Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-332

332. országos ülés 1903 november 10-én, kedden. 351 vényei. A politikában tehát egy-egy ember, egyegy vezér egy elvet, úgyszólván egy zászlót képvisel ; azt az elvet, azt a zászlót fennen lobogtatja tiszta kezekkel az egész ország előtt, bogy egy pillanatra se habozzék senki, hanem tisztán lássa: minő irányok szolgálatában áll és követhesse bátran azt az illetőt. Az a zászló a küzdelemben, a harczban is fennlobog : tudjuk, hol dől el a harcz, tudjuk, hol jár a vezér. De mondja meg nekem a t. miniszterelnök ur, hogy ha véletlenül Apponyi zászlója, melyet ő diadalra vezetett, nem hozza meg a nemzeti vívmányokat, hanem elbukik, kivette volna-e részét Apponyi zászlajának és elveinek kudarczából? (Taps balról.) A miniszterelnök ur csak a kész sikereket vágta zsebre! És el lehet mondani, hogy az a munkás, a ki méltó volt az ő bérére, az intrigák által hátraszorittatva, beváltani az ő eszméjét, befejezni munkásságát nem tudta. Itt is érvényesült az a magyar közmondás, hogy: más ültette az almafát, én szedem le a virágát. Azonban Apponyinak megmaradt jutalmul az elfogulatlan utókor szemében a nemzetnek igazságos hálája, megmaradt a saját becsületes lelki nyugalma, a mely megnyugtatja őt, hogy ő igenis tiszta munkát végzett. Többet ér ez, kérem, minden külső hatásnál. A történelem pedig majd egykor igazságos mértékkel meg fogja állapítani ebből a küzdelemből mindenkinek a részét: mennyi volt a nemzeté, mennyi volt a tömegé, a ki az eszméket nyomásával diadalra vinni segítette, és mennyi volt a programra szerzőjéé és mennyi volt a kompillátoré, a ki ezt a programmot a maga részére igénybe vette. (Ugy van ! a szélsöbalöldalon.) Apponyi pedig egyszerűen büszkén nézhet vissza erre a nemzeti harczra és küzdelemre, mint a katona, a kinek a harczban minden podgyászát elrabolták, de azért örül, hogy ha a győzelem azé a zászlóé, a mely alatt ő küzdött. De térjünk rá most egyszerűen arra a programmra, a melyet a miniszterelnök ur itt a ház előtt kifejtett és amelyhez nekünk hozzászólni kötelességünk. (Halljuk! Halljuk! a balés a szélsöbalöldalon.) Azt hittem, hogy ha a miniszterelnök ur húsz éves parlamenti tapasztalatait hozza ide a törvényhozásba és az ő becsvágyó elméjével és hatalmas ambicziójával majd egykor hatalomra fog jutni, oly nagy gondolatoknak, mélyrevágó eszméknek perspektíváját tárja fel a nemzet előtt és oly erélyt hoz ide az ő kormányzatával, hogy az ország közkormányzatának minden ágazatai fellendülnek és előrehaladnak. Lökést vártam tőle a közéletünkre. Bizonyos uj gondolatokat, eszményeket, a melyekkel megtermékenyíti, hatalmasabbá teszi a nemzet erkölcsi tartalmát, és a helyett a Herkules helyett, a ki herosi munkákra vállalkozik, programmjában megtaláltam azt a Herkulest, a ki odadől kifáradtan Omphalé lábai elé és kötöget. {Derültség balról.) T. ház! Nem találom a merész, magasratörő sólymot az ő programmjában, hanem találom az alant repülő túzokot, a mely lomha, nehézkes szárnyával csak verdesi a levegőt és hasával a föld porát súrolja. A haldokló Herder utolsó pillanatában azt mondta: Sugallj nekem egy eszmét, a mely felüdít. A szegény haldokló lángész hasztalan keresné a miniszterelnök programmjában a felüdítő gondolatot. (Derültség balról?) Figyelmesen hallgattam a beszédét, átolvastam többször és mit találtam benne? A napi politika asztaláról lehulló kenyérmorzsákat, a melyeket más alakban, más szavakban, de újra feltálalt itt a törvényhozásnak. Találtam benne néhány üresen kongó jelszót és találtam benne — a mi fő — nagyon sok kortesfogást. (Igaz! a bal- és a szélsöbalöldalon.) Az a beszéd sivár, színtelen egyveleg, a melyben minden pártnak a programmjából van belevéve egy-egy mozaikdarab és ugy látszik, annak elmondásával a miniszterelnök ur a pártok gyengeségére spekulál. Ebben a programmheszédben azt találom, a mit a bibliáról mondtak: Hic est liber, in quo querit invenitque dogmata quisque sua; ez az a könyv, a melyben, ha keresitek, mindenki megtalálhatja hitelveit. És ha megzenésítenék a programmbeszédet, a melyet itt elmondott, bátran a homlokára lehetne tűzni az Angot asszony czimü operett egy szavát: » Tekints ide, tekints oda,« (Felkiáltások a szélsöbalöldalon: A Kornevilli harangokban van ez!) Mindenfelé tekintgető politika ez, csak minél több tápot nyerjen az ellenféllel szemben. (Felkiáltások a szélsöbalöldalon: Kornevilli harangok! Serpolette énekli!) T. ház! Ha az a szó a Kornevilli harangokban van, annál jobb, mert a miniszterelnök ur, ugy látszik, ezzel az állásponttal a képviselőház harczi kedvének akart beharangozni. (Derültség a bal- és szélsöbalöldalon.) T. ház! Megvallom, többet vártam volna a t. miniszterelnök ur programmbeszédétől. Sokkal jobb véleményben vagyok tehetsége iránt és sokkal többre értékelem őt. De igaza van gróf Zichy János urnak, a ki azt mondotta, hogy e beszéd főgondolata és lényege olyan, hogy egy szó kitörlése esetén teljesen átveheti ő is; sőt tovább megyek: meggyőződésem, hogy e beszéd némely reakczionárius passzusát gr. Zichy János sem irja alá. (Derültség a baloldalon.) íme tehát, ha ezt a. programmbeszédet végig kutatjuk, nem marad más belőle, mint néhány üres jelszó és az egész miniszterelnöki programm csak uraságoktól levetett régi ruhák gyűjteménye. (Igaz! a bal- és a szélsöbalöldalon.) Gabányi Miklós: Ószeresek! Hock János: A mi pedig benne uj, az a nemzeti és társadalmi élet fejlődésére nézve határozottan káros és veszedelmes. Ezt fogom rö-