Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

322 331. országos ütés 1903 értelmében katonai ügyekben mindig volt befolyásuk, ezt a befolyást a katonai rendelet — systema militare — nem érintbeti. Az állandó katonaság az egykori portális katonaság helyettese; erről pedig az ország kezdetétől fogva a törvényhozás rendelkezett.« A Felségnek erre jött a következő leirata (olvassa) .»0 Felsége kinyilatkoztatni parancsolta, hogy a hadsereg vezetése, szervezése és fegyelme körüli legfelsőbb jogát, a mint azt dicsőült emlékű felséges ősei által érintetlenül fentartatott, ugy, a mint ő azoktól átvette, utódainak is ugyancsak érintetlenül akarja átszármaztatni, (Felkiáltások a szélsőbaloldali: Ez Chlopy!) és sohasem fogja megengedni, hogy ezen, a királyi Felségnek fentartott tárgy azokkal, a melyek a hadseregnek a királyságban leendő eltartására vonatkoznak, bármi tekintetben is összezavartassék.« Végre jött ennek záradéka, jött magának az országgyűlésnek felséges végső felirata, a mely igazán örök tanúbizonysága annak, hogy minő független elemekből állott régebben a magyar törvényhozás testülete. (Olvassa): » Ha még a katonaság szervezete, kormányzata és fegyelme kizárólagosan a királyi joghoz tartoznék is, akkor is méltán kívánhatják a Karok és Rendek a királyi Felségtől, hogy ezen joggal a nemzet érdekében éljen, különösen a mikor az, hogy a tisztek jártasak legyenek a legénység nyelvében, hogy a magyar ezredekben a tisztségek elsősorban született magyaroknak adományoztassanak, hogy a magyar ezredekben, nehogy az idegen nyelv nemtudása miatt az ezt nem értő, különben rátermett magyarok az előmenetel reményétől elzárassanak, a kezelés magyar nyelvű legyen, nemcsak nem érinti sem a szervezetet, sem a kormányzást, sem a fegyelmet, sőt inkább az 1715. évi VIII. t.czikkel felállított nemzeti hadsereg intézményének, de a Karok és Rendek ugyanazon időbeli követelményeinek és királyi elhatározásoknak és a dolgok természetének is megfelel. Ki akarja feltételezni, hogy a mikor a Karok és Rendek az ország védelmére az állandó katonaságot felállították, ennek kormányzatát idegen nemzetbeli tisztekre akarták bizni ? Kérjük ennélfogva Felségedet, hogy ezen igazságos és törvényes kérelmeinkhez hozzájárulni és a javasolt törvényczikk idevágó szakaszait törvénybe iktatni megengedni méltóztassék.« És, uraim, a végén a törvénybeiktatás csakugyan megtörtént, az ország törvényileg kimondta ezen felségjoggal szemben a magyar nemzet jogát, a magyar tiszteknek behozatalát, és elrendelte ezt az összes hadseregben. A harmadik epocbáját ezen küzdelemnek már hosszasan nem említem, bár az is igen érdekes, de tárgyalása messzebb vezetne. Az előbb említett törvény, sajnos, ismét nem lett foganatosítva, minek következtében 1830-ban a november 9-én, hétfőn. Karok és Rendek megújították ezen küzdelmet és a korona vonakodása után uj törvényt hoztak, a mely szintén kimondja a született magyar tisztek alkalmazását. 1840-ben kimondták azután törvényileg a magyar levelezésnek kötelező voltát és végre 1848-ban a magyar hadsereg a külön magyar minisztériummal felállíttatott, magyar ezredek behozattak ide, és felesküdtek a magyar alkotmányra. Azok a tisztek, a kik csak ennek alapján lettek hűek az alkotmányhoz, egy dicsőséges harczot küzdöttek végig a magyar nemzet mellett. Mindez ezen nagy 56 éves küzdelem befejezése volt 1848-ban. Ezekben, t. képviselőtársaim, fényes példáját láthatjuk a nemzet kitartásának és nem esüggedésének. Mert nem áll az, a mit Kossuth Ferencz t. képviselőtársam, gondolom, komoly aggodalommal mondott, hogy ha látjuk ezen makacsságot, a nemzetnek vissza kell térni azon felfogáshoz, hogy azon két korona, melyet az uralkodó visel, inkompatibilis egymással. Ez a felfogás nem áll. De nem áll az a felfogás sem, a melyet a t. miniszterelnök ur képvisel. Nem áll az, a mit ő mond, hogy inkább le kell mondania a nemzetnek jogairól, hogysem szembeszálljon a korona akaratával; le kell mondani, a mit már édesatyja is következetesen hirdetett, lemondani és inkább más parcziális, egyéni érdeket kell kielégíteni, kedvezni kell az egyik kathegoriának, kedvezni kell a másik kathegoriának. egyszer élére kell állítani a törvényhatósági és községi tisztviselőket, másszor más tisztviselőket, felekezeti tanítókat; mindenkinek kell Ígéretet tenni, csak a nemzettől el kell venni az ő jogait, (Taps a baloldalon.) a nemzetet kell lemondásra birni és az egyéni érdekeket kell kielégíteni. Ez az egyik véglete ennek a politikának, a melyet ugy lehet nevezni, hogy a koldusok politikája. {Taps a baloldalon.) Ez is elvenné a nemzet jogait, ha adnának, de a koldusnak nem szoktak szabadságot adni. A másik politika az inkompatibilitás tana és ez azt hirdeti, hogy — tudom, hogy ezt senki sem mondja közülünk — mivel békés eszközzel nem bírjuk a nemzet jogait kivívni, menjünk a támamadásokra, az áltános erőszakra és ennek fegyvereivel harczoljunk és küzdjünk. Pap Zoltán: Erre izgatnak bennünket! Holló Lajos: Ez a másik álláspont, a mely sokszor az elsőnek folyománya. Egy osztrák okos külügyminiszter, Rechberg, mondotta egyszer Dessewffy Emilnek: »Excellenciád hiszi-e hát, hogy abszolutizmussal sikert fognak érni?« — s gr. Rechenberg azt mondotta: »Az abszolutizmussal nem sikerekhez, hanem forradalomhoz szoktak eljutni.* (Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház ! Ez a két véglet: a kolduspolitika és az erőszak politikája egyaránt mely Magyarország históriájában mint végzetes következményekkel járó faktor szerepel. Szerintem ezektől egyaránt kell tartózkodni. Mi a jogunkat fel nem adjuk, de mindent el-