Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-316

32 316. országos ülés 1903 Julius 2k-én, pénteken. grammja számára, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A szabadelvű párt konzervatív párttá ala­kult át. Konzervatív közjogi értelemben, mert hiszen nyíltan kimondotta, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk rendületlen, szigorú és rideg fentartása képezi az ő programmját. Konzer­vatív társadalmi és gazdasági értelemben, mert hiszen a ma létező társadalmi egyensúlyt, a ma létező társadalmi állapotokat akarja változat­lanul fentartani, konzervatív gazdasági értelem­ben is, mert gazdasági politikájában sohasem vettük észre, hogy a kicsinyek és gyengék oltal­mazását tűzte volna ki czélul. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Kell-e bizonyítanom, hogy konzer­vatív az a párt, a mely a választói jog kérdé­sében a legridegebb elutasítás álláspontjára helyezkedik. Nem konzervatív-e az a párt, a mely az égető adóreformot, a mely már 1896-ban létesült a szomszéd Ausztriában, melynek népe pedig gazdagabb és könnyebben bírja el a ter­heket, békés eltűréssel még mindig nem tudta létesíteni. De, hogy mennyire konzervatív a sza­badelvű párt, legjobban bizonyítja az önálló vámterület kérdése, a mely nemcsak a nemzet gazdasági életének önállósága, (Ralijuk! Hall­juk!) hanem egyúttal a demokratikus társada­lom kiépülésének a kérdése is. És a szabadelvű pártban nemcsak azért ellenzik sokan az önálló vámterületet, mert ezt is a rideg közjogi maradás elvéhez tartozónak tekintik, holott gazdasági kérdésnek közjogi kérdéshez helyesen semmi köze sem lehet, hanem azért, mert jól átértik, hogy mit hoz magával az önálló vámterület. (Halljuk! Halljuk!) Magá­val hozza a hatalmas, az erős, a virágzó fővá­rost, magával hozza a városoknak előretörő szellemét (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és politikai befolyását, magával hozza az erős, önérzetes, szabadságszerető polgárságot, magával hozza a hatalmas munkásosztályt, és ezeknek frigyesülésével alakul ki az igazi szabad és demokratikus társadalom. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mint konzervatív párt ellenez­heti tehát csak a szabadelvű párt az önálló vámterületet, mert ha szabadelvű párt volna igazán, akkor nemcsak a nemzetgazdasági önál­lósága, hanem a szabadelvüség életérdekében is követelnie kellene az önálló vámterület meg­alakítását. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalol­dalon.) Én a szabadelvű párt működésébon, el­tekintve az egyházpolitikai korszaktól, csak egy következetes irányzatot látok: azt a következe­tes irányzatot, hogy a helyett, hogy a szabad­elvű párt gondolt volna arra az időre, a mikor talán nem lesz a hatalomnak birtokában, gon­dolt volna arra az időre, a midőn talán a sza­badelvű rendszernek az oppoziczióban kell küz­denie : erre soha nem gondolt; örökkévalónak tartotta magát, örökkévalónak, mint azok az aggastyánok, a kiket nem lehet sohasem reá­birni arra, még 90 éves korukban sem, hogy végrendelkezzenek. Ez a szabadelvű párt, mely örökéletünek tartotta magát, mely tehát mindig az uralkodó­pártnak szemével, gondolkozásával és világnéze­tével nézte az állam intézményeit, ép azért, mert nem gondolt arra az eshetőségre, hogy valaha ellenzékbe juthat, nem is akart arra gondolni, fokozatosan, rendszeresen, következetesen gyara­pította a kormányhatalmat. Elfelejtették a szabadelvű párt tagjai azt, hogy a kormányhata­lomnak ezen mérhetetlen gyarapítása mit jelent; hogy az nemcsak az ő előnyükre, hanem hátrá­nyukra is szolgál; elfelejtették azt, hogy nem annyi ám a szabadelvű ember Magyarországon, mint a mennyi a kormánypárti. Mert miként az ellenzéki választóknál le kell számítani azokat, a kik mindenkor elégedetlenek a maguk hely­zetével, a kormánypárt szavazatainak megszám­lálásánál le kell számítani azokat, a kik tempara­mentumuknál, vagy érdekeiknél fogva nem szabadelvű pártiak, hanem egyszerűen minden hatalomnak hű voksai. (Ügy van! a szélsöbal­oldalon.) A szabadelvű jjárt kormányai elfelej­tették azt, hogy midőn mérhetetlenül növelik a kormányhatalmat, akkor egyúttal magukat a korona kénye-kedvének szolgáltatják ki; mert ha a szabadelvű irányzattal homlokegyenest ellenkező rendszer képviselője nyerné meg a kormányhatalmat, azzal ja mérhetetlen kormány­hatalommal szerezhet az magának épugy több­séget, mint a magát szabadelvűnek nevező mai konzervatív kormánypárt. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én, t. ház, minden jót feltételezek azokról, a kiknek kétségtelen szabadelvüségét ismerem, és a kik a régi szabadelvű pártban oly sok megpróbáltatás, viszontagság és teherpróba után rendületlenül megmaradnak; és hiszem, hogy azért maradnak bent a szabadelvű pártban, mert őket az a hazafias aggodalom ösztönzi arra, hogy ha nem maradnak a szabadelvű j)ártban és nem igyekeznek befolyásolni a kormányhatalmat sza­badelvű irányban, hát akkor lehull az álarcz a szabadelvű pártnak csak színleg fentartott ural­máról, és maguk is érzik, hogy az oppoziczióban, eddigi szabadelvű működésük alapján, azzal a színlelt szabadelvüséggel, a mely a közvélemény­nek csak titkos találkákat ad, képtelenek vol­nának a szabadelvüségét erélyesen szolgálni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) És higyjék el uraim, hogy a szabadelvüség katasztrófája rég elérkezett volna már nyíltan és láthatóan Ma­gyarországon is ez elernyedés, e folytonos szerte­züllés következtében, az aulikus és régi szabad­elvű párt ezen keresztezése következtében, ha szerencsére nem volnának itt a 48-as független­ségi pártiak, a kik a népben fentartották a sza­badelvű érzést, mert különben már régen meg kellett volna a magyar népnek gyűlölnie a sza­badelvüségét, a melynek czége és felelősége alatt

Next

/
Thumbnails
Contents