Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

326 331. országos ülés 1903 november 9-én, hétfőn. Mert lehetett volna ezt a harczot el nem kezdeni, lehetett volna más időkre halasztani, lehetett volna magunkat másban exponálni, de mihelyt a nemzet maga magát exponálta, mikor azok a nagy küldöttségek idejöttek, mikor az országnak népe, szabadelvű pártjai, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) törvényhatóságai mind megmozdultak, midőn főispánok jelentkeztek és a nemzeti álláspont mellett állást foglaltak, . . . B. Kaas Evor: Majd elcsapják őket most! (Derültség.) Holló Lajos: . . . akkor ehhez a küzdelemhez, melyhez már a nemzetnek becsülete van hozzáfiiződve, ragaszkodni kell. (Helyeslés balfelöl.) És ha ennek a nemzeti küzdelemnek akként kellene befejezést nyerni, hogy nemcsak az a czél el nincs érve, a magyar vezényszó kivívása, de vele szemben az a felségakarat, hogy »ezt sohasem fogjátok keresztülvinni, mert az az én felségjogom, a melyhez ragaszkodom és a melyhez Ausztria hozzájárulása kell*; ez oly eltávozás lenne a czéltól, a melyet semmikép sem tudnék saját lelkiismeretem, sem saját nemzetem előtt megvédelmezni. (Helyeslés balfelöl.) Az nekem nem rekompenzáczió, ha már azt is rekompenzácziónak tekintik, hogy a Lloydklubban kifejezett programm egyes részeit, a mely a felségjognak háta mögé állítja az egész szabadelvű pártot és a miniszterelnök urnak azt a kijelentését, hogy Ausztriának is hozzájárulása kell, ide nem hozzák. Mi veszünk olyan dolgokat is bírálat alá, a mik nem itt történtek. Hiszen Körber miniszterelnök ur sem ebben a házban nyilatkozott, és mégis megragadtuk az alkalmat, hogy azt a kijelentését visszautasítsuk, sőt onnan, arról az oldalról jött egy kijelentés, hogy mindaddig, a mig a jövő kormány azt vissza nem utasítja, arról a részről a kormány támogatásra nem számithat. És most idejön a miniszterelnök ur, a ki vezetni akarja az országot a további munkában, és nemcsak szembe helyezkedik ezen nemzeti állásponttal és jogainknak nem megvédésére, azt sem mondom, hogy elárulására, de legalább is elhomályositására törekszik, midőn felállítja annak a harmadik faktornak a hozzájárulását, hogy nem elég a korona és a törvényhozás, hanem szükséges Ausztriának a hozzájárulása is. Ez egy olyan tény, a mely minket a további küzdelemben a végletekre kötelez. /Igaz! Ugy van! bal felöl.) És ha a miniszterelnök ur azt mondja, hogy ennek a fél évnek máris megvan a maga eredménye, engedjen meg, hogy ezt mi elfogadjuk, de a reményeknek továbbépítésével. Ha ennek a félévnek megvolt az eredménye, hogy a hatalom az engedményeknek kicsiny sugarát fel hagyta csillámlani előttünk, akkor azt hiszszük, hogy egy további félévi küzdelemnek meglesz az a további eredménye, hogy egy őszinte és igaz megoldás keletkezik, nemcsak egy olyan látszat, a melyből a katonai hatalom mindig meg fogja a kibúvást találni, a mely mindig nyitott ajtókat hagy maga után, hanem a melynél el van érve az ellenőrizhető szempont, a magyar vezényszó kiküzdése, ha nem is ma, de legalább törvényben biztosított határidőben. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Akkor a nemzet nem lesz kijátszható mindenféle programm- és papirosjelentésekkel, hanem szeme előtt lesz mint könnyen ellenőrizhető objektum az, hogy a magyar vezényszó, a magyar czimer és zászló a magyar hadseregben megvan-e és nincs-e ott meghamisítva. Ez ellenőrizhető, minden más dolog nem ellenőrizhető eredmény. Én, a ki szerény tagja vagyok ennek a háznak, komolyan mérlegeltem ennek a harcznak következményeit a jövőre vonatkozólag is, azt az erőt, a mely a nemzetben van, azokat a veszélyeket, a melyek ebből származhatnak; és a következtetéseknél nem a magam szavait idézem, hanem egy olyan nagy embernek a felfogását, a ki, azt hiszem, egész Magyarországra nézve irányadó lesz, Kossuth Lajoséit. (Halljuk ! Halljuk!) Kossuth Lajos álláspontja a következő (olvassa): »Minő erő van abban, ha egy nemzet akar, s arra nézve, a mihez nemzeti joga, a mire nemzeti létérdekében szüksége van, kitörli a hazafiúi kötelesség^ szótárából ezt a gyáva szót »lehetetlenség.« (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) »Az ily kitartó, az ily megtorhetlenül állhatatos nemzeti akarat előtt az akadályok elsimulnak, B még a fátum is meghajlik.« Ez az én törhetetlen álláspontom is; azért nem fogadom el a kormány programmját, hanem ragaszkodom a további küzdelemhez. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps a baloldalon. Helyeslések a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Szíveskedjenek helyöket elfoglalni. A tanácskozást folytatjuk. Következik? Trubinyi János jegyző: Zichy János gr.! Gr. Zichy János: T. képviselőház! Valóban nem csekély önmegtagadásomba kerül, hogy a régi rendszernek ezen újszülöttével, az uj kormánynyal szemben felszólalásomban megőrizzem a higgadtságnak azt a fokát, a melyet tőlem a helyzet és a pillanat komolysága követel. Midőn Széll Kálmán volt miniszterelnök itt e házban bejelentette lemondását, én pártom nevében és megbízásából azt a kijelentést tettem, hogy a mennyiben a kormány lemondása a régi rendszer újjászületését jelentené, bennünket a legerősebb fegyverekkel küzdők sorában fognak találni. (Helyeslés balfelöl.) Ha a t. miniszterelnök ur politikai múltját és egyéniségét, kabinetjének összealakitását tekintem, akkor a legjobb akarattal sem tagadhatom és azt hiszem itt a házban senki sem tagadhatja, hogy itt legalább is a régi rendszer hazajáró lelkével van