Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-332

350 332. országos ülés 1903 haszontalan kérdést akarnak a hadseregben a nemzeti színekkel s nemzeti alapon megoldani és azt mondták: Hát ez politika ? (Ugy van! balfelöl.) És önök most ebből a lenézett politikából élnek és tengődnek! (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Lukáts Gyula: És hozzák győzelmi jelül a közös jelvényeket! Hock János: Ha pedig bárki megtagadná ezt az álláspontot, és nem ismerné ei az én nézeteim és gondolataim alaposságát, akkor én történelmi tényre hivatkozom vele szemben, a melylyel szemben már csakugyan nincs helye a vitatkozásnak. A történelmi igazságok ugyanis, mint exakt dolgok esnek a megítélés mérlegébe. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Halljuk! Elnök csenget.) A katonai javaslatok tárgyalásakor a katonai oktatás reformj íra vonatkozólag egy határozati javaslatot is nyújtott be akkor Apponyi, a melyet csakugyan nem lehet kétségbe vonni, vagy letagadni. (TJgy van! balfelöl.) E határozati javaslat követeli (olvassa) : »A katonai oktatás rendszerének olyan reformját, a mely a katonai intézetek keliő arányban megállapítandó részét hazánkban az oktatás minden fokozatán tannyelvre és nevelési irányzatra nézve Magyarország nemzeti, közoktatási rendszerével hozza összhangba.« Ez volt tehát az a követelés, a mely még most is messzebbmenő, mint az, a mit nekünk gróf Tisza István ur programmbeszédében nyújtott. Akkor önök ezt nemcsak leszavazták, hanem gróf Tisza István ur volt a vezérszónok, a ki ezt, mint kicsinyes dolgot leszólta, nevetségessé tette, s a kinek nyilatkozata igy hangzott (olvassa): »Hajlandó lettem volna elvileg hozzájárulni még a hadilétszám állandósításához is.« Ezt a nyilatkozatot tette a mai nagy nemzeti politikus, és e felfogás adta akkor Szilágyi Dezső képviselőtársamnak, a későbbi igazságügyminiszternek szájába e szavakat (olvassa): » Tisza István képviselő ur bizonyosan szándéka ellenére, de az általa kifejtett eszmék tartalmánál fogva egy alapon áll és egy irány felé törekszik az osztrák czentralistákkal.* (Igaz! Ugy van! balfelöl,) Gabányi Miklós : Ez kvalifikálta a miniszterelnökségre ! Rakovszky István: Szeretem én igy látni a szabadelvű pártot! (Zaj. Elnök csenget.) Hock János: Boldogult Szilágyi Dezső miniszter urnak ezt a feltevését, ezt a vádját később Tisza István ur felszólalásaiban ugy a delegáczióban, valamint a házban eléggé meg is érdemelte. Hiszen az ő nyilvános szereplésében, ugy a házban, mint a delegáczióban mit láttunk? Azt az állandó veres fonalat, hogy valahányszor a nemzeti igények és jogok ellentétbe jöttek a korona jogaival vagy a koronának prerogatháival, gróf Tisza István ur sohasem a nemzet mellett, hanem mindig a nemzet ellen, a korona mellett állott. (Igaz! Ugy van! november 10-én, kedden. a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt a küzdelmet folytatta ő a delegáczióban Apponyi Albert nemzeti párti programmja ellen akkor is, midőn a véderőtörvényről volt szó, akkor is, midőn a magyar tannyelvű intézetek megalakításáról volt szó. Szemben állott ezekkel mindig, és csak mikor a kérdés már megérett, akkor tartotta alkalmasnak azt a maga részére kisajátítani. Welche AVendung durch Gottes Fügung! (Derültség bal felöl.) A régi közjogi quietizmusnak, a merev, megváltozhatatlan közjogi teóriának vértezett lovagja ma már a nemzeti eszmék trikolorját is kész itt lobogtatni. A Iában ez lassankint átvedlik, átalakul a nyomások hatása alatt, ha kell, kuruezczá is. Annak az embernek pedig, a ki győzelemre vitte a nemzeti politikának egy részét és a ki ebben a harezban, mint minden ütköző erő, elbukott, annak a hullája felett az ő saját trombitájából fújja győzelmi diadalát. Miniszterelnök ur, az ön diadalharsonáját nem irigylem. Önnek mindig lesznek a háta mögött tapsoló!, mert a fény körül szívesen döngicsélnek a bogarak. (Derültség balfelöl.) De nekem ez a kép nem tetszik. Én nem találom azt az erkölcsi törvénynek megfelelőnek, hogy az vigye el a küzdelem diját és jutalmát, a ki ezt a küzdelmet mindig megakadályozta és ellene küzdött. Az egyént az én szememben belső erkölcsi értéke teszi nagygyá, nem pedig az a külső siker, a melyet elér. És én erre a dologra nézve szintén elmondhatom a latin klasszikussal: »Victrix causa Diis piacúit, sed victa Catoni.« A győző ügye tetszhetett az isteneknek, de nekem a legyŐzőttnek ügye tetszik. (Taps balról.) T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Erkölcsi törvényről szóltam itt, és azt hiszem, hogy mikor ezt felemlítettem, igazam van. Az erkölcsi élet terén az eszmék fejlődésének egy hatalmas törvénye van, melyet talán mondhatunk a haladás törvényének is. Miben áll ez ? Abban, hogy a nagy tömeg sohasem magától emelkedik. A nagytömegben mindig vannak egyes kiváló elmék, a kik koruk szükségleteit, eszméit előbb megérzik, önmaguknak lelkében kialakítják, azután ezen gondolatoknak, ezen eszméknek hirdetői lesznek. Mint a hogy a tenger vagy a víztömeg, mikor átmelegszik, először a tetején jön, ugy-e, melegségbe, a hol azt a napsugár éri, ugy az eszmék fejlődése történetében is mindig egy-egy vezér kell a társadalomnak, a tömegnek, a ki egy zászlót a kezébe ragad, viszi azt a saját utján, hogy milliók és milliók figyelmét felhívja és milliók kövessék őt a nagy küzdelemben. Hol van az a nagy gondolat, a mely nem egy ember agyából jött volna elő? Az az ember azután vezére lesz annak a gondolatnak, annak az eszmekörnek, a melyet diadalra akar vinni és tapossa véres lábbal a keskeny ösvényt, a melyen azután milliók haladnak utána és azon a szóles utón halad felfelé az emberiség. íme, I ezek a nemzeti fejlődésnek, haladásnak a tör-