Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-332

352 332. országos ülés 1903 november 10-én, kedden. viden bebizonyítani. (Halljuk! Halljuk! a balés a szélsőbaloldalon.) Az első főgondolat a programmban, amely nem ad, tehát nem pozitív alkotás, hanem csak elvesz, a pénzügyi takarékosság nagy gondolata. Legalább azt vártuk, hogy ha már politikája nem minden izében nemzeti, hanem aulikus, hát ad nekünk legalább ezért a politikáért bizonyos előnyöket közgazdasági téren és a nemzet gazdasági életkeringését fogja fejleszteni. Ezt vártuk joggal tőle a hét sovány esztendő után, melyet a nemzet gazdaságilag érez. Vártuk a hét kövér esztendőt. Azt gondoltuk, ha nincs nemzeti vívmány, lesz legalább közgazdasági előny; hiszen ő közgazdasági tevékenységének összes tapasztalataival jött a házba és várhattuk, hogy legalább e téren nagy eredményeket és reformokat tud felmutatni. És mi történt? Ismétlődött a történelem. Mikor az első fúzió alkalmával az ország pénzügyi helyzete megbillent, akkor Tisza Kálmán azon a czimen, hogy meg kell menteni az országot — akkor nem a nemzetiségi mozgalmaktól, hanem a pénzügyi veszedelmektől — vállalkozott az ország megmentésére, és a hazafias Deák-kormány, mely a hatalmat nem főczélnak tekintette, hanem csak eszköznek az ország állapotainak felvirágzására, egyszerűen lépre ment. Azt hitte, hogy nagy, uj eszmékkel, gondolatokkal fogja a volt miniszterelnök, Tisza^ Kálmán a pénzügyi egyensúlyt helyreállítani. És mit csinált ? Kezébe vette a krétát, s azt mondta, hogy a hol több a kiadás, ott a bevételt kell fokozni: emeljük tehát az adót. Az adóemelés rendszere, ez volt az a nagy gondolat, a melyet a fúzió előtt elhallgatott ugyan, de a melylyel a Deákpártot leszorította az uralomról, beleült és 15 évig ült a nemzet nyakán. A miniszterelnök ur most a nemzeti mozgalom gáttörője akar leuni és vállalkozik szintén a békére; a közgazdasági kérdésekben pedig egyszerűen igéri, hogy az eddigi évtk voltak a hét kövér tehén, ezután fog jönni a hét sovány tehén, a melyek a kövéreket is meg fogják enni. Fenyeget, hogy nehezebb közgazdasági viszonyok fognak ezután az országra leszakadni. T. ház! Tudják, mit látok én ebben a fejtegetésben ? Annak a meddőségnek nyilt bevallását, hogy a miniszterelnök ur nem érez magában elég erőt, hogy uj erőforrásokat nyisson a közgazdasági életnek és a nemzetnek gazdasági vérkeringését fejleszsze. Ennek a bevallását látom én, azt a lemondást, a melylyel már előre jelzi, hogy: tehetetlenségemért ezen a téren engem később felelőségre ne vonjatok. Hiába ékesíti tehát ő nemzeti jelszavakkal is az 6 programmját, ha mindjárt a reális élet első valóságát, a gazdasági élet fejlesztését nekünk biztosítani nem tudja. Sőt továbbmegyek. Ezen a téren határozottan kilátásba helyezte a takarékosságot olyformán, hogy a beruházásokat, a melyekre számított az egész nemzet, és a tisztviselőknek kilátásba helyezett fizetésemelést konfiskálja, T. ház! Nincs oly állam, a mely oly mostohán bánna a tisztviselői karával, mint a magyar állam. Pedig ők most a nemzeti életnek a gerincze; hozzájuk fűződik minden erősebb nemzeti közművelődési áramlat, mert ezek azok, a kik képviselik a nemzeti eszméket künn a vidéken, a legelhagyatottabb nemzetiségi területeken is. Az a magyar tisztviselő mindig hű fia volt Magyarországnak. Minden tekintetben kifogás alá eshetnek e tisztviselők, panaszokat emelhetnek ellenük, csak abban nem, hogy hazafias magyar érzésüket szivükben nem ájsolták volna. Ezen tisztviselői karnak, a melyet csak kihasználtak, fehér rabszolgaként kizsaroltak, nemcsak jogokat nem adott, hanem állandó terheket varrt a nyakába az állam és most biztos kilátásait is egy rajzónvonással teszi tönkre a miniszterelnök ur. És kérdem én a t. többséget, mit szólnak önök ahboz, a kik oly fényesen megtapsolták a beruházási törvényt és a fizetésemelésről szóló törvényt és azt mondták Szélire: ez a miniszterelnök, lássátok, ennek van érzéke a nemzet valódi szüksége iránt; most époly szívesen tapsolják meg a beruházási törvény visszavonását, az állami tisztviselők fizetésemeléséről szóló törvény elejtését, mert nem az a kérdés, mit beszélnek, hanem az, ki beszél. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Ez a mameluk tempó! Gyönyörű gyerekek vagytok! Kubinyi Géza: Ne szörnyülködj olyan nagyon ! Kubik Béla: Rajtad is fogok még szörnyülködni ! Kubinyi Géza: Talán magadat nézed a tükörben ! (Elnök csenget. Fölkiáltások balfélöl: Körber! Körber!) Erre is felelnék. (Fölkiáltások balfel öl: Tessék!) Kubik Béla: Ott leszünk! Kubinyi Géza : Engem még nem fogtak meg, hogy kétféleképen beszélek, mint az urak! Barta Ödön: Ki beszélt kétféleképen ? Neveket kérünk! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ballagi!) Elnök: Csendet kérek, ne zavarják a szónokot. Hock János: A fukarság épen a tisztviselőkkel szemben, nemcsak méltánytalanság, hanem a legnagyobb mérvű igazságtalanság, mert hiszen ez a javaslat nemcsak a pénzügyi bizottság ülésén ment egyhangúlag keresztül, hanem a parlament pártjai azt elvileg egyhangú megállapodással magukévá is tették, elfogadták és a tisztviselői kar arra, mint bevégzett dologra bizton számithatott. Lukáts Gyula: Adósságot is csináltak rá! Hock János: íme, szerzett jogok elkonfiskálására vállalkozott a miniszterelnök ur. És nem