Képviselőházi napló, 1901. XIX. kötet • 1903. november 12–november 28.

Ülésnapok - 1901-337

106 337. országos ülés 1903 egy nemzetnek, mint a nyelvéhez való jog, hallgatagon senki által el nem vehető, hallgatagon senkire át nem ruházható. Az ilyen fontos jogról a nemzetnek a törvényben okvetlenül intézkednie kell. Én pedig felhívom a túloldalon ülő t. képviselőtársaimat, mutassanak fel a törvényben egyetlenegy momentumot, egyetlenegy pontot, a melyben az vaa irva, hogy a közös hadseregben pedig a német nyelv állapittatik meg, egyetlenegy pontot, a mely a magyar nyelvet a közös hadseregből kizárja. Ezt nem képesek nekem megmutatni. Ha ilyen, expressis verbis felállított tétel a törvényben nincs, ez azt jelenti, bogy a nemzetnek nyelvéhez való joga soha fel nem adatott, soha másra át nem ruháztatott. Igen érdekes dolog az, hogy a hány miniszterelnök és a hány miniszter ebben a kérdésben megnyilatkozott, egyik sem tudta megmondani nekünk, hogy tulajdonképen ezen fejedelmi jogok melyikében van a nyelvhez való jog. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az egyik azt mondotta, hogy a vezérlet foglalja magában, a másik a vezényletet, a harmadik a belszervezetet mondta. A felfogások ezen zűrzavarában az ember igazán nem tud eligazodni. De hiszen, a ki a 67-es törvénynyel foglalkozott, a ki ezen alkotmányos fejedelmi jogok kérdésével hosszabb ideig törődött, tudni fogja azt, hogy igenis a- nyelvhez való jog ezekben nem foglaltatik, az ebben nincs benne. Azért mondom, hogy a legnagyobb falsum az, a mit önök állítottak, hogy a fejedelmi jogok alapján ez a király joga lévén, a nemzetnek ehhez hozzászólása nincs. Mert, t. képviselőház az a floszkulus, a melyet önök azután hozzátettek, hogy a nemzetnek ezt, mint mindent, jogában van megváltoztatni, értékkel akkor nem bir, mert először : nem akarják megváltoztatni; másodszor: tudják, hogy nincs szándékában sem annak, ki önök szerint ezt a jogok gyakorolja, a saját indítványával fellépni, és saját indítványa alapján a jog megváltoztatásához hozzájárulni, T. képviselőház! A ház előtt fekszik még elintézetlenül a függetlenségi pártnak egy felirati javaslata. Ezt a felirati javaslatot nagyon ajánlom a túloldalon ülő t. képviselőtársaim figyelmébe. Ebben kifejezésre vannak juttatva és ki vannak domborítva a nemzet sarkalatos jogai. Tessék hozzájárulni ahhoz, hogy a felirat felterjesztessék, mert kétségtelen az, hogy a mikor konfliktus van a törvényhozás egyes tényezői között, a mikor ezek között félreértés van, az alkotmányos életben elfogadott szabályok szerint e konfliktus elhárításának egyedüli helyes módja az, bogy a képviselőház felirattal járul a korona elé, a melyre a koronának leirattal kell válaszolnia. Ez a helyes alkotmányos mód, a mely szerint e kérdések tisztázása lehetővé válik és azért adtuk be e javaslatot, hogy az elfogadtatván, a Felség elé terjesztessék, a kinek alkalma november 16-án, hétfőn. lesz álláspontját velünk szemben kifejezésre juttatni és megindokolni. Nem elegendő az, hogy a könnyelműség bizonyos nagy mértékével ily tétel felállíttassák és semmivel meg ne indokoltassék. Mert kíváncsi lettem volna arra, hogy ha már önök a nemzet e jogát konfÍ8kálni akarják, ki akarják mondani: »neked, nemzetnek, nincs jogod hadseregedben saját nemzeti nyelved alkalmazására«, akkor indokolják meg, miért nines joga és mikor vesztette el ezt a jogát? De azt tartom, hogy a nemzetnek nyelvéhez való joga oly ősi, veleszületett jog. melyet még törvénynyel sem lehetne elvenni, mert hiszen ez a törvény beleütköznék a nemzet legsajátosabb életfeltételeibe és megsemmisítené azt a nemzetet. (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert miben különbözik a nemzet leginkább egy más nemzettől? A faji sajátságain kivül leginkább a nyelvében különbözik. Ezért is mondom azt, hogy a t. többség álláspontja teljesen fedi a chlopyi hadiparancs álláspontját, mert ott épen az van, hogy ki vagyunk törülve a nemzetek sorából, nem vagyunk nemzet, csak néptörzs vagyunk, a melynek kötelessége a nagy egész előnyeinek élni, s azt támogatni. Hogy ez a chlopyi hadiparancs miféle reszenzust keltett, hogy az országot mennyire elkeserítette, ezt itt igazolni nem kell, mert ezt mindnyájan láttuk, éreztük, tudtuk. Hiszen a szabadelvüpárt is egészen meg volt zavarva, nem tudta, mily álláspontot foglaljon el vele szemben. És hogy mennyire nem volt igaza annak a leiratnak, a melynek az volt a szándéka, czélzata, hogy igyekezzék az országban a hadiparancs által felidézett hangulatot megváltoztatni, azt legjobban mutatja az osztrák lapok egyhangd felfogása, a mely azt mondta: Igenis, ez a chlopyi hadiparancs egyenesen a magyar ellenzék küzdelme ellen irányul, egyenesen azt czélozza, hogy az ellenzéknek ultimátumot adjon. Höviden, mert nem akarom a t. ház türelmét igénybe venni, miután egyéb sok mondanivalóm van még, (Halljuh! Halljuk!) csak néhány legelőkelőbb osztrák lapnak véleményére akarok ráutalni. A »Reichswehr«, a közös hadügyminisztérium hivatalos orgánuma, ezt mondja: »A sötétség eloszlott. Mint vakitó villámsugár áraszt fényt a hadiparancs a bonyolult és válságos helyzetre. Egyszerre világosan látunk ismét. A döntő szó elhangzott és a magyar optimisták, a kik alapvető változtatásokat vártak, immár beláthatják, hogy hasztalan táplálnak ilyen vérmes reményeket.* A »Deutsches Volksblatt« esti lapja ezt irja: »A legfőbb hadúr szava egyszerre véget vet minden jogtalan követelődzésnek. A hadiparancs a legnagyobb határozottsággal ismétli, a mit régen tudott mindenki, hogy a korona nem tűri, hogy a közös hadsereg intézményét csak érintsék is. Ez a hadiparancs útmutatás az összeülő birodalmi tanácsnak, Magyarországon pedig a kibontakozás irányt