Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

333. országos ülés 1903 november ll-cn, szerdán. 367 dalon.) Erről tehát nem szándékozom beszélni, I mert ez külön beszéd keretébe tartozik; de szán- | dékozom beszélni a t. miniszterelnök úrral szemben a házszabályokról. (Halljuk!) A t. miniszterelnök urat — joggal-e, nem-e, nem tudom, de talán a saját orgánumainak is köszönheti — az a hire előzte meg, hogy a t. miniszterelnök ur a házszabályok revíziójával, a szólásszabadság korlátozásával meg akarja törni a nemzeti ellenzék ellenállásának erejét és biztosítani akar magának, nem tudom, mennyi időre terjedő kormányzatot. Nem tudom, mennyire terjed ez a szándéka a miniszterelnök urnak, mennyire uem. A képviselőházban erről egy szót sem hallottunk és igy csak ismételhetem azt a számtalan ízben tett kijelentésemet, hogy azt a kormányt, a mely megkísérli a házszabályoknak revízióját keresztül erőszakolni a házban, a nélkül, hogy az összes pártok előzetes beleegyezése erre nézve biztosítva lenne, én a keletkezésének csirájában megfojtandónak tekintem és a harezot vele szemben minden eszközzel felvenni kötelességemnek tartom. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Vannak még egyéb kérdések is, t. képviselőház. A t. miniszterelnök ur talán tudni fogja, — hiszen katonaviselt ember, sőt azt hallom, főhadnagy — hogy azon naptól kezdve, mikor a közös hadseregnek nevezett magyar hadseregbe belépett, őt nem gróf Tisza Istvánnak, hanem Gráf Stefan Tiszának hivták. Gr. Tisza István miniszterelnök: Akkor nem voltam még gróf! (Derültség.) Polónyi Géza: Az mellékes dolog. Ha ott szolgált volna a t. miniszterelnök ur, a hol én, akkor tudná, hogy nemcsak a nevét változtatják meg az embernek, hanem hozzá szoktak mondani olyan epithetonokat is, a melyeket én nem tartok szükségesnek itt repetálni. (Halljuk!) Ha nagyon kíváncsi, akkor elmondom. Velem a haditengerészetnél történt meg, hogy egy alkalommal, véletlenül az iskolában az u. n. Haubajonettem leesett és odaütődött a padhoz. Az iskola parancsnoka — gondolom, az is főhadnagy volt — rám nézett és azt mondta nekem: »Sie, Ungar, Sie müssten ja Acht gebén, denn Sie sollten ja wissen, dass von TJngarn zuuns nach Osterreich nur Ochsen kommen!« Én akkor már közel állottam a jogvégzettséghez, és hogy mennyire volt igaza annak a főhadnagynak velem szemben, annak megítélését a t. képviselőházra bízom. (Derültség.) De ily módon való elbánást, ilyen kifejezéseket, hogy Ochs és Bindvieh, fegyvergyakorlat alatt is számtalanszor hallottam. Valóban botrány, ha visszaemlékezem, hogy a magyar nemzeti érzületet hányszor sértették meg különösen külföldön ilyen és hasonló kifezesésekkel. De a szolgálati nyelvnek valóban folyománya volna-e, hogy az a szegény magyar. a kit Nagy Jánosnak nevel az ő édesanyja, a mikor véradója lerovásához közelit, akkor ajándékul dobja annak a kétfejű sasnak a becsületes magyar nevét és azt sem szabad tudnia, I hogy Nagy Jánosnak hívják, mert akkor már i Johann Nagynak titulálják? Ezek olyan állapotok, a melyek rendezett viszonyok között, jogállamban és közjogilag biztosított institucziók mellett abszolúte képzelhetetlenek. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nemcsak elvárjuk, de követeljük, hogy ezen a területen legsürgősebben intézkedések történjenek és hogy ezeket a botrányos állapotokat megszüntessék. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Szólanom kell még a t. miniszterelnök urnak arról a nagy ajándékról, a melyet volt kegyes a városok számára hozni, Én nem hiszem, hogy itt a képviselőházban szükség volna arra, hogy én azt bővebben fejtegessem, hogy a községek milyen súlyos terhek alatt görnyednek az átruházott hatáskörben teljesített állami funkcziók fejében. Másutt az állam nem várja meg a képviselő szolliczitálását, hanem, hogy pl. Németország újkori nagyságának kulcsát lássuk, ez a nagy nemzet megismerte az uj kor azon irányadó eszméjét, bogy a városokra kell fektetni minden újkori állam nagy jövendőjét. Ez a Németország, — hisz a miniszterelnök ur jobban fogja ismerni az ottani viszonyokat, mint én, — a városok prosperitásának előmozdítása czéljából az összes reáladókat átruházza a városok budgetjébe, és ugy tartja fenn a városokat. A mi önkormányzati jogkörünk valóban csekélység különösen pénzügyi téren azokhoz az áldozatokhoz képest, a melyek Németország városaival szemben megtörténtek. De a hűs- és borfogyasztási adónak oly módon való átengedése, — mint a bogy a t. miniszterelnök ur azt volt kegyes kijelenteni, hogy, ha majd az állam pénzügyi helyzete megengedi — budgetszerü fedezetet egy városnak a budgetjében sem fog képezni. Már pedig én tisztelettel jelzem a miniszterelnök urnak, hogy — én más városoknak most nem tudom a történetét, illetőleg a helyzetét, — de a főváros pénzügyi helyzete nem várhat addig, a mig a t. miniszterelnök ur az állam pénzügyi helyzetét annyira jónak fogja tekinteni, hogy ezen a téren segítsen. Ezt jóhiszemüleg mondom, mert tudom. De nincs is értelme annak a szegregácziónak, a mely ezen a területen Magyarországra nézve fennáll. Tudja-e a t, miniszterelnök ur azt, hogy a húsés borfogyasztási adó átengedése tulajdonképen semmi más, mint Magyarország városainak és községeinek aequiparácziója Horvátországgal, t. i. az egész területen, ez az adó az 1898 : XVIII. t.-cz. értelmében — hogy, hogy nem — mai napig is a község javára van átutalva és a községi terhek apasztására fordittatik. Nálunk pedig, t. ház, a lakosság számához mért aránytalanság mellett a hús- és boritaladónak horribilis magassága mellett nemcsak a városokat fosztjuk meg ezen jövedelemtől, hanem ezen horribilis mértékű és a lélekszám aránya szerint oktalanul váltakozó adó a pálinkaivásra szorítja és kényszeríti a lakosság legszegényebb