Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-333

333. országos ülés 1903 november 11-én, szerdán. 365 ügyében iskoláink felett rendelkezzék, vagy akár az, hogy a közös hadügyminiszter kizárólag magyar alapítványokat kezeljen, minthogy az alapítványok nem közös ügyek — ezt már talán csak mégsem kell vitatni, — nemcsak nem törvényes, hanem egyenesen a 27. §. törvényes tilalma ellenére fentartott állapot. Lehetne esetleg parlamenti kompromisszum utján a tiszti nevelés ügyét a honvédelmi miniszterre bizni, de közös miniszterre, a míg az 1867 : XII. törvényczikk fennáll, ezt bizni nem lehet. Ezzel szemben fennáll egy állapot, a mely szerint a közös hadügyminiszter ma már nálunk iskolafentartó, a közös hadügyminiszter rendelkezik a magyar alapítványok felett, a 250 közül 140-et kizárólag osztrák honosoknak adnak ki, , . . Endrey Gyula: Elég gazság! Polónyi Géza: . . . tartanak Magyarországon osztrák állampolgárokat mint tanárokat, oktatják gyermekeinket német nyelven, és akkor előállnak azzal, hogy nincs elég magyar tiszt, hogy végrehajtassák a magyar vezénynyelv. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Én objektív alapon kezelem a t. kormányelnök ur állásfoglalását, s ezért szívesen konstatálom, hogy az eddigi állapottal szemben — nem a közjogi és a törvényes állapottal szemben — haladást képez az az állásfoglalása, hogy a magyar szellem és érzelem istápolása czéljából — mert erre fektetem a súlyt, ez a faji érzelem és a nemzeti öntudat ébresztése — a tantárgyaknak úgynevezett jelentékeny része magyarul fog oktattatni és ez lesz a vizsgálati nyelv is. De engedje meg nekem a t. miniszterelnök ur, ha egy kormányelnök a szabadelvű párt programmpontját épen abban módosítja, hogy még azt sem tudja a koronától kieszközölni, hogy ezen tanintézet élén álló, tehát vezérlő férfiak kizárólag magyarok legyenek, akkor miért nem tartja jogosultnak a t. miniszterelnök ur az ő kormányára való hivatkozással annak a kérdésnek a feltevését, hogy tessék ezt a nemzetet legalább az iránt megnyugtatni, hogy mit ért a tantárgyak jelentékeny száma, illetőleg jelentékeny tantárgyak alatt. Ne vegye rossz néven a t. miniszterelnök ur, ez nem személyi bizalmi kérdés. Ha végigtekintünk ezen kérdésnek százéves múltján, lépten-nyomon látjuk azt, hogy nemcsak rendeletek, nemcsak ígéretek nem tartattak meg, de 1792 óta nem hajtatott végre az 1868-iki rendelet, nem 1867 óta. 1792-ben már törvényben volt az, a mit 1868-ban rendeletben adtak ki és mégis 1868 óta a mai napig végre nem hajtották. Ne vegye rossz néven a miniszterelnök ur, hogy mikor a rendeletet, a királyi kéziratot nem hajtották végre, mikor törvényeket nem hajtottak végre ezen a területen, hogy akkor azt kívánjuk, tessék nyíltnak és őszintének lenni, mert nem képzelhető, hogy ő ugy állapította volna meg programmját, hogy nem lett volna meghatározva, melyek lesznek azok a magyarul tanítandó tantárgyak és hány lesz az a tantárgy. Itt nem arról van szó, hogy a mi programiunknak feleljen meg a miniszterelnök ur, mert óriási nagy különbség az, a mely minket ettől elválaszt, hanem arról van szó, hogy önök, kik az 1867 : XII. t.-ez. alapján állanak, legalább ennek a törvénynek feleljenek meg, ez pedig az önök érdeke, a hazával szemben pedig egyenesen önök kötelessége, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert a ki az 1867 : XII. t.-cz, alapján vállalt mandátumot, annak a nemzettel szemben politikai és becsületbeli kötelessége ennek a törvénynek helyes végrehajtása. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Már most látjuk, hogy a nevelésügy terén azt sem tudták kivinni, hogy a parancsnokok magyarok legyenek, annál kevésbbé tudják kivinni azt, hogy az onnan kikerült tisztek a magyar nyelvet teljesen értsék. Ezzel kapcsolatban kell felemlítenem, hogy azon kérdések közül, melyek a t. miniszterelnök úrhoz intéztettek Kossuth Ferencz t. képviselőtársam részéről, épen a t. miniszterelnök ur, épen a nemzetiségi kérdés szempontjából, tehát annyira fontos területen, nyilvánvalólag vereséget szenvedvén, erre vonatkozólag felvettetett az az eszme, hogy ez a kormány tegye meg kötelességét legalább azon a területen, melyen a törvény védelme alatt cselekedhetik, tegye meg azt a kötelességét, hogy a magyar hatóságok, mint ellenőrző hatóságok által kezelt vagy kezelendő minden katonai okirat, szabadságolási bizonyítvány csak kizárólag magyar nyelven állittassék ki, A miniszterelnök ur erre vonatkozólag azt a feleletet adja, hogy ezentúl németül és magyarul lesznek kiállítva ezek az okiratok. Ez a felelete a t. miniszterelnök urnak senkit ki nem elégíthet, engem pedig különösen és főleg azért nem elégít ki, mert ez törvénysértés. T. i. törvénysértés azért, mert az már csak megint nem vitás, hogy Magyarországon az államnyelv a magyar, a magyar államnyelv alapján pedig magyar közigazgatási hatóságok csak nem kezelhetnek német okiratokat! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez megint törvénybe, a magyar államnyelvet statuáló törvénybe ütközik. Már most én arra fektettem és fektetem a súlyt, hogy igenis legyen az kizárólag magyar nyelven kiállított okirat, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert akkor a mi mélyen tisztelt oláh, szász, tót stb. testvéreink legalább ezen okmányokból tudni fogják, ha a katonaságtól hazakerülnek, hogy itt van egy magyar állam, a melynek tekintélyét ők tartoznak tiszteletben tartani és a melynek tekintélye előtt kötelesek meghajolni. (Ugy van! Ugy van! a szdsőbaloldalon.) Elleneseiben, ha hazahoznak egy német és egy magyar obsitot vagy pedig czertifikátot, nohát megint előttük áll az a furcsa hermafroditája a közjognak, a mely osztrák-magyar, németmagyar monarchiáról beszél. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.)