Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-331
331. országos ülés 1903 november 9-én, hétfőn. 321 álláspontját, hogy megmentette az országot attól, hogy ezekben a dolgokban is, mint közös ügyekben kelljen az országnak vergődnie.« Barta Ödön: Pedig tényleg abban vergődik ma is. Kubik Béla: Ezt mi nem fogjuk Tisza Istvánra sohasem mondhatni! (Zaj.) Holló Lajos: De ezekre a históriai esetekre azt lehet mondani, hogy ezek nem a hadsereg kérdései kizárólag, ezeknél a felségnek makacs álláspontja megtört végre az ellenállás folytán, de a hadügyi téren az nem fog megtörténni. Ismétlem, hogy ez olyan fontos dolog, hogy kénytelen vagyok még egy kis ideig ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Még súlyosabb bizonyítékot nyernek erre azon küzdelmeknek rövid áttekintéséből, a melyeket a magyar nemzet hadügyi kérdésekben folytatott, ÍTem sok ideig tartott ez az egész harez. 1792-ben kezdték azt meg és 56 év alatt teljes befejezésre jutott. Tudvalevőleg a magyar hadsereg nem mindjárt lett kiküszöbölve &z állandó hadsereg behozatalakor. Mikor ez létesíttetett, teljesen magyar ezredekkel, magyar parancsnokokkal, magyar tisztekkel, magyar vezényszóval volt ellátva. Akkor indult meg az a nagy örökösödési háború, a melyet a dinasztia érdekében a magyar fegyverek vívtak még kizárólag magyar hadsereggel. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tehát épen a legdicsőségesebb fegyverténye a monarchiának és a dinasztiának legnagyobb megsegélése a magyar állam részéről magyar hadsereggel, magyar vezényszóval történt. Csak mikor a Mária Terézia-féle nő-uralom bekövetkezett, a mely douce violence-szal akarta a magyar nemzeti álláspontot ledönteni, akkor vitték át lassankint a magyar tiszteket idegen hadseregbe és idegen tiszteket hoztak a magyar hadseregbe, a mi természetesen nagy keveredést idézett elő, a mit folytatott fia is, II. József, a ki már erőszakkal csinálta a dolgot, (Zaj a szélsőbaloldalon.) mig végre a nemzet 1792-ben felvette a küzdelmet, a mely rendkívüli tanulságokkal szolgál a folyó küzdelemben is. 1792-ben a rendek felírást terjesztenek elő, a melyben a visszaélések megszüntetését követelik és a magyar hadseregben magyar tiszteknek létesítését kívánják. Erre jött le az első leirat Julius 20-án. E szerint a kanczellár ő Felsége határozott akaratából közli, hogy ő Felsége nem engedheti meg, hogy a rendes és a határőrvidékre alkalmazott katonaságban újítások hozassanak be, a melyek a katonai fegyelmet csak felforgatnák. Ezen tiltakozással szemben a rendek augusztus 20-án egy küldöttséget menesztettek a felséghez ; ennek tagjai élőszóval megismételték ezen követeléseket és kérték, hogy ne a régi Mária Terézia-féle, hanem egy ujabb hitlevélre tétessék le az eskü. Erre lejött augusztus 23-ikán a következő leírat (olvassa): »Kedves gróf KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XVIII. KÖTET. Pálffy! Ön mindezekhez hozzá fogja tenni, hogy szilárdul és eltántorithatatlanul el vagyok határozva, ezen diplomát (Mária Terézia-félét) és semmi mást elfogadni.« Augusztus 30-ikán a rendek újólag felterjesztették a törvényjavaslatot és erre megint a következő megtagadás jött szeptember 1-én (olvassa): »0 Felségének nyilvánosan kitetsző akarata, hogy a katonaság és annak fenyítékeinek fentartására czélzó minden jussokat ő Felsége maga tulajdonának kívánja tartani. Eltökélt akarata, hogy a hadi rend iránt semmi újítást, változtatásokat nem enged.« Miután a király ekként személyesen saját leiratában tagadta meg a rendek kívánságához való hozzájárulást, azok még sem engedtek és végre létre jött az 17 92: IX. törvényczikk, a szeptember 31-iki leirat alapján, a mely a következőleg szól (olvassa): »A mi a katonaságra vonatkozó külön törvényezikket illeti, kegyelmesen beleegyezünk, hogy a katonák az ország törvényei értelmében igazgattassanak és ugy a magyar, és horvát-szlavonországi, mint a magyar határó'rvidéki ezredekben született magyar tisztek alkalmaztassanak*. Tehát félévi következetes harcz és visszautasítás után az országg} r ülés ragaszkodása alapján a korona minden makacssága daczára a nemzet javára döntött. (Ugy van! Ugy van! szélsőbaloldalon.) Ez volt az első epochája ennek a küzdelemnek. De talán még érdekesebb a második, a mely egészen ráillik mai viszonyainkra és a mely egészen meggyőz bennünket arról a makacsságról, a melyet felülről ebben a kérdésben tanúsítottak, de egyúttal meggyőz a magyar rendek hazafiságáról is. Az 1792-iki törvény, sajnos, nem hajtatott végre, továbbra is összekeverték a tiszteket és a magyar ezredeket nem látták el magyar tisztekkel, ennek következtében az 1807-iki országgyűlés kezébe vette ujolag a dolog rendezését. A vegyes bizottság feliratot készített az országgyűlés számára, az országgyűlés pedig feliratot küldött a koronához és követelte a magyar kommandónak kimondását is. Az első leirat szeptember 4-én érkezett le Erdődy József alkanczellár és Majláth György kanczelláriai tanácsos ellenjegyzésével. Ez igy szól (olvassa): »Az állandó katonaságnak és toborzásnak szervezése felségjogainkhoz tartozik.« Erre a deczidirt felségjogra a Kendek a következő választ adták, a melyet Heltai Ferencz képviselőtársunk nagyérdekü munkájából leszek bátor lehető rövidséggel felolvasni (olvassa): »A Karok és Kendek ő Felsége összes jogait tisztelik, kijelentik ennélfogva, hogy távol van tőlük ezeket bármikép csonkítani vagy korlátolni. A Karok és Rendek semmi olyasmit nem javasoltak, a mi nem alapulna a nemzet jogain. Kéretett, hogy a katonaság szervezésénél a magyar nemzetre különös tekintettel legyenek, hogy a magyarokkal született katonai szellem felébresztessék. A Karok és Rendeknek a törvény 41
