszonyokat és összeköttetéseket megbontani az egész vonalon, hacsak ennek szüksége a szerződéses tárgyalások folyamán nem konstatáltatik. Az egyedüli ut tehát, mely nyitva áll előttünk, az, hogy igyekezzünk a meghosszabbítást lehetőleg rövid időre keresztülvinni a mai szerződéses állapot meghosszabbításával, de akként, hogy az ország érdekeinek a borvámklauzulában rejlő nagy sé-